Amikor kiderül, hogy babát várunk, egyikünk sem tervezi úgy, hogy végül a koraszülött osztályon köt ki. Az eshetőséggel persze számoltam, de több-kevesebb sikerrel elhessegettem a gondolatot. Amikor nem sokkal a félidőn túl tréfálkozni kezdett a vérnyomásom, az orvosok komolyan aggódni kezdtek értünk és tényleg minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy a lehető legtovább maradjon bent a kisfiam. A 35. hétig sikerült, így – hiába nem számított extrém koraszülöttnek és a körülményekhez képest jól volt – abban az évben mi is emeltük a koraszülések számát. Igazán picikének láttuk a 2200 grammjával és 44 centijével.
Az orvosok azt mondták, hogy az első 72 óra akkor is kritikusnak számít, ha látszólag minden rendben van vele, így a férjemmel megbeszéltük, hogy a szűk családon és néhány egészen közeli baráton kívül senkit sem avatunk be abba, hogy szülők lettünk. A helyzet nekünk is új volt, elképesztően gyorsan zajlottak az események, így – főleg utólag – egyáltalán nem meglepő, hogy a beavatottak között is akadt olyan, aki nem tudott mit kezdeni a helyzettel.
Az ember ilyenkor mindenképp szeretne valami okosat és biztatót mondani (és hallani!), ez azonban nem mindig jön össze, a legnagyobb igyekezet ellenére sem. Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy ilyenkor meglehetősen felfokozott érzelmek dúlnak mindkét újdonsült szülőben – félelem, aggódás, önmarcangolás és társaik – így különösen meg kell válogatni a nekik címzett szavakat, mondatokat.
Bennem két őszintén kedvesnek szánt megjegyzés indított el nagy vihart, az egyiket egy barátnőm írta, a másikat pedig az egyik csecsemős nővér mondta, a legnagyobb jóindulattal. Amikor a barátnőmnek megírtam, hogy a kisbabánk a vártnál valamivel hamarabb, de szerencsésen megérkezett, azt válaszolta, drukkol, hogy a dolgok úgy alakuljanak, hogy mindenkinek a legjobb legyen. Könnyen lehet, hogy én képzeltem túl sokat a mondata mögé, ennek hatására fordult meg először a fejemben, hogy akár a legrosszabb is bekövetkezhet, s akkor nekem azzal kellene vigasztalódnom, hogy biztos azért történt így, mert mindenkinek így a legjobb…
- Kapcsolódó cikk: Kevesebb koraszülés történt a karantén alatt
Másnap reggel, mikor a csecsemős nővérkék leváltották egymást, az egyikük azzal próbált jobb kedvre deríteni, hogy a kisfiam biztosan azért lett koraszülött, mert nem akart heteket várni, hogy végre megismerjen. Szegény, pont az ellenkezőjét érte el vele, mert nálunk nem a kisfiam döntött úgy, hogy idő előtt akar világra jönni, hanem az én megzabolázhatatlan vérnyomásom miatt kellett őt “kitessékelni”. Szóval ennek a biztatásnak szánt mondatnak köszönhetően még a korábbinál is jobban hibáztattam magam, amin csak hónapokkal később sikerült túllépnem.
Az ott-tartózkodásunk alatt több anyukát is láttam sírni azután, hogy elmentek a látogatóik. Amiket nekik mondtak vagy írtak, egy normál helyzetben teljesen ártalmatlannak tűntek volna, de olyan rizikós időszakban, amikor az ember pár száz grammos gyereke életéért izgul, nem a legszerencsésebbek. Hiába nem nekem címezték, sosem fogom elfelejteni azokat a mondatokat sem, amikkel a többi koramamát próbálták felvidítani az ismerőseik.
- Kapcsolódó cikk: Koraszülésre figyelmeztető jelek
“Semmi sem történik véletlenül!” – Ezt a mondatot jobb akkorra tartogatni, amikor a kicsi már túl van a kritikus időszakon. Amíg szorítani kell érte, addig inkább tartsd magadban! Ha a dolgok mégsem úgy alakulnának, ahogy mindenki szeretné, utólag valószínűleg te is bánnád, hogy ezt mondtad.
“De jó neked, én már alig bírok mozogni ekkora hassal!” – Ez az egyik koraanyuka sógornőjének száját hagyta el, aki 2 nappal túlhordta a babáját, mégsem utalt semmi arra, hogy hamarosan szülni fog. Ő sem bántásképp mondta ezt, mégis nagyon szerencsétlenül vette ki magát: az anyukának épp hogy gömbölyödni kezdett a pocakja, máris megszületett a babája, szóval szívesen növesztette volna még a hasát.
“A szomszéd kisfiú is kis súllyal született, és pikk-pakk összeszedte magát!” – A koraszülött babáknak nem csak az nehezíti a dolgát, hogy kis súllyal jönnek a világra, hanem a szerveik éretlensége. Sovány vigasz egy korababa anyukájának, hogy egy időre született, ám kicsit vékonyka baba milyen gyorsan gyarapodott!
“Meglátod, ha szoptatod, gyorsan behozza a lemaradást!” – Ez minden bizonnyal így van, a koraszülöttek anyukái közül sokaknak azonban nem adatik meg az anyatejes táplálás lehetősége. Ha nem vagy biztos benne, hogy az anyuka tudja szoptatni a kicsit, inkább ne mondd ezt neki, mert tovább növelheted a lelkifurdalását!
“Kész szerencse, hogy már van egy egészséges gyereketek!” – Azt hiszem, ez nem szorul magyarázatra!
Kapcsolódó cikkek
