Baba

Budapesten is feloldják a kijárási korlátozást

Budapesten feloldjuk a kijárási korlátozást és a főváros két hét késéssel követi majd a vidéket - mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
2020. Május 16.
Budapesten is feloldják a kijárási korlátozást (fotó: Getty Images)

A járványveszély kihirdetésének 66. napjában vagyunk, és azzal a jó hírrel szolgálhatok, hogy az első csatát fényesen megnyertük, ez most már nem csak remény, vagy kívánság, hanem tény is – mondta Orbán Viktor szombaton a Facebook-oldalán.

Mint mondta, a fertőzésen átesettek száma alacsony és az új megbetegedések száma is kedvezően alakul. Ez azért sikerülhetett, mert minden döntés időben megszületett és mert mindannyian, vidékiek, budapestiek idősek és fiatalok egyaránt felelősségteljesen viselkedtünk – tette hozzá a miniszterelnök.

A mai szakmai háttérbeszélgetésen világossá vált, hogy Budapesten is áttérhetünk megfontoltan és óvatosan a védekezés második szakaszára. Budapesten feloldjuk a kijárási korlátozást és a főváros két hét késéssel követi majd a vidéket. A védőtávolság betartása Budapesten különösen is fontos, arra kérem a polgármestereket, hogy ne vegyék félvállról a kockázatot és külön figyeljenek az idősotthonokra – mondta Orbán Viktor.

A bejelentésből arra lehet következtetni, hogy a fővárosban első körben a vidéken két héttel ezelőtt bevezetett védelmi intézkedések lépnek majd életbe. Ezek közé tartozik, hogy az üzletek időkorlátozás nélkül kinyithatnak, az éttermek, kávézók teraszai, kerthelyiségei és a szabadtéri strandok megnyithatnak.

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy hétfőtől a vidéki vendéglátóhelyek zárt terei, a játszóterek és parkok is megnyithatnak. Ez a miniszterelnök mostani bejelentése alapján értelemszerűen két hét múlva lesz érvényes majd Budapestre – írja a 24.hu.

A kijárási korlátozások vasárnap éjféllel megszűnnek, ezt követően:

  • a nem egy háztartásban élőktől másfél méteres távolságot kell tartani,
  • az üzletben történő vásárlás és a tömegközlekedési eszközökön a maszk viselése kötelező lesz továbbra is,
  • a védőtávolság megtartása mellett a közterületek, parkok, játszóterek hétfőtől látogathatóak,
  • a 65 év felettiek élelmiszerüzleteket, drogériákat csak 9 óra és dél között látogathatják, mindenki más pedig az ezen kívüli időszakban
  • a piacok nyitva tartásának rendjéről az önkormányzatok ettől eltérően is rendelkezhetnek
  • valamennyi üzlet hétfőtől nyitva tarthat,
  • éttermek, kávézók, presszók, bárok kerthelyiségében és a teraszán lehet tartózkodni
  • a strandok, szabadtéri fürdők nyitva tarthatnak
  • szabadtéri múzeumok és az állatkert nyitva tarthat.

A védőtávolság meglétéről mindenhol az üzemeltetőknek kell gondoskodnia.

A vendéglátóhelyeknek hétfőtől 2020. szeptember 1-ig nem kell közterület-használati díjat fizetni a terasz után.

  • Polgári esküvőket és temetéseket lehet rendezni. Lagzikat június 15-től lehet Budapesten tartani 200 fő alatti meghívotti körben. Ezekre van lehetőség szállodákban és éttermekben is.
  • Felsőoktatási intézményekben ugyanaz a rendszer lesz, mint ami vidéken már két hete van, tehát az egyetemek nyitva lehetnek, de mindenhol a rektor jogosult dönteni erről. Kollégiumok látogatása továbbra is tilos. Amennyiben a nyitás mellett dönt a rektor, akkor a védőtávolság megtartásának biztosítottnak kell lennie.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szombati rendkívüli tájékoztatóján köszönetet mondott a fővárosiaknak, hogy két héttel tovább betartották a szigorú kijárási korlátozásokat, mint a vidékieknek kellett.

Forrás: 24.hu