
Szalma Erika


Bölcsődei nevelő: “Első dolguk, miután betették a gyereket a babakocsiba, hogy elé rakják a képernyőt”
Az biztos, hogy nem egyszerű ma kisgyerekes szülőnek lenni. Mert ami megkönnyítheti a szülőséget, az egyben meg is nehezíti: a rengeteg digitális tartalom, amitől már azok a szülők sem mindig képesek elkülöníteni a gyereküket, akik a kütyümentes nevelés hívei, nyilvánvalóan hatással lesz a kicsik fejlődésére. Az alfageneráció ebbe nő bele, de azért egyáltalán nem mindegy, hogy bizonyos életkorokban milyen ütemben terhelődik a gyerekek idegrendszere.
„Az anyaság sokkal több, mint egy állás” – Mit érnek a munkaerőpiacon az anyaképességek?
Nagyon különbözünk abban, mennyire tartjuk magunkat álláskereső anyaként. És vajon mennyit érünk valójában? Anyák mondták el, szerintük miről szólhatna az „anyabizonyítvány”, és arról is beszéltek, hogyan látják a magyar munkaadókat.
Marton Krisztina addiktológiai konzultáns: Az alkoholista szülő a körülötte élőket is megbetegíti
400 ezer gyermek szenved az alkoholizmus miatt nap mint nap.
„Szofikám, nem ma fogsz meghalni” – Hogyan segítheti a környezet a rákbeteg gyógyulását?
Daganatos betegként többnyire meg akarunk gyógyulni, beleállunk a kezelésekbe, tűrünk és erőn felül kitartunk, viszont a gyógyulási folyamatot jelentősen meghatározza, ahogy a család, a barátok, a kollégák, ismerősök és ismeretlenek viszonyulnak hozzánk.
„Kate jól van” – küzdelem egy komoly betegséggel, ismert emberként
Ismert emberként viselni egy betegség terhét talán még nehezebb, mint civilként. Hiszen meg kell birkózni a nyilvánosság érdeklődésével is, és ilyenkor nem biztos, hogy segít ez a fajta figyelem.
„Rettegek, hogy egyszer a lányomat is úgy fogja bántani, mint engem” – Így él meg egy anya egy elmérgesedett válást
Az egyedülálló anya lassan hat éve utazik azon az érzelmi hullámvasúton, amire a boldog családi élet reményében szállt fel, és amin pokoli mélységeket kell időről-időre megjárnia. Az anyagilag és lelkileg is megtépázott Mónika úgy várja a másodfokú válóperes tárgyalását, bízva egy sokkal humánusabb határozatban, hogy éppen gyámügyi eljárás folyik ellene. A Gyerekszoba nem kíván ítélkezni egy olyan családi eset felett, amire nincs mély rálátása minden oldalról, pusztán arra adtunk lehetőséget egy anyának, hogy nevek nélkül leírja, ő hogyan élte meg a kapcsolatukat, és most a sajnos nem ritka élethelyzetet, amikor a válás elmérgesedik.
12 jel, hogy az anyák szuperhősök
Nem csak az a szuperhős, aki feltartott kézzel repül, ott vannak az anyák. Íme pár dolog, ami nyilvánvalóvá teszi: minden anya egy szuperhős.
Anya vagyok, de dolgozni is szeretek
Vannak olyan anyák, akiknek eszük ágában sincs visszatérni a munkába, mielőtt a gyerekük betölti a harmadik évét, mások meg alig várják, hogy újra felnőtt közösségben érvényesülhessenek. Edina az utóbbiak közé tartozik.
5 terület, ahol a nagyszülők simán leköröznek
Felesleges erőlködni, példát venni meg úgysem akarunk, ezért jobb, ha beletörődünk: nagymama és nagypapa a legjobb!
Vallomás: egyensúlyozok a gyerek és a férjem között
Megingathatatlan szövetség a miénk, a párom az, akire mindig számíthatok. De fél éve megszületett a 4. gyerekünk, egy kislány, aki forgószélként a családi idillben folyamatosan próbára teszi a kapcsolatunk szilárdságát.
Gátvédelem vs. gátmetszés – előnyök és hátrányok
A gátmetszés olyan vitatéma, amely minden évben terítékre kerül az orvosi konferenciákon. De ha a szakmán belül sincs egyetértés, nincs egységes protokoll, mihez tartsa magát a kismama? Segítünk tájékozódni.
Veszélyes Streptococcus
Az újszülöttkori halálozások egyharmadáért a Streptococcus B baktérium a felelős, a terhesgondozási szabályozás szerint mégsem kötelező a szűrés a várandósoknak.
Miért nem kötelező a Streptococcus-szűrés?
Az újszülöttkori halálozások egyharmadáért a Streptococcus B baktérium a felelős, a terhesgondozási szabályozás szerint mégsem kötelező a szűrés a várandósoknak.
A legtipikusabb szülői hibák
Azt senki nem mondta, hogy könnyű lesz. De miért nehezítjük meg még jobban a saját helyzetünket? Összeszedtünk néhány tipikus hibát, amelyekbe elég könnyű beleesni kezdő szülőként, habár rutinosként sem túl nehéz... Pedig a lelki békénk érdekében nem kéne.
Kell-e szupinált cipő az egészséges gyereklábra?
Sokak szerint felesleges a gyereknek a speciális kiképzésű cipő, csak azért propagálják, hogy minél többet adjanak el belőle. Mások úgy vannak vele, mindent meg akarnak tenni a baba egészséges fejlődéséért, és ez ne a cipőn múljon. Vajon kinek van igaza?