Baba

Azzal vádolnak egy buszsofőrt, hogy rácsukta az ajtót egy babakocsira, és elhajtott három gyerekkel

A buszsofőr nem így látta.
2025. Március 23.

Három gyermekével együtt buszon utazott egy édesanya Debrecenben. Amikor le akart szállni, csak ő tudott lelépni, mert – állítása szerint – a sofőr odacsukta a babakocsit és elindult, így három gyermeke fent maradt. Kettő közülük – egy hat hónapos baba és egy kétéves kislány a babakocsiban voltak.
A nő elmondása szerint a babakocsi félig kilógott a buszból, ezért ő a jármű mellett futva próbálta tartani azt, hogy ki ne essenek a gyerekei. Végül az utasok szóltak a sofőrnek, hogy álljon meg. Az anya szerint annyit sem tett meg, hogy elnézést kérjen, ahogy leszállt a család, egyszerűen továbbhajtott – áll a Tv2 riportjában.

babakocsi

Illusztráció: Getty

A nő sokkot kapott, hiszen minden anya (egyik) rémálmát élte át, és persze a gyerekek is megijedtek.
A MÁV-csoport azt írta a Tv2 megkeresésére, hogy „a busz ajtaja élvédővel van ellátva, amely automatikusan visszanyílik, ha valaki az ajtószárnyak közé kerül. Emellett a jármű nem tud elindulni, amíg az ajtók teljesen be nem zárultak.”

A rendőrség szemtanúkat keres.