Baba

Az anyuka nem volt felkészülve arra, mi történik a babájával a dinó kiállítás után

A három hónapos kislányra nagy hatással voltak a látottak.
2025. Július 31.
Fotó: TikTok

Fotó: TikTok

Az újdonsült édesanya nem csak a terhességét, de babája fejlődését is folyamatosan dokumentálja a TikTok-on, ahol nemrég megosztott videója pillanatok alatt, több mint másfél milliós megtekintést ért el.

Elvittem a tökéletesen egészséges babámat egy dinoszaurusz kiállításra, mert azt gondoltam, hogy jó móka lesz és egy kedves emlék… aztán másnapra dinóvá változott

– viccelődött a fiatal édesanya, akinek kislánya áprilisban született.

A felvételen az látszik, ahogy a pici tágra nyílt szemmel nézi a kiállításon ordító T-Rexet, majd másnap ő maga is hasonló hangot hallat a pelenkázó asztalon fekve. A sikítozó kisbaba igazán cuki, ezért is nyerte el a kommentelők szívét.

Fontos fejlődési mérföldkő

A viccen túl érdemes, arról is szót ejteni, hogy a babák fentihez hasonló hangadása egy fontos állomás a beszéd kialakulásában. 2–6 hónapos kor között jelennek meg az első gügyögések és gurgulázások, amelyek megalapozzák az összetettebb hangokat. Majd a mássalhangzókat és magánhangzókat kombinálva próbálgatják a hangmagasságot, hangerőt és ritmust – még mielőtt igazi szavakat formálnának. Ezek mind fontos gyakorlatok, melyek megerősítik azokat az izmokat és a légzésszabályozást, amik a beszédhez szükségesek.

Így segítheted a babád fejlődését

Ne zavarjon, ha a kicsi „dinoszaurusszá válik” – inkább támogasd ebben a fejlődési szakaszban:

  • Utánozd a hangját: ha visszaüvöltesz vagy te is gügyögsz, az bátorítja őt, hogy még többféle hangot próbáljon ki.
  • Játszatok állathangokkal: „Üvölts, mint egy dinó! Bőgj, mint egy tehén!” – ezzel bővül a hangkészlete, és fejlődik a hallás-figyelem kapcsolata.
  • Beszélj hozzá sokat, érzelmekkel: A kutatások szerint az ún. „parentese” (magas, dallamos hangon, lassan beszélő stílus) és a közös „beszélgetések” jelentősen fejlesztik a szókincset és a társas készségeket is.

Habár az első szó vagy az első lépés látványosabb – néha egy dinóüvöltés vagy egy hangos sikítás is legalább olyan fontos mérföldkő tud lenni. Hiszen a babád éppen beszélni tanul.