Baba

Így változik a babák testsúlya az első évben

Az egyik legnagyobb érdeklődés a megszületés után a baba súlyára szokott irányulni, természetesen a neme és neve után. Ahogy a baba nő, az érdeklődés semmit nem apad a súlya iránt, noha messze nem árul el mindent a fejlődéséről.
2023. November 28.
Baba mérlegen
Kép: Getty Images

Az érett, időre született csecsemők súlya 2500-4500 gramm között van, az átlagos születési súly 3000-4000 gramm. A 2500 gramm alatti újszülöttek alacsony születési súlyúnak számítanak.

Megszületik és fogyni kezd

A baba a megszületését követően veszít a súlyából: általában a születési súly 10 százalékát, ennél nagyobb súlyvesztés már aggodalomra adhat okot. A súlyvesztés maximum 4-5 napig tart, ekkor megáll, majd fokozatosan gyarapodásnak indul a baba súlya. A megszületését követő kb. 14. napra éri el az újszülött a születési súlyát.

Ennyi „kell” hízni

A súlygyarapodás mértéke egyénenként eltérő és az összes többi, a babára jellemző értékkel, mérhető és látható dologgal együtt érdemes értelmezni. Többek között ezt vizsgálja a védőnő a rendszeres státuszvizsgálatok során is.

A csecsemő súlya általában 150-200 grammal növekszik hetente, így az első 4 hétben körülbelül 4-500 grammot hízik, majd a 2-6. hónap között havonta 600 gramm súlygyarapodás jellemző, de ettől eltérően is alakulhat a súlyfejlődés, például az első hónapban nem ritka, ha akár 800-1000 grammot is gyarapodik a baba.

Nem csak a súlygyarapodás számít

Ha az alsó értéktől elmarad a baba súlygyarapodása, akkor érdemes megnézni, hogy a hosszfejlődése hogy alakult, mert nem egyszerre változik a kettő, lehet, hogy a baba épp megnyúlt és kevésbé hízott. Fontos lehet a baba egészséges fejlődése szempontjából a súlygyarapodás mellett, hogy milyen kedélyállapotú, milyen a bőrszíne, mennyi a napi pisis pelenkák száma, a heti kakis pelenkák száma, mennyire aluszékony, milyen az izomtónusa, milyen étvágyú. Ezek az értékek és megfigyelések együtt mutatják meg, hogy a baba egészségesen fejlődik-e. A babák nem egyformán fejlődnek, és a lehető legritkább esetben a nagykönyv szerint. Amennyiben aggódunk, érdemes percentilis görbét néznünk, ez az érték pontosabb és árnyaltabb képet ad a csecsemők fejlődéséről.

Ökölszabály, hogy a babák féléves korukra megduplázzák születési súlyukat, az első születésnapjukra pedig megháromszorozzák azt.

Ha a baba korábban születik meg

Koraszülött babák esetében máshogy alakul a súlyfejlődés. A legtöbb koraszülött 1500-2500 grammal jön világra, az ő életkilátásaik szinte azonosak az érett újszülöttekéivel. A koraszülött babák számára a legjobb táplálék az anyatej, azonban ha nem tudod még szoptatni, akkor érdemes a tejtermelést fejéssel fenntartani. Amikor eléri a 3000-3500 grammot a súlya, akkor elkezdhetjük az igényei szerint táplálni.

A koraszülött babáknál fontos szerepet játszik a korrigált életkor szerinti számítás, erre azért van szükség, mert amikor az egyes fejlődési ütemet nézik, nem a valós életkort kell figyelembe venni, hanem abból ki kell vonni azt az időt, amennyivel előbb született meg. A 35-36. hét között született gyermekeknél féléves korukig, a 28- 34. hét között születetteknek 1 éves korukig, a 28. hét előtt született babáknál 2 éves korig lehet figyelembe venni a korrigált életkort.

Koraszülött babák esetében a születési súlyukat 3 -3,5 hónapos korukra megduplázzák és a 6. hónapban megháromszorozzák, egyéves korukra pedig megnégyszerezik azt.