Baba

Ez volt a 20 legnépszerűbb lánynév 20 éve

Melyik lányneveket választották a leggyakrabban a babáknak a szülők 2005-ben?
2025. Június 21.
kislány levendulamezőn kalapban

(Kép forrása: Getty Images)

Minden évben szokott készülni statisztika arról, melyek azok a nevek, amelyeket a leggyakrabban választanak a szülők a gyermekeiknek – és ebből jól látszik, hogy mindig vannak aktuális slágernevek, amik akár több évig is vezetik a ”toplistát”. Hogy a tavalyi évben melyik lányneveket adták a legtöbb babának, arról márciusban jelent meg a friss százas lista – erről korábban itt írtunk. Ha ezek között az első ötöt nézzük – Luca, Hanna, Zoé, Anna és Emma –, több olyat is találunk, amik már több éve a lista élén szerepelnek, és nagyon belopták magukat a szülők szívébe.

Vajon hasonló nevek szerepeltek a leggyakrabban adottak között, mint az elmúlt egy-két évben? Ha csak érdekeségképpen vagy éppen névadási ötletként kíváncsi vagy rá, melyik lányneveket választotta a legtöbb szülő húsz éve, a Központi Statisztikai Hivatal a leggyakrabban választott nevekről készített interaktív idővonala alapján mutatjuk ezeket.

Ezek voltak a legnépszerűbb lánynevek húsz éve

Mely 20 lánynév volt az 2005-ben, amit a legtöbbször választottak a szülők? A lista hátuljáról indulva: 20. Noémi, 19. Jázmin, 18. Csenge, 17. Luca, 16. Alexandra, 15. Hanna, 14. Dóra, 13. Virág, 12. Fanni, 11. Lili. (Ez utóbbi név a legutóbbi, 2024-es listában is a 11. leggyakrabban adott név volt.)

Az alábbi galériában pedig megnézheted, melyik tíz lánynevet adták a leggyakrabban 2005-ben!

10 fotó megtekintése

 

(Grafikák: Canva.com)