Baba

Ennyi idősen tudnak puszit adni a babák

A babák többsége újszülött korától kezdve sok-sok puszit kap, de vajon mikortól tudja viszonozni ezt a kedvességet?
2024. Február 01.
baba puszit kapott

Könnyen lehet, hogy te is birtokában vagy olyan ultrahangfelvételnek, amin a babád grimaszol – nem ritka ugyanis, hogy a különböző arckifejezéseket már az anyuka hasában gyakorolják a gyerekek. Ezek között szerepel a csücsörítés, ami pont úgy fest, mintha puszit adnának – de vajon mikortól lehet tőlük szeretetből puszit kapni?

Lehet, hogy kezdetben nehéz “megfejteni” az üzeneteket, a babák azonban már újszülött koruktól kezdve kommunikálnak és a maguk módján a szeretetüket is kifejezik. Mosolyukkal, mozdulataikkal és grimaszaikkal egészen ügyesen a világ tudtára adják, mi jár a fejükben, csak épp nem mindig értjük meg mi, felnőttek, hogy mit is akarnak mondani.

A gyerekek alapvetően nagyon szeretetteljesek és vágynak is mások közelségére, de nem egyforma mértékben! Éppen ezért ezen a téren is teljesen felesleges másokhoz hasonlítgatni a kicsit – tanuljuk meg tiszteletben tartani, hogy “pusziszkodós típus-e” vagy sem!

Ahhoz, hogy megkapd a kisbabád első “igazi pusziját”, körülbelül az első születésnapjáig kell várnod. Nem biztos, hogy elsőre megy majd nekik, mint a karikacsapás, könnyen lehet, hogy csak hasonlít majd a pusziadáshoz, ám ha szerinted felismerhető, nyugodtan veheted “hivatalosan” is puszinak!

Nagyjából ennyi idős korukban értik meg, hogy az a sok gondoskodás és babusgatás, amit a környezetükben élőktől kaptak, a szeretet jele, és ők is megpróbálják ezt a nagyobbak után csinálni. Utánzó mozdulataik valószínűleg nem lesznek tökéletesek az első pillanattól kezdve, ez azonban egyáltalán nem árnyékolja be azt a semmihez sem fogható élményt, amit egy szívből jövő babapuszi kiérdemlése után érez az ember!

Sosem szabad erőltetni!

Az, hogy egy kisgyerek mennyire vágyik a testi közelségre, vérmérséklet kérdése is, de az évek múlásával is változhat, hogy ki mennyire “bújós” és mennyire igényli a szeretgetést. Ha jól figyelsz, észreveheted, hogy akár már a kisbabák is szembeszegülhetnek a puszilgatással, ölelgetéssel, érintésekkel, főleg akkor, ha ezek olyan személyektől érkez(né)nek, akiket kevésbé ismer.

Nem szabad zokon venni, ha egy gyerek nem szeret puszit kapni vagy adni, ki lehet találni olyan más tevékenységet, amivel kifejezhetjük az egymás iránt érzett szeretetünket! Tartsuk szem előtt, hogy nem helyes dolog “ráparancsolni” a gyerekre, hogy puszit adjon valakinek! Ne törődjünk azzal, hogy az adott távoli rokon a szívére veheti!

Nyitókép: Getty Images