Baba

Az út szélén szülte meg a babáját egy nő, miközben a többi gyereke az autóban várakozott

Azt hinnénk, hogy ilyen csak a nagyon eltúlzott filmekben van, pedig ez az eset tényleg megtörtént.
2022. Június 10.
Kép: The Good Brigade / Getty Images

Heather Skaats szülési időpontja 3 héttel későbbre volt kiírva, és bár érzett enyhe összehúzódásokat, mielőtt elindult otthonról, úgy gondolta, hogyha be is indulna a szülés, még van ideje előtte elintézni valamit.

Mindezt arra alapozta, hogy a hatodik gyerekét várta és az előző öttel a szülés nagyon hosszú folyamat volt. Ezért 5 gyermeke társaságában kocsiba ült és útnak indult. Ám az összehúzódások egyre erősebbek és gyakoribbak lettek, jelezve a szülés közeledtét.

Heather közölte a gyerekeivel, hogy minden rendben lesz, biztonságos helyen megállt az út szélén, kiszállt az autóból, majd a fűben guggolva 10 perc alatt életet adott legkisebb gyermekének. Közben a férjével telefonon tartotta a kapcsolatot. Az újszülött kisfiát egy pokrócba csavarta és a mellkasánál tartva hazahajtott vele. “Azt hiszem, a gyerekek sokkot kaptak. Elég csendesek voltak”- mesélte.

A nő egyébként otthon szült volna vízben, egy szülésznő segítségével, így tett már az előző gyermeke érkezésekor is, azt mondja, ez megtanította bízni a testében, ezért nem ijedt meg a váratlan helyzetben. A méhlepényt már otthon a zuhany alatt távolították el teljesen a testéből a 13 éves lánya segítségével.

Forrás: Today