Kisgyerek

Az anyuka eldöntötte: csak akkor puszilhatják meg a nagyszülők az unokát, ha az engedélyt ad rá

Nagy visszhangot váltott ki annak az anyukának a TikTok videója, aki megtiltotta az anyósának és az apósának, hogy a 2 éves kisunokájuk engedélye nélkül adjanak neki puszit.
2021. Június 27.
Te igazat adsz Brittanynak? (Fotó: Getty Images)

A fiatal anyuka, Brittany Baxter azt szeretné ezzel elérni, hogy a kislánya már egészen pici korában megtanuljon nemet mondani azokra a dolgokra, amiket nem szeretne. A TikTokon részletesen ki is fejtette, miért tiltotta meg a nagyszülőknek, hogy az unokájuk engedélye nélkül lépjék át az intim szféráját, és akkor öleljék vagy puszilják meg, amikor csak kedvük tartja.

Brittany megelégelte, hogy az anyósa és az apósa (szerinte) sosem tartották tiszteletben a kislánya intim szféráját, pedig ő úgy véli, hogy ez mindenkit megillet, még akkor is, ha mindössze 2 éves: “Nem szeretném, hogy a lányom olyan közegben nevelkedjen, ahol nem lehet nemet mondani, és azt szeretném, hogy már kicsi korában érezze, hol van az a határ, amit másoknak nem szabad átlépnie vele szemben, ha ő nem akarja.”

Nem hatotta meg az sem, hogy ezzel a lépéssel megfosztja a kislányát a pusziktól és ölelésektől, amikkel a családtagok és ismerősük a szeretetüket szokták kifejezni a gyerekek irányában. Szerinte tévedés azt gondolni, hogy azért, mert ezekkel pozitív érzelmeiknek engednek teret az emberek, bárkit bármikor kedvük szerint ölelgethetnek vagy puszilgathatnak (ráadásul kórokozókat is továbbadhatnak a puszikkal a kicsiknek!). Brittany úgy véli, nagyon sok gyerek csak muszájból hagyja, hogy a családtagok és az ismerősök átlépjék az intim szféráját, és nem azért, mert jól esik neki a túlzott fizikai közelség.

A közösségi oldalon többen is hozzászóltak az anyuka okfejtéséhez – akadtak, akik igazat adtak neki, és helytállónak érezték, hogy a kislány engedélyéhez köti a puszikat és öleléseket. Mások is úgy vélik, hogy a gyerekek igényeit is maximálisan tiszteletben kell tartani, és nem szabad átgázolni a határaikon csak azért, mert kisebbek nálunk. Osztják Brittany nézetét arra vonatkozóan is, hogy a jövőben komoly következményei is lehetnek annak, ha egy gyerek nem tanul meg kicsiként nemet mondani, és nem tanulja meg, hol húzódnak az intim szféra határai, amit nem léphet át akárki.

De a fiatal anyuka nem állt meg ennyinél! Szerinte ideje véget vetni annak is, hogy a felnőttek úton-útfélen arra szólítják fel a kicsiket, hogy megpuszilják a rokonokat vagy ismerősöket akkor is, ha egy porcikájuk sem kívánja. Igazságtalannak érzi, amikor a környezetükben élők kiakadnak a döntésén: “Hogy mi?! Engedélyt kell kérnünk a kislánytól, hogy megpusziljuk?” – méltatlankodnak sokan Brittany szabálya hallatán, aki nem enged az elképzeléseiből. Még rosszabb a helyzet, amikor a kislány nemet mond a hozzá közeledőknek: “Jajj, ne, nem szeretné, hogy megpusziljuk! Akkor már nem is szeret minket, most mélyen belegázolt az érzéseinkbe!”

Brittany szerint nem rendelkezhetnek mások a kislánya teste felett csak azért, mert még kicsi. Szerinte nem az ő nézete hibás, hanem az előző generációk gondolkodásmódján kellene változtatni: a mostani nagyszülők képtelenek uralkodni az érzéseiken és fogalmuk sincs róla mit jelent tiszteletben tartani mások fizikai határait. Márpedig egyik érzelem sem írhatja felül a tiszteletet, vagyis a saját testéről csakis a lánya dönthet, nem pedig a környezetében élők – vallja.