Baba

Jelentős változások várhatók a lombikszektorban

Nem tervezik leszállítani a kezelések 45 éves korhatárát és az ellátás ingyenes marad. A Humánreprodukciós Igazgatóság a petesejt-donáció és az embriók genetikai vizsgálatának rendezésére is tett javaslatot.
2023. Május 10.
IVF eljárás
Kép: Getty Images

Vesztergom Dóra, a tavaly államosított meddőségi központok irányítására felállított Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője interjút adott a Hvg360-nak. Mint elmondta, jelentős változásokat akar a lombikszektorban, javaslatait már elküldte a kormánynak. Ebben szerepel a petesejt-donáció és az embriók genetikai vizsgálatának rendezése. Az ellátás ingyenes marad és nem szállítják le a kezelések 45 éves korhatárát.

Az interjúban szóba került, hogy sok kritika érte az igazgatóságot amiatt, hogy nem vagy csak hiányosan érhetőek el adatok a meddőségi kezelésekről. Vesztergom Dóra elmondta, hogy az igazgatósága létrehozott egy online adatszolgáltató rendszert, ami az EESZT-vel összekötve valós időben gyűjti az adatokat, a stimulációkról, beültetésekről, élveszülésekről, valamint később a lombikból született gyermekek egészségi állapotáról is.

Becslések szerint Magyarországon a gyermekre vágyó párok 15 százaléka küzd meddőségi problémákkal. Ez jelenleg 100-150 ezer párt jelent.

 

„Semmit nem akarunk eltitkolni, épp azt akarjuk, hogy a páciensek visszanyerjék a bizalmukat a rendszer iránt” – mondta a lapnak.

A petesejt-donációról elmondta, hogy jogilag ugyan létezik Magyarországon, de szerinte olyanok a feltételei, ami miatt nincs donor. Az embriók genetikai vizsgálatával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy etikai vita övezi világszerte. „Én úgy gondolom, hogy minden fiatal nőnél szükségtelen és etikátlan lenne a preimplantációs genetikai vizsgálat, de vannak olyan esetek, amikor több embrió beültetése után sem jön létre terhesség, és nem tudjuk az okát. Ezekben az esetekben a leggyakrabban az embrió áll a háttérben, ilyenkor lehet létjogosultsága a vizsgálatnak. Mi is erre tettünk javaslatot, valamint a donáció kérdése is szerepel benne” – mondta.

A finanszírozással kapcsolatban elmondta, hogy már a kormánynál van az a jogszabály tervezet, ami alapján a jövőben öt stimuláció és az abból létrejött összes embrió beültetése ingyenes lesz. Vesztergom úgy fogalmazott, hogy „A centralizáció lehetőséget adhat arra, hogy gyorsan, nagyobb változást érjünk el, és olyan bioetikai kérdéseket is rendezzünk, amikhez sokan félve nyúlnak hozzá.”

 

forrás: Hvg360, Telex