Baba

Jelek, hogy nem jól gyógyul a császáros seb

A császármetszés esetén a természetes szülésnél nagyobb arányban következnek be szövődmények. Ide tartoznak a sebgyógyulás zavarai és a gyulladásos szövődmények is.
2019. Március 25.
Jelek, hogy nem jól gyógyul a császáros seb

A császármetszés egy komoly hasi műtét, melynek során egy 10-12 cm-es hasi metszése lesz a kismamának, és az alatta lévő méhtesten szintén metszést ejtenek. A regeneráció során ezeknek kell majd begyógyulniuk.

Szerencsére elmondható, hogy ezek a műtéti hegek jól gyógyulnak. A császáros beavatkozásoknál – haránt metszést követően – a 6. napon van a varratszedés, és a 6. heti kontroll alkalmával teljes gyógyulást szoktak tapasztalni az orvosok.

Mennyi ideig tart a seb gyógyulása egy császármetszést követően?

Meg kell érteni, hogy a regenerációban és a sebgyógyulásban is nagy különbségek lehetnek, így van, akinél gyorsabban, míg másoknál lassabban zajlik le ez a folyamat, esetleg nem megfelelően megy végbe a gyógyulás.

Milyen életmódbeli tényezők nehezíthetik a sebgyógyulás folyamatát?

A császáros seb gyógyulását számtalan életmódbeli tényező befolyásolja. Elsőként az elhízást illetve a kövérséget kell megemlíteni. Ilyenkor a kóros szénhidrát-anyagcsere és hormonháztartás nehezíti a sebgyógyulást, és magasabb a fertőzéses szövődmények száma is. Túlsúly esetén számolni kell azzal is, hogy a hegszétválás kockázata is nagyobb,A kismamának nagy gondot kell fordítani a sebápolására és gondozására is. Az ápolatlan, nem kellő gondossággal tisztán tartott sebek csúnyán és elhúzódóan gyógyulnak. A sebet tehát mindenképpen tisztán kell tartani: érheti víz, de 2 hétig zuhanyozást javasolják a szakemberek, hogy minimalizáljuk a fertőzésveszélyt.Emellett a műtéti seb állapotát folyamatosan ellenőrizni kell, ne féljünk tehát megnézni rendszeresen, hiszen ez a mi érdekünk is! A kezelőorvos utasításait mindenképpen tartsuk be!

Milyen figyelmeztető jelek utalhatnak arra, hogy ez a folyamat nem halad megfelelően?

Ha a császáros seb nem gyógyul megfelelően, akkor a gyulladás fő elemei jelennek meg: a metszés helyén duzzanat, melegség-égőérzés és fájdalom jelentkezhet. A korai heg vörös és élénk színű, ám lassanként halványodni fog a színe; ha azonban fokozódó bőrpírt tapasztalunk, vagy ha a heg mérete szemmel láthatóan megváltozik, akkor ez a sebgyógyulás zavarára utal.Az egész folyamat általában a seb váladékozásával kezdődik, ami bűzös-gennyes folyamatba mehet át. Ez annak a jele, hogy a seb nem megfelelően gyógyul. Ha a felszín irányába utat tör a sebváladék az inkább megkönnyebbüléssel jár, ezért fájdalom csak ritkán jelentkezik. Fontos, hogy azonnal keressük fel orvosunkat vagy a szülészetet, ahol a műtét zajlott. Ilyenkor ugyanis rendszeres sebkezelésre kell járni, és a varratszedést is későbbre halasztják.

Milyen következményei lehetnek annak, ha a császáros seb gyógyulása zavart szenved?

A szép heget néhány napozás után alig lehet észrevenni Ha a sebgyógyulás folyamata zavart szenved, akkor esztétikailag, de funkcionálisan is zavaró hegek képződhetnek.Ha valakinek nem szerencsés a bőr típusa, a seb felülfertőződött vagy másodlagosan-hegesedve gyógyult. Ilyenkor egyfajta keloidos, vaskos, eltérő színű, pigmentált heg alakul ki, ami az eredeti trauma (pl. műtét) határait jelentősen meghaladja.Szakértő: Dr. Hernádi Balázs, nőgyógyász.Kapcsolódó cikkeink: