“Összekovácsolt minket, amin keresztülmentünk”
Áy Ildikó (36) és Nyers Géza (34) négy évet vártak első gyermekük, a két és fél éves Donát érkezésére. “Amin keresztülmentünk, az nagyon összekovácsolt bennünket” – kezdi az apuka. “Ez a néhány év, amíg az első fiunkat vártuk, azt hiszem, egészen új alapokra helyezte a kapcsolatunkat.
Sokkal erősebb szálak fűznek egymáshoz, mint azelőtt, és ez már így is marad. Ráadásul nagyon hasonlóan gondolkodunk mindenről, a családi élet apró velejáróit is beleértve, így a gyereknevelés csak minimális mértékben teszi próbára a kapcsolatunkat. A második babánál pedig már sokkal rutinosabbak vagyunk, nagyobb önbizalommal állunk a dolgokhoz, így azt hiszem, sokkal kevesebb lesz a konfliktus is.” “A párom ráadásul aktívan részt vesz a házimunkában és a gyerekgondozásban, tökéletesen kiegészítjük egymást” – teszi hozzá az anyuka.
Sok kismamához hasonlóan Ildinek is gondot okozott, hogy a gyerekvárás átalakította a testét, és megingott önbizalma a párkapcsolatukra sem volt jó hatással. Gézu viszont türelmesen kezelte a dolgot. “Az első terhesség alatt sokat híztam, és amikor megszületett a kisfiunk, nagyon nehezen tudtam leadni a fölös kilókat” – meséli Ildi.
“Ráadásul a kevés alvás miatt edzeni sem volt erőm. Nem éreztem jól magam a bőrömben.” “Számomra mindig is a feleségem maradt a legjobb csaj, még akkor is, amikor volt rajta egy kis felesleg” – mosolyog az apuka. “Persze ezt a nők sokkal érzékenyebben élik meg, ezért gyakran próbáltam a tudtára juttatni, hogy mennyire bejön nekem, de neki mindig az számított, hogy saját magának megfeleljen. Most azért érezhetően jobb a helyzet, Ildi sokkal többet mosolyog, ami a kettőnk kapcsolatára is jó hatással van.”
“Szerencsés vagyok, mert Gézu mindig is mellettem állt, amikor szükségem volt rá” – szól közbe Ildi. “Amikor Doni hathetes volt, és én már alig láttam a fáradtságtól, Gézu elcipelt moziba. Először vonakodtam, hogy ne hagyjuk itthon a kicsit, de később hálás voltam, mert megértettem, hogy igenis szükségem van a kikapcsolódásra” – vallja be Ildi, aztán beismeri, apróbb súrlódások azért köztük is gyakran akadnak, többnyire azért, mert ő nem elég következetes. Géza helyeselve bólogat.
“Ildi sok esetben engedékenyebb, mint én. De a problémát sosem a gyerek előtt vitatjuk meg, nem romboljuk ezzel egymás tekintélyét.”
“Szerencsém van azért is, mert Gézu a saját vállalkozásában dolgozik, ezért kicsit több időt tölthet velünk. Mondjuk, az első baba megszületése után nekem még ez is kevés volt. Csak akkor éreztem jól magam, ha ő is itthon volt, nagyon hiányzott, ha nem volt mellettem” – mondja Ildi, és puszit nyom a párja arcára.
“Egyébként nem játsszuk meg magunkat a gyerek előtt sem, őszintén kimutatjuk az érzéseinket, és ezt tőle is elvárjuk. Arra azért odafigyelünk, hogy ha néha közénk is bújik Doni a nagyágyba, a hálószoba alapvetően kettőnké, a mi kis intim kuckónk maradjon” – teszi még hozzá az apuka.
“A szeretetet gyakorolni kell”
“Amióta gyerekeink vannak, szinte nincs is olyan program, amelyben nélkülük vennénk részt, de így érezzük jól magunkat” – kezdi az anyuka, Nágl Zsanett (33). Férjével, Nágl Csabával (36) és négy gyermekükkel, Majával (11), Fannival (9), Botonddal (7) és Rolanddal (16 hónapos) egy Fejér megyei kis faluban, Vértesbogláron élnek. “Nyaralni, szórakozni szintén kisgyerekes baráti családokkal járunk. Bár hétvégenként este Csabi lemegy a pincékhez, a barátaihoz, de ez már azelőtt is így volt” – mondja Zsani. “Néha azért elmegyünk moziba vagy vacsorázni” – csatlakozik be a beszélgetésbe a férj.
Zsaniék sokáig az éjszakákat is együtt töltötték a gyerekekkel. “Volt olyan időszak, hogy öt ágy volt a szobában, mindhárom gyerek velünk aludt” – folytatja Zsani. “Mindig volt egy kicsi, aki szopott, vagy aki közénk akart feküdni. De ez sosem ártott a kapcsolatunknak. Viszont Csabi sokszor meglepett már, bár itt nem kell feltétlenül nagy dolgokra gondolni. A múltkor korán keltünk, a gyerekek még aludtak, és kettesben elsétáltunk a boltba.
Olyan is előfordult, hogy mire a gyerekeket letettem aludni, és visszajöttem a konyhába, Csabi itt várt finom, gyertyafényes vacsorával” – mosolyog a feleség a férjére. “Ja, és minden hétvégén kapok tőle virágot.”
“Csak egy apró gesztus, a pincéktől hazafelé vagy kutyasétáltatás közben szedek egy szál vadvirágot az út mellett. Van, aki a plázába viszi a feleségét, más wellnessezni. Én inkább felkeltem nyáron kora reggel, hogy együtt csodáljuk meg a kert végéből a napfelkeltét” – teszi hozzá Csabi.
Aztán bevallja, nem volt mindig így. “Úgy öt-hat éve, nem sokkal Boti születése után kezdett kihűlni a kapcsolatunk. Több minden történt, ami hozzájárult a válsághoz, de én rájöttem, hogy meg akarom menteni a házasságunkat. Elkezdtem vallásos témájú könyveket olvasni, lassan megtértem, egy idő után másképp láttam mindent. Világossá vált számomra, hogy a szeretet a legfontosabb az életemben, a szeretet a családom iránt, és mindennek az az alapja, hogy a feleségem és köztem harmonikus legyen a kapcsolat. Rádöbbentem, hogy a dolgok nem fognak maguktól megoldódni, mindennap tenni kell érte, hogy jó legyen. A szeretetet gyakorolni kell, akarni, minden egyes nap újrakezdeni” – magyarázza a férj, és elárulja, hogy felesége is szokott apróságokkal kedveskedni neki.
“Sokszor hagy szerelmes üzenetet az asztalon, ha későn érek haza. Amerre megyek, cetliket ragasztgat az ajtókra, hogy ne felejtsem el, ha valami fontos dolgom van, és mindig van valami kedvesség is rajtuk” – mosolyodik el Csabi.
“Nekem az is nagyon jólesik, hogy ha elmegyünk egymás mellett, kapok egy puszit az arcomra, vagy egyszerűen megöleljük egymást” – mondja Zsani, aki szerint azzal, hogy már négy gyerekük van, nem rosszabb, hanem sokkal jobb a kapcsolatuk.
Korábban Csabi kevésbé vett részt a gyerekek körüli teendőkben, de amióta megváltozott, nemcsak gondosabb férj, de odaadóbb apuka is. “Vannak, akik tudatosan nem szólítják egymást apának vagy anyának, mert akkor megszűnnek nőnek és férfinak lenni. Én ezt nem érzem. Sőt Csabi egyenesen kikérte magának, ha nem apának szólítottam, miután az első gyerekünk megszületett” – nevet az anyuka. “Minden azon múlik, hogy odafigyeljünk egymásra, és ne csak ünnepnapokon. Az apróságok számítanak, a hétköznapi dolgok, és erre a férjem tanított meg.”
“Ez a mi kis csapatmunkánk”
“Nevetséges, de régen azt gondoltam, hogy a nők azzal akarják megfogni a pasikat, hogy gyereket szülnek nekik” – kezdi a budapesti Szilágyi-Montz Marianna (31), két kislány, a két és fél éves Virág és a féléves Bori édesanyja. “Akkor még nem tudtam, hogy ilyenkor kell csak igazán küzdeni a kapcsolat túléléséért. A két kicsi mellett legtöbbször már annak is örülünk, ha végre ágyba kerülünk, akár egyszerre, akár külön-külön.”
“Szerintem gyerekektől függetlenül minden párkapcsolatban vannak hullámvölgyek” – szól közbe Szilágyi Róbert (34), az apuka. “Nálunk most annyiban van mélypont, hogy nincs annyi időnk egymásra, mint szeretnénk. Ezért igyekszünk minél többet együtt lenni, de közben hagyjuk egymást élni, türelmesek vagyunk a másikhoz. Én is szoktam szünetet kapni, amikor például Mariann vidékre utazik a gyerekekkel a szüleihez” – magyarázza Robi.
“Én sokáig nem hagytam a gyereket anyukámra. Virág koraszülött volt, elég sokat sírdogált. Ha nem tudok kikapcsolódni, mert folyton a gyerekre gondolok, mit ér az egész? Most már tudom, hogy minden rendben lett volna, de idáig is el kell jutni” – sóhajt Mariann. “Az igazság az, hogy szerencsésnek mondhatom magam, mert a férjem teljes mértékben kiveszi a részét a gyerekgondozásból és a házimunkából is.
Előfordul, hogy Robi is fáradtan jön haza, én meg pipa vagyok, mert annyira várom, de már megtanultam, hogy ha ilyenkor kicsit hagyom pihenni, utána mindenkinek sokkal jobb lesz” – mondja az anyuka. “Ez a mi kis csapatmunkánk, a közös feladatunk. Most a gyerekekről szól az életünk, hozzájuk alkalmazkodik a párkapcsolatunk. A lényeg, hogy együtt csináljuk. Ha éppen a főzésről van szó, akkor azt, de közben élvezzük, hogy együtt vagyunk.”
“Fontos az is, hogy kimozduljunk, de mi a gyerekekkel együtt is ugyanolyan jól tudjuk érezni magunkat” – mondja Robi. “Legyen szó állatkerti sétáról vagy gyerekkoncertről, közös túráról a barátokkal: betesszük a lányokat a hordozóba, fel a hátunkra, aztán kéz a kézben sétálunk együtt” – mosolyog az apuka, aki hozzáteszi, az is fontos, hogy Mariannal egyetértsenek a gyereknevelési kérdésekben. “Amikor Virágot vártuk, megbeszéltük, hogy lehetőleg tudatosan, együtt alakítjuk ki a szabályokat, és tartjuk is magunkat hozzájuk. Hogy emiatt se legyen súrlódás közöttünk.”
“Manapság sokan visszhangozzák, hogy maradj nő, meg ne add fel a hivatásodat anyaként se” – mondja Mariann. “Persze a másik véglet sem jó, de a múltkor egy anyaklubban kinyílt a bicska a zsebemben, amikor azt hajtogatták, mennyire fontos, hogy nők maradjunk, csupa nagybetűvel, meg miért kell, hogy a hivatásunknak éljünk. A barátnőmmel megbeszéltük, mennyire nem így gondoljuk ezt az egészet. Miért ne lehetnénk most néhány évig csak anyukák és apukák, ha élvezzük ezt a szerepet?”
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
