Baba

A szomszédja önzőnek nevezte az újdonsült anyukát, amiért nem vigyáz az ő gyerekeire is

Úgy gondolta, mivel úgyis egész nap otthon van, belefér az idejébe, hogy még két gyerekre felügyeljen.
2025. Június 16.
Fotó: GettyImages

Fotó: GettyImages

A szülési szabadságát töltő anyuka a Redditen számolt be történetéről, amelyen nem csak ő, de az összes kommentelő is teljesen elképedt. A 9 hetes babájával otthon lévő nő elmesélte, hogy az egyik szomszédja felháborodott és önzőnek nevezte azért, mert nem akart ingyen felügyelni két óvodáskorú gyerekére.

Új vagyok a környéken és összebarátkoztam néhány szomszédommal egy anyukás csoporton keresztül. Egy kicsit több mint egy hónapja vagyok tag, mert van egy 9 hetes babám. Van egy szomszédom, aki szintén benne van a csoportban és a múlt héten megkért, hogy vigyázzak a 3 és 5 éveseire, mert vészhelyzet van. Kétségbeesettnek tűnt, ezért beleegyeztem. Úgy voltam vele, hogy ez csak egyszeri alkalom” – osztotta meg az édesanya, aki hozzátette, nagyon élvezi az otthon töltött időt a babájával, de az a nap pokoli volt. A lánya ugyanis nyűgös volt, a szomszéd gyerekei pedig finoman szólva is neveletlenek, így nagyon örült, amikor az anyjuk hat órával később végre hazavitte őket.

A szomszéd azonban ismét megkereste őt és ezúttal már sokkal nagyobb igényei voltak.

Eljött ma hozzám és azt mondta, hogy szüksége lenne rám, hogy délutánonként vigyázzak a gyerekeire, amire nemet mondtam. Nem vagyok bébiszitter és nem szeretnék ennyi időt elvenni a saját gyerekemtől és a férjemtől. Erre úgy reagált, hogy hát pedig nem kér sokat, csak a délutánokat, de elmondtam, hogy lehet, neki ez nem sok, de nekem az. Ezért pedig önzőnek nevezett.

Az újdonsült anyuka később kiegészítette a bejegyzését és elmesélte, hogy a pofátlan szomszéd a történtek után az anya csoportban is megpróbálta lehúzni és ismét önzőnek nevezte, de szurkálódása nem járt sikerrel, sőt, a többiek jól kiosztották, a moderátor pedig jelezte neki, hogy kizárja a csoportból, ha nem fejezi be ezt a viselkedést. Az is kiderült, hogy nem a fiatal anyuka volt az első, akinél bepróbálkozott hasonlóval.