Alig jöttek a világra, az újszülöttek gőgicsélni, dünnyögni, csuklani kezdenek. Rugdalóznak, kapálóznak, hemperegnek. Nevetgélnek, néha pedig úgy tűnik, mintha mérgesen néznének. Hangjuk, mimikájuk minden érthetetlensége ellenére a babák valamit mondani akarnak, a kommunikáció világos jeleit küldik. Erre a felismerésre jutott Dr. Carin Holmlund a stockholmi egyetemen.
A kutatónő húsz csecsemő megnyilvánulásait vette videóra, és a felvételeket elemezte. Az eredmény: minden csecsemő már egyhetes korában azonos reakciókat mutatott. Carin Holmlund szerint: “A csecsemők egyformán figyelnek. Az anyjuk vagy az apjuk szemébe néznek. Azután pislognak. Végül elfordítják fejüket. Először fel kell dolgozniuk a benyomásokat, mielőtt fejüket ismét a beszélők felé fordítanák, kinyitnák a szájukat, ásítanának, gurgulázó hangokat adnának ki, mely annyit tesz: megértettem.”
Hogy miként lehetséges, hogy a szülők a babával beszélgessenek, a svéd kutatónő egy másik példával szemlélteti: Tartsák a szülők a csecsemőt 20 cm távolságban, nézzenek a szemébe, és beszéljenek neki lassan és érthetően. Azután egy kis időre van szükség a gondolkodáshoz. Ha a hallottak tetszenek neki, a baba nevetni kezd, és a lábaival rúgkapálni fog.
Időközben a tudomány elismerte azokat a megfigyeléseket is, amelyeket Samy Molcho pantomimművész végzett saját négy gyermeke első éveiben, és amelyeket A gyermekek testbeszéde című könyvében foglalt össze. Eszerint a babák elsősorban azokra a hangokra figyelnek, amelyeket idővel olyan tartalommal kapcsolnak össze, amelyre majd újból reagálni fognak. Egy példa Molcho munkájából: ha már sokallja szülei beszédét, köhögéssel, pislogással, hangos sóhajtással jelzi.
A stockholmi kutatások, Molcho megfigyelései és amerikai gyermekpszichológusok újabb vizsgálatai lehetővé teszik a babák “nyelvének” az eddiginél pontosabb fordítását:
- A baba felnyitja a szemét: fogadókész, a szülőktől valamit hallani és tanulni akar.
- A baba tüsszög, sóhajt és köhög: stresszes, fáradt, fázik.
- A baba kiabál: beteg, éhes, unatkozik, frusztrált, egyedül van, szomorú, azt akarja, hogy simogassák.
- Kinyújtott kéz: azt akarja, hogy nagyobb figyelmet szenteljenek neki. Játszani van kedve, vagy szeretné, ha beszélnének hozzá.
- Ökölbe szorított kéz: nem jól érzi magát, haragos és harckészültségben van, mert például nedves a pelenkája, vagy fáj a hasa. Mindjárt folynak a könnyei is.
- Karjait mereven lógatja maga mellett: “fáradt vagyok, nincs kedvem beszélni”.
- A baba toló mozgást végez a lábaival: rosszul érzi magát, fájdalma van.
- Kezét az arcára rakja: “éhes vagyok, ha nem kapok mindjárt valamit enni, kiabálok”.
A nevetés, a vidámság kifejezése ezer szónál többet mond. Az újszülöttek a második hónap végére már a környezetükben észlelt személyek – elsősorban természetesen az anya – miatt mosolyognak, majd nagyjából négy hónaposan kacagnak fel először. Az újszülött három különböző módon fejezi ki boldogságát:
- Elégedettséget és fogékonyságot mutat a baba, ha szájpadlását felfedi, és nyelvét közvetlenül az ajkai mögé dugja, emellett jókedvűen csacsog és dünnyög. Ilyenkor minden “gaztettre” képes.
- A “szeretlek téged” nevetésnél a nyelv a szájban marad, szemöldökét felhúzza, halkan sóhajt.
- “Nagyon jól vagyok”: a baba ajkait O alakúra csücsöríti, halkan búg – elégedett, magával és a világgal ki van békülve.
A fentiek bizonyos mértékig az újszülöttekre és a koraszülöttekre is vonatkoznak. Néhány évvel ezelőtt még megfelelő érzéstelenítés nélkül operálták őket, mert anatómiai-fiziológiai tanulmányok alapján úgy vélték, hogy a fájdalomingerek még nem jutnak el az agykérgük fájdalomközpontjába, így nem keletkezhet fájdalomérzésük.
1986-ban 124 újszülöttnél megfigyelték, hogy egy tűszúrás után a megfelelő végtag hajlításával mozgásreakció keletkezik – grimasszal és/vagy kiáltással. Ugyanezek a reakciók koraszülötteknél is megfigyelhetők.
A különböző arckifejezéseket örömmel, fájdalommal, szomorúsággal és meglepetéssel asszociálták. Különösen a fájdalom kifejezését figyelték meg objektíven, a gyermekek oltása kapcsán. Más tanulmányok szerint már az újszülöttek fájdalmas tapasztalatainak is lehetnek pszichológiai következményei. Későbbi neurózisokat vagy pszichoszomatikus megbetegedéseket gyermekkori fájdalomélményekre vezetnek vissza. Ez azonban már egy másik téma lenne.
Mindenesetre úgy látszik, hogy a babák szűkszavúak, de sok mondanivalójuk van.
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
