
(Kép forrása: Getty Images)
Minden évben nagy érdeklődésre tart számot, hogy melyik nevet adták a leggyakrabban az újszülött babáknak — a legutóbbi statisztika márciusban jelent meg, a lányneveiről itt, fiúneveiről pedig itt írtunk —, és hogy ez mennyire változott a korábbi évekhez képest. Mert mind a fiúneveknél és a lányneveknél is vannak slágernevek, amik már több éve a legtöbbször adottak között szerepelnek.
A fiúnevek közül legutóbb a leggyakrabban adott öt név a Dominik, az Olivér, a Levente, a Marcell és a Milán voltak — ezek között az első két név már többedszerre szerepelt a leggyakrabban választott fiúnevek elején.
De milyen nevek voltak a legnépszerűbbek húsz évvel ezelőtt? A lánynevekről itt írtunk, és ha érdekességképpen, vagy akár a névválasztás miatt kíváncsi vagy, melyik fiúneveket adták a leggyakrabban 2005-ben a szülők, a Központi Statisztikai Hivatal a leggyakrabban választott nevekről készített interaktív idővonala alapján mutatjuk ezeket a neveket.
Ezek voltak a legnépszerűbb fiúnevek húsz éve
Mely 20 fiúnevet adtak a gyermekeiknek a szülők a leggyakrabban 2005-ben? A lista hátuljáról indulva: 20. Ákos, 19. Attila, 18. Kristóf, 17. Zoltán, 16. Marcell, 15. Milán, 14. Dominik, 13. László, 12. Bálint, 11. Gergő.
Az alábbi galériában pedig megnézheted, melyik tíz fiúnév volt a leggyakrabban választott 2005-ben!
10 fotó megtekintése
10. Péter
Ez a név a legutóbbi statisztikában a 30. leggyakrabban adott volt. Latin eredetű név, a jelentése kőszikla.
Fotó megosztása:
9. Márk
Legutóbb a 22. legtöbbször választott név volt. Latin eredetű, a jelentése Mars istenhez tartozó.
Fotó megosztása:
8. Tamás
A 28. leggyakrabban adott fiúnév volt tavaly. Héber eredetű, a jelentése iker és csodálatos.
Fotó megosztása:
7. Balázs
A 2010-es évek közepéig volt a leggyakrabban adott tíz név között, tavaly a 21. volt. Latin eredetű név, a jelentése királyi.
Fotó megosztása:
6. Ádám
Tavaly a 15. legtöbbször adott név volt. Héber eredetű, a jelentése férfi, ember.
Fotó megosztása:
5. Dávid
Tavaly a 16. leggyakrabban választott fiúnév volt. Héber eredetű, a jelentése szeretett, kedvelt, egyesítő.
Fotó megosztása:
4. Dániel
Most is nagyon népszerű ez a név is, a 9. leggyakrabban választott fiúnév volt legutóbb. Héber eredetű, a jelentése Isten az én bírám.
Fotó megosztása:
3. Levente
A Levente most is a 3. legnépszerűbb név volt. Magyar eredetű, a név jelentése levő, létező, kicsi lény.
Fotó megosztása:
2. Máté
Szintén továbbra is nagyon kedvelt név, a 6. helyen volt legutóbb. Héber eredetű, a jelentése Isten ajándéka.
Fotó megosztása:
1. Bence
A Bence nagyon sokáig volt a leggyakrabban adott fiúnév, ez 2021-ben változott. Most is népszerű, a 7. legtöbbször választott név volt legutóbb. Latin eredetű név, a jelentése győztes.
Fotó megosztása:
(Grafikák: Canva.com)