Ez kb. így is történt. Vasárnap betöltöttem a 37. hetet, hétfőn reggel elkezdődtek a kontrakciók. Csak azok a kis aranyosak még. Mivel véltem felfedezni némi rendszert, elkezdtem írni, igen, 10 percenként jöttek. Már 2 órája. Hívtam a szülésznőmet, aki azt mondta induljunk el a kórházba. Tessék?
A szülésfelkészítőn azt mondták, hogy kb. az utolsó előtti pillanatban menjünk csak be. Akkor ismertette velem a bába, hogy sok a vizem (ezt eddig is mindig mondta az orvosom) és a baba feje nem ékelődött be az utolsó vizsgálatra, nem tudják, most mi a helyzet, de ha még mindig nem történt ez meg, akkor előfordulhat, hogy ha alul reped meg a burkom, kisodródik a köldökzsinór. Na, ez a szülésfelkészítőn is nagyon ijesztően hangzott, ezzel is álmodtam, erre tessék. De, semmi pánik, nagyon időben vagyunk, csak most azonnal autó, indulás, hogy meg tudjon nézni egy orvos.
Mi pécsiek vagyunk, mégis Mohácsot választottuk a szüléshez, mert háborítatlan, alternatív szobás környezetet szerettünk volna, és ez a környéken, Mohácson a legjobb (mind a szoba, mind az orvosok, bábák tekintetében). Miközben a szülésznővel beszéltem, a férjem itthon ebédelt, már csak a táskájáért ment vissza a munkahelyére (szerencse, hogy a szomszéd utcában dolgozik). Elindultunk hát Mohácsra, azzal a tudattal, hogy nem sokára meglesz a kisbabánk, akire 9 hónapja várunk, a babaszoba kész, a kisruhák kimosva, pelenkák elrendezve. De arra, hogy a kezünkben tarthassunk ezt a kis csodát, még várni kellett. Odaértünk a kórházba, a szülésznőm is nem sokkal később megérkezett, az ügyeletes orvos megvizsgált, és annyit mondott, ma még nem szülünk, majd hajnalban.
Ábel feje még mindig nem volt beékelődve. A méhszájam szépen készülődött a közelgő nagy feladatra. Elfoglaltam a szobában az ágyamat, bevittük minden cuccomat, a szülésznő segített átöltözni, és összeszedni, hogy mit kell vinni a szülőszobára. Egyszerre volt várakozással teljes és nagyon ijesztő is minden. A folyosón sétáltunk vissza a szülőszobához, amikor jött egy fájás, még mindig nem az a nagyon erős fajta, de már megéreztem, megálltam egy pillanatra, a szülésznőm azonnal leguggoltatott nagy terpeszben, fogta közben a kezem, úgy tartott. Így vártuk meg, hogy elmúljon a kontrakció, ott a folyosó közepén.
Közben beesteledett, de Ábel nem hiper tempóban kívánt megszületni, az ügyeletes orvos ismét megvizsgált, a buksi már a helyén volt, ugyan kilökhető, de azt mondta, most már merne burkot repeszteni, de várjuk meg a reggelt, amikor jön a saját orvoson műszakba. Töltöttünk egy éjszakát az alternatív szobában, igaz, sokat nem aludtam a fájások miatt, meg pisilnem is kellett sokszor, de azért egy kicsit pihengettem. A szülésznőm végig ott volt velünk. Reggel jött a fogadott orvosom, és meg is csinálta a burokrepesztést, amitől azt vártam, hogy majd felgyorsulnak a dolgok, de ez a gyerek nagyon komótos. Persze a fájások már erősödtek, sűrűsödtek.
Képünk illusztráció
Vajúdtam fitt labdán, kádban (vízben szerettem volna szülni, végül nem volt kedvem visszamászni, de vajúdni nagyon jó volt a melegben), a földön térdelve az ágyra támaszkodva. A szülésznőm mindig masszírozta a derekamat, a férjem szorította a kezem (bár lehet, inkább én az övét). A férjem azt mondja, hogy 1 órától nem volt őszinte a mosolyom a fájások között, én meg kb. onnantól nem nagyon emlékszem az idő múlására. Rosszul voltam nagyon, hányingerem volt, a szülésznőm felszólította a férjemet, hogy tömjön szőlőcukorral. Fú, nagyon rossz volt, és szegény férjem teljesen odavolt, hogy milyen csúnyán nézek rá ezen tettéért. De! Nem hánytam! És egy idő után, meg kb. 2 kg szőlőcukor után, a hányinger el is tűnt. Maradt a hatalmas fájdalom. Mert valljuk be, ez nagyon fáj. De végre, jöttek a tolófájások, nyomnom kellett. Ami csak azért volt baj, mert a méhnyakam nem tűnt el még teljesen. A szülésznő hívta az orvosomat, hogy jöjjön gyorsan, ő kézzel elnyomta a maradék méhnyakat, ami nagyon fájt, aztán ott is volt a baba feje, tülekedett ki, ami még jobban fájt.
Fenomenális csapat vett körül. A férjem mögöttem ült, tartott, előttem térdelt a szülésznő és az orvosom (akinek szakadt volt a térdszalagja és sínben volt a lába). Mégis, akármennyire nyomtam, és akármennyire volt Ábel együttműködő, egyszer csak leesett a szívhang. A szülőszék körül mindenki felpattant és szaladtunk át a szomszéd szobába, a hagyományos szülőszobára, fel az ágyra, mert a terveink ellenére (szülőszék, gátvédelem) gátmetszést kellett végrehajtani és az orvosomnak meg kellett támogatnia Ábel útját, úgy, hogy nyomta a hasamat.
Végül, 17:10 perckor világra jött a kisfiúnk. Nagyon ijesztő volt az első perc, hogy nem sír, meg is kérdeztem vagy tízszer, hogy miért nem. Mondják, hogy tegyem le a lábam, akkor látom, hogy a doktornő szívja az orrát, de jól van. És akkor felsírt. A világ legmegnyugtatóbb hangja! Ráfektették kicsit a mellkasomra, de vitték gyorsan vizsgálni az elakadás miatt. Ahogy a nővér befektette a melegítő ágyba, úgy tűnt, eltört a válla. A férjem, szegény, szaladgált kettőnk között, mondtam neki, hogy legyen a picivel.
Az orvosom és a szülésznőm is közöttünk cikáztak, nem értették hogyan törhetett el a válla. Vártuk a gyerekorvost, aki hamar lejött, megvizsgálta és kiderült, hogy nincs semmi baj a vállával, csak valószínű elfáradt nagyon ő is és lusta volt mozgatni. A vizsgálat után még egy kicsit visszahozták hozzám, majd amíg engem összevarrtak odalenn, addig a nővér segítségével a férjem megfürdette Ábelt. Mikor mindketten készen voltunk, visszafektettek az alter szoba franciaágyába, a mellkasomra rakták a kisfiamat, a férjem pedig mellénk feküdt. Ott pihentünk hárman.
Egy kis oxigént nem sokkal később kellett kapnia Ábelnek, mert elkezdett furán levegőt venni, úgy nyikorgott, mint egy rozsdás ólajtó. 11 körül vizsgálta meg a gyerekorvos megint és mivel nagyon szépen vette a levegőt, végleg megkaptam. Ott volt velem végig a három nap során, a nővérek segítettek, hogyan kell megfürdetni, bepelenkázni, felöltöztetni. Ami rossz volt, hogy a szülésem másnapjának estéjén az ÁNTSZ influenzajárványt jelentett be és látogatási tilalmat rendelt el. A férjem nem tudott bejönni hozzánk. Azért leautózott minden nap Mohácsra, az ablakomból mutattam neki a babát, mi meg a küszöbön találkoztunk pár percre, amíg beadott nekem vizet, müzliszeletet.
Sok óra, nagy riadalom a végén, de megszületett egy csoda!
Pampers Megbízható Védelem – pályázat
Kapcsolódó cikkek
