Baba

Erre a 4 csillagjegyre ma rámosolyog a szerencse

Kíváncsi vagy arra, miként alakulnak a dolgaid október 22-én? Mutatjuk, mi vár az egyes csillagjegyekre és kik érezhetik magukat igazán szerencsésnek!
2025. Október 22.
Fotó: Getty Images - Inside Creative House és Canva.com

Fotó: Getty Images – Inside Creative House és Canva.com

Ezen a napon fontos égi változás, hogy a Neptunusz visszatér a Halak jegyébe, ahol igazán otthon érzi magát, hiszen ez ennek a jegynek az uralkodó bolygója. Ez egyfajta tetőpontja is lehet egy belső átalakulásnak vagy egy fontos változásnak, ami már körvonalazódott a közelmúltban.

Ilyen napja lesz a csillagjegyeknek

Nagy jelentősséggel bír az is, hogy a Nap a Skorpió jegyébe lép, erőteljes, mély, intuitív energiákat mozgosítva minden csillagjegy számára. A nagy szerencse és bőség bolygójának is tartott Jupiter ma nem lesz jóban a Nappal, ami miatt mindannyian túlzásokba eshetünk, többet ígérhetünk annál, amit teljesíteni tudunk, magunkra vállalhatunk olyan feladatokat, amik túl nagy kihívást jelentenek, de a mércét is jóval magasabbra tehetjük a kelleténél.

A Merkúr és a Mars együttállása a Skorpió jegyében sokakat határozottabbá, szókimondóbbá tehet, úgy is mondhatjuk, hogy ma nem a finomkodásé lesz a főszerep…

Általánosságban igaz, hogy nagyszerű lehetőségek adódhatnak a lényeges felismerésekre, belső átalakulásokra, ugyanakkor megvan a túlzás veszélye is a horoszkóp szerint. Érdemes egész nap emlékeztetned magad arra, hogy aki sokat markol, keveset fog, illetve hogy a kevesebb néha több!

Ennek a 4 csillagjegynek csodás napja lesz

  • Rák – az, hogy a Neptunusz visszatér a Halakba, jelentős hatást gyakorol minden Víz elemű jegyre, így rád is. Kiváló alkalmat szolgáltat ez az érzelmi megtisztulásra, a harag szélnek eresztésére, a megbocsátásra és a negatív gondolatok hátrahagyására. Érdemes ma inkább a szívedre hallgatnod az eszed helyett!
  • Mérleg – bár a Nap épp búcsúzik a jegyedtől, a Mérlegben felragyogó újhold energiái ma is éreztetik pozitív hatásukat, ráadásul több bolygó is tesz azért, hogy szerencsés napot zárhass ma. Sokat tehetsz kapcsolataid jobbításáért és azért, hogy megtervezd a következő időszak tennivalóit. Szuper együttműködések is kezdődhetnek ma!
  • Skorpió – azzal, hogy a Nap betoppan a jegyedbe, erőd teljében érezheted magad, amit csak fokoznak az egyéb szerencsés bolygóállások! Magabiztos és megnyerő leszel, pontosan tudod mit akarsz, és azt is, hogy kik az ellendrukkereid. Intuíciód fontos dolgokat súghat a füledbe!
  • Halak – a Neptunusz visszatér a te jegyedbe, ami nagyszerű lehetőségeket is hoz magával: kreativitásod szárnyakat kap, az intuíciód felerősödik, és fontos összefüggésekre irányítja a figyelmedet. Az, amibe ma fogsz, nagy eséllyel sok örömet és bőséget hoz az életedbe!