Baba

Csodababa: 540 grammal született, ma már jár és beszél

A kisfiú a 22. hétre született meg, olyan pici volt, hogy édesanyja jegygyűrűje ráfért a csuklójára. Nem sok jót jósoltak az orvosok, de csodával határos módon ma már jár és elkezdett beszélni.
2023. Július 03.
Koraszülött baba
Kép: Getty Images

Egyéves múlt Eli James, aki Las Vegasban született, mindössze 22 hetes korában. Születése után nem sok esélye volt a túlélésre, maradandó fogyatékosságra számítottak szülei.

Édesanyja elmondása szerint kisfia négy hónapot töltött a koraszülött intenzív osztályon, miután haza engedték, egyre erősebb lett. – Mindenkit meglepett a fejlődése. Elkezdett járni és kimondta első szavát is, ami az apa volt.

Az édesanya elmondta, hogy a terhessége a 22. hétig eseménytelen volt. – Egy ultrahang vizsgálaton voltam, másnap minden előjel nélkül elfolyt a magzatvíz. Azonnal bementem a kórházba. Ott közölték velem, hogy három centire tágultam, és a baba nem életképes.

Az orvosok megállapították, hogy a magzatot körülvevő magzati hártyák és a méhlepény bakteriális fertőzése áll fenn. A fertőzés a magzatvízbe is átterjedhet. Megpróbálták késleltetni a szülést, de három nappal később Eli megszületett.

Nehéz időszak következett, a baba az életéért küzdött. Az első időkben voltak kritikus pillanatok, de végül négy hónappal a megszületése után, Elit hazaengedték a kórházból. Azóta pedig rohamosan fejlődik.

 

forrás: Daily Mail