Baba

Hamarosan megkezdődik Zente terápiája

Rekord rövid idő alatt jött össze a génterápia összege, egy hét alatt a kezeléshez szükséges 700 millió forintot adták össze az emberek. A kezelés pedig hamarosan el is kezdődik.
2019. Október 17.
Hamarosan megkezdődik Zente terápiája (fotó: Facebook)

Ahogy korábban mi is megírtuk, Zente egy nagyon ritka betegséggel küzd, SMA-val (gerincvelői izomsorvadás), amelynek a kezelése rettentő drága, 700 millió forintba kerül. A kisfiú családja kampányt indított, és rekord idő, egy hét alatt adományokból összejött a kezeléshez szükséges 700 millió forint.

A terápiára való felkészülés egy vérteszttel kezdődött: Hollandiából érkezett az egységcsomag, amelynek segítségével azt vizsgálták, várhatóan befogadja-e a kisfiú szervezete a vírust, ami majd gátolja az izmait sorvasztó anyagot. Az eredményen múlt, folytatódhat-e az eljárás, hatásos lehet-e egyáltalán a terápia – írja a bama.hu.

“Elkészült a véreredmény, de telefonon nem adtak pontos tájékoztatást, a személyes találkozóra pedig várnunk kell. A felkészítő folyamat viszont mehet tovább, és ez reménnyel tölt el” – osztotta meg hírt Zente anyukája.

“Anyukámnak haza kellett utaznia, most ketten vagyunk babussal, és már nem járhatunk ki sehová, tehát a mindennapi gyógytorna is rám marad. Nagyon köszönjük a sok imát és ránk gondolást! Meggyőződésem, hogy ezekből jön az energia a sikerekhez, ahhoz, hogy vegyük az akadályokat, és ne merüljünk ki idegileg sem. A vérvételek folyamán a mindent eldöntő antitest szűrés mellett teljes kivizsgálás történt. Többek között kis pálcikával mintát vettek Zenti orrából, szájából. Úgy mint a rendőrös filmekben” –  folytatta az anyuka. “Minden eredmény jó lett, kivéve az orrváladék. Kiderült, hogy Zente orrában egy baktérium van, amit sürgősen le kell birkózni, mielőtt legyengíti az immunrendszert.”

A készítmény OGYÉI engedélyeztetését már korábban elindult, a Hungaropharma vállalta, hogy Magyarországra szállítja a gyógyszert.

“A kezelés előtt Zente kap egy szteroidos készítményt, amivel legyengítik az immunrendszerét. Ez azért szükséges, mert a Zolgensmával olyan dózisban juttatják be a vírust, amellyel a szervezet természetes módon nem szokott találkozni, így nagyon heves lenne az ellenreakció” – mondta el a Ripostnak Béry-Januskó Flóra, az SMA Magyarország Alapítvány vezetője. A kezelés után további 30 napig kell majd szteroidos készítményt szednie Zentének, ennek adagolása függ a beteg szervezetétől is. “Bízunk benne, hogy minden rendben lesz” – tette hozzá.

A vérteszt eredménye harminc napig érvényes, tehát, Zente várhatóan még októberben meg fogja kapni a kezelést.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: bama.hu