A csecsemőszínház ötlete Norvégiából ered, és kezdetben hazai meghonosítója, Novák János, a Kolibri Színház igazgatója is úgy gondolta, óvodásoknak szóló darabokat fognak bemutatni. Nem így lett, az első magyar csecsemőszínházi előadás, a Toda – csoda gyereknyelven a három év alatti korosztálynak kínál művészeti élményt, és akárcsak a babarepertoár másik két darabja, olyan művészi kezdeményezés, amelynek nincs alsó korhatára. Zene, látvány, ritmus, esemény szelíden megkomponált összhangja folyik nagyjából fél órán keresztül a Kolibri Fészekben.
A tizennégy hónapos Liával érkezünk a Tekergő című előadásra. Bár a többiek sem sokkal nagyobbak, talán Lia a legfiatalabb látogató, ezért kicsit óvatosan, nem egészen előre, a párnákra ülünk, hanem a kijárathoz, a pelenkázóhoz közel helyezkedünk el a családias, cipőlerúgós nézőtéren.
A csak egy lépéssel magasabb színpadon kezdődik a ráhangolódás: a pasztellszínű overallba bújt színészek zenedobozt tekergetve jelzik, hogy valami már történik ott elöl, fény-árny játékkal csípik el az odaforduló tekinteteket, majd következnek Novák János zenéjével Orbán Ottó versei, hol gitár-, hol hegedűkísérettel, kézzel-lábbal bábozva, asztal-paplan alatt bujkálva.
A kicsik ámuldoznak a látványon, persze attól még nincs teljes színházi csend és mozdulatlanság – ezt itt nem is várják el –, mégis meglepő a figyelmük, szó sincs futkározásról, nyűgösködésről. Az előadásnak aztán nem vége szakad, hanem szépen átfolyik egy kis hangszerpróbálgatásba, közös játékba a színpadon.
Macik és nyuszik helyett
A babaszínházi előadások országszerte elterjedtek és ismertek. Bábszínház már generációk óta szórakoztatja a gyerekeket, az újdonság az, hogy a művészek egyre fiatalabb korosztállyal teremtenek kapcsolatot. Csóka Eszter drámapedagógus, a BabaArt-konferenciák szervezője, babaszínházi előadások társszerzője és díszlettervezője gyakorló anyukaként arra látott rá, hogyan nyissa meg a képzőművészet világát a legkisebbek számára.
– Az első élményt nyújtó látvány minden baba számára a fölé hajoló arc. Az arc sémáját már a legkisebbek a ráismerés boldog örömével fedezik fel akár Miró, Picasso vagy Klee festményein is. Hundertwasser szín- és formavilága is közel áll hozzájuk, csak a felnőttek veszik körül őket a mindent beborító macis-nyuszis képi világgal. Pedig a kicsik műélvezetének „csak” az a feltétele, hogy az alkotásokban legyen számukra valami érthető, de egyben újszerű vizuális élmény is, amire rácsodálkozhatnak.
Otthon a múzeumban
Talán ismerős dolgokat fedezett fel a festményeken a hordozókendőből kikukucskáló Zalán és Sári, hogy meglepetésüket hangos kurjongatással és gőgicséléssel fejezték ki az évekre bezáró Szépművészetitől búcsúzó anyukájuk hátán. Illetve nem is a hátán, a múzeumlátogatásnak ugyanis mindenhol szigorú és az adott helynek megfelelő szabályai vannak: itt például a babát csak elöl szabad hordozni.
A kétéves Lackó már a maga lábán és otthonosan jár-kel a múzeumban, megszokta, hogy csendesebben és nyugodtabban viselkedik, mint a játszótéren, hiszen művészettörténész anyukájával néhány hetes kora óta rendszeres látogató. Sárkány, ló, teve – számára ezek voltak a legérdekesebbek az ősi Kína kincsei közül, olyannyira, hogy miután futott egy kört az Iparművészeti Múzeum hatalmas szecessziós aulájában, még egyszer visszament megnézni a szobrokat.
– Nálunk a művészeti alkotásokhoz a kicsik nemcsak szemlélve-nézelődve, hanem alkotva-tevékenykedve kerülnek közel – magyarázza Csóka Eszter. – A KMO Művelődési Házban például a legkisebbek számára rendeztünk fekete-fehér kiállítást: a nagy ponyvákon látható fekete-fehér kontrasztos figurákat színes fóliákon át nézegetve ők maguk „színezik” ki. Először meglepi őket a fekete-fehér környezet, hiszen környezetük leginkább harsány és túlzsúfolt, aztán a kukucskálós játékot ismerik fel benne, végül azt a kreatív lehetőséget, hogy ugyanazt a csigaházat, pingvint, lepkét más-más színűnek lássák.
Első élmény: a zene
– A művészet, különösen a zene ott van mindennap a közelünkben, csak meg kell hallani – véli Hegedűsné Tóth Zsuzsanna, az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Karának oktatója, nem mellesleg négygyerekes édesanya. – Első gyerekem születése után kezdtem énekes-mondókás-hangszeres foglalkozásokat tartani a legkisebbeknek, azóta már nemcsak a leendő óvó nénik, hanem a kisgyermekgondozók felkészítését is végzem.
Legfrissebb foglalkozásaimon, a Tesz-vesz muzsikán az ölbéli játékok és a hegedűvel, gitárral kísért mesék mellett hétköznapi tárgyak (óriás csipeszek, kendők, dézsák, ruhakefék) kreatív felhasználásával fűzöm a játékot. A foglalkozásokon kézbe vehetik és megszólaltathatják a kicsik a hegedűt is, ugyanúgy, ahogy megtanulnak óvatosan bánni a villával, szívószállal, csipesszel.
Ezeken az alkalmakon olyan különleges perceket él meg szülő és gyerek, amikor nem tereli el semmi más a figyelmüket, kicsit lassabban és mélyebben érzékelik a világot, egyszóval másként, kicsit kiemelődik a szokásos hétköznapi dimenzióból a közös tevékenység, az együttes élmény magával ragadja őket, együtt fedezik fel az egyébként ismerősnek tetsző világot. Ez a művészeti élmény.
A MÜPA Lépcsőtermébe, a Tesz-vesz muzsikára három kínai anyuka is érkezik egy-egy másfél-két év körüli aprósággal. A felnőtteknek a nyelvtanulásban is segít a ritmus és a dallam, hiszen az anyanyelvi beszédet is hangzása, zeneisége alapján tanulja meg a kisgyerek, azonkívül a zene mindannyiunk közös nyelve – nyilván ezért jön szívesen több nem magyar anyanyelvű család is. Zsuzsi néni pedig jó füllel rögtönöz, és az idegen hangzású neveket is kapásból beilleszti a gyerekeket sorban megszólító mondóka, ének ritmusába.
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
