Míg hét-nyolc éve még megrökönyödve néztem, amikor egy étteremben a kisgyerek elé tették a tabletet a mesével, hogy megüljön az asztalnál, amíg a nagyobbak végigeszik a svédasztalt, ma már nem lep meg, amikor a próbafülke elé tolt babakocsira rögzített telefonon futó tiktok-videók kötik le egy, a vásárolgató anyjára vagy apjára váró kisbaba figyelmét. De azt is látom, hogy egyszerűen kint hagyják a babát az óvoda előtt parkoló kocsiban a digitális bébiszitter társaságában, amíg bemennek a nagyobbért. A háziorvosi váróban is kézenfekvő megoldás a mobil, amikor a kétéves gyereket igyekszik a szülője akár csak percekre egy helyben ülésre bírni. És ha egy jelenség terjed, egyre többen elfogadják.
(Kép forrása: Getty Images)
Természetesen számos élethelyzet adódhat, amikor nem lehet hibáztatni a szülőt, hogy végül a képernyőhöz nyúlt, de fontos lenne tudatosan engedni és nem sodródni az árral.
„Mesecsatorna nélkül nem működnének a reggeleink”
Éva lányai kétéves koruktól fogva ülnek minden reggel a mesecsatornák előtt, hogy az anya, aki munkába menet fuvarozza oviba a kicsiket, időben el tudjon készülni. A férje ugyan otthonról dolgozik, de más a rutinja, így Éva gyakorlatilag egyedülálló státuszban viszi a reggeleket. Egyedül van, míg letusol, hajat mos, ruhát vesz elő és reggelit készít a gyerekeknek. „A tévé az én hasznos időmet növeli meg – mondja a négyéves ikrek közgazdász anyukája. – Biztos lehetne szigorúbban csinálni, csak ahhoz az embernek nincs elég ereje meg idegrendszere. Ráadásul én velük is alszom. A saját nyugalmam, kevesebb stressz szempontjából nyerek vele, miközben persze tudom, hogy veszítek is. Ha lenne más, amivel lekötik magukat, az jó lenne, de tudom, hogy ha nem ülnek a képernyő előtt, és bezárom a fürdő ajtaját, egy percen belül ott sírnak a fürdőszoba előtt. Szóval ébredés után bekapcsolom, és amíg el nem indulunk itthonról, addig megy a tévé. Akár két-két és fél óra is elmegy így reggelente, attól függ, mikor kelnek a lányok.”
A kontrollt nem adják át a szülők, ők választják ki a műsort: váltogatják a magyar és angol nyelvű meséket, zenéset, nem zenéset, lassabbat, gyorsabbat. „Cukik, mert este a kádban angolul dudorásznak, vagy amikor pakolják a játékaikat, angolul számolnak. Belenőnek az angolnyelvűségbe, ami jó – mondja Éva, és bevallja, még így is bűntudata van, mert hétvégén is bekapcsolja a mesét, hogy egy kis nyugta legyen, és van, hogy három órát is megy a tévé. – Igaz, a gyerekpszichológus azt javasolta, hogy egy óránál többet ne nézzék a tévét naponta, de az élet nem ilyen. Ha szerencsénk van, és később ébrednek, akkor nincs annyi. De ha nem lenne, képtelen lennék elindítani a napot ép ésszel. Így is izgalmas tud lenni sokszor, amikor kikapcsolom, és már el kéne indulni, hogy meglegyen az összes nyunyókánk, cumink, fent legyen a cipőjük, kabátjuk és a haladás irányát is eltaláljuk.”
Éváék következetesek abban, hogy elalvás körüli időszakokban egyáltalán nem engedik képernyőzni a lányaikat. „Volt, hogy délutáni alvás után bekapcsoltuk, de arról már leszoktunk. Néha bepróbálkoznak, főleg az egyikük, rajta látom a függőségi jeleket. Ha kikapcsolom, hisztizik, sír, vagy ha hétvégén nincs mese, sokáig indulatos marad. Azt már megtanultuk, hogy felesleges engedni. A „csak egy utolsó mesét” úgyse ér véget soha. Szerencsére a férjemmel egyetértünk abban, hogy muszáj mindkettőnknek egyformán beleállni, különben kihasználnák a kiskaput. Már olyan is előfordult, hogy büntetésből nem lehetett reggel tévézni. Ki kellett bírni fél óra hisztit, aztán lecsillapodtak, és feltalálták magukat. Egy időben a tévé el is volt távolítva a nappaliból, hogy ne piszkálják. Mostanában ki szoktuk húzni a konnektorból, mert megtanulták bekapcsolni.”
A kütyü látványosan rombolja a szülő-gyerek kapcsolatot
Míg az ikerlányok szülei a reggeli órákra korlátozzák a képernyőt (és egyelőre telefonon nem kapcsolnak be videókat a kicsiknek), sajnos sok családban egyre több időt töltenek a gyerekek az okoseszközök előtt. Egyértelműen a digitális bébiszitter elterjedését okolja egy fővárosi intézményben dolgozó nevelőnő egy, a bölcsődés gyerekeket nevelő családokra egyre jellemzőbb jelenség kialakulásáért is. Fontosnak tartotta ugyan elmondani, hogy talán az országos átlagnál nagyobb arányban járnak hozzájuk hátrányos helyzetű családok, ugyanakkor szerinte az utóbbi években nagyon sok családban jelentősen megváltozott a szülő-gyerek kapcsolat minősége: kevesebbet beszélgetnek, kevesebb a közös játék, közös időtöltés. „2009-ben kezdtem bölcsődében dolgozni, és emlékszem, hogy akkor még a gyerekek teljesen normális módon a beszoktatás ideje alatt – ami akár két-három hónapig is eltartott -, anyát és apát hiányolták egész nap. Az utóbbi években ez sokat változott – avat be Czirok-Csáki Olívia, bölcsődei kisgyermeknevelő, képzésben lévő gyógypedagógus.
Most már az a ritkább, ha egy gyerek így működik, sőt, a szülőket kell nyugtatgatni, mert aggódnak, hogy valami baj van a babájukkal. Ilyenkor elmondjuk, hogy teljesen normális életkori sajátosság másfél-kétéves korban ez a típusú szeparációs szorongás, a normális szülő-gyerek kötődés jele, ha a kicsik az anyjuk, apjuk után sírnak naphosszat. Szemben azokkal a kicsikkel, akiktől alig halljuk már azt, hogy „Hol van anya?” vagy, hogy „Apa mikor jön?’ Sokkal inkább az a jellemző, hogy nem értik meg és nem fogadják el a közösségben érvényes szokásokat és szabályokat, idegen számukra a játék, nem képesek több percen keresztül egy dologra figyelni, elmélyülni, és olyan gyerek is van, aki a mesekönyvet sem ismeri.”
Induláskor rögtön eléjük teszik a képernyőt
A nevelő szerint nagyon nehezen tolerálják, hogy napirend van, hiszen otthon sok helyen az sincs, amiről ő és kolléganői is számos esetben meggyőződtek a családlátogatások alkalmával. „Sok szülő csak nézett ránk, amikor a napirend szót használtuk, viszont a bölcsődében meghatározott ideje van az étkezéseknek, az udvari játéknak, egyéb tevékenységeknek, ami sok gyereknek idegen, azonnal akarnak mindent. Amikor elmondjuk a szülőknek, hogy a gyerek nagyon nehezen marad az asztalnál az étkezések során, az a válasz, hogy csak adjuk elé a telefont, otthon is úgy szokták. Sajnos gyakran látom, hogy amikor indulnak haza a kicsivel, szinte az első dolguk miután betették a gyereket a babakocsiba, hogy elé rakják a képernyőt. Néhányan úgy gondolják, hogy a bölcsődében is nevelési eszköz a mobiltelefon vagy egyéb képernyő, meg is lepődnek, amikor elmondjuk, hogy intézményi keretek között tilos a használata, hiszen hátráltatja a kisgyermekek fejlődését.”
A szakember szerint – noha jogilag sincsenek kötelezve erre – egyáltalán nem felelnek meg a bölcsődei nevelés-gondozás országos alapprogramjának azok a családi bölcsődék, ahol a kicsiket a csoportban leültetik a tévé elé. „Vannak magánintézmények, ahol bekapcsolják a mesét a gyerekeknek a csoportban, a napirend része a tévénézés. A nevelési program még azt is korlátozza, hogy milyen arányban hallgathatunk a gyerekekkel zenét valamilyen elektromos lejátszóról, mert a fejlődésükre az is hatással van. Az élő éneklésnek, zenélésnek kell hangsúlyosnak lennie, felvételek lejátszása, legyen szó akár abszolút gyerekdalokról csak alkalmanként, például rendezvényeken ajánlott. A nevelési programban szigorúan szabályozzák a médiahasználatot a gyerekek egészséges idegrendszeri fejlődése érdekében.”
Két-három éves korban, közösségbe kerüléskor, a már akkor tabletet, okostelefont használó kicsiknél a pedagógusok számára valószínűleg elsőként a magatartásproblémák, dühkitörések lesznek feltűnőek: a gyerekek tulajdonképpen megvonási tüneteket mutatnak, hiszen nincs ott a nyugtató képernyő. „Az egészséges kötődés szempontjából leginkább azért károsak a digitális eszközök, mert amikor a szülő kontrollálni szeretne, elveszi, kikapcsolja, a gyerek indulattal fog reagálni – magyarázza Tóth-Váncsa Kinga, gyermek klinikai szakpszichológus. – Amennyiben a szülő az így kialakult, visszatérő konfliktushelyzetet nem tudja megoldani, vagy oldani, kapcsolatrombolóan hathat, mert a szülő tehetetlenné válik, nem tudja kezelni az indulatokat. A gyermeknél az érzelemszabályozás pedig tovább romlik.”
Jókora dopaminlöketet kapnak másodpercek alatt
Az idegrendszer, az agy fejlődését figyelembe véve tudatosan, átgondolva kellene alkalmazni kisgyermekek esetében a digitális eszközök használatát. Egy- egy rövidebb, kicsiknek szóló mese óvodásként a tévében természetesen nem összehasonlítható az okostelefon órákig tartó nyomkodásával, ami könnyen összeadódhat abból, ha a nap folyamán a kisgyermek kezébe nyomva elcsendesítjük bevásárlás közben, étteremben, míg várakozunk, tömegközlekedési eszközökön. „Sajnos sokan át sem gondolják, hogy milyen hatásai vannak a gyerekek fejlődésére annak, hogy már egész pici korban a kezükbe adják a telefont vagy beültetik őket a tévé elé – mondja a szakember. – Logikus, hogy a kicsik azonnal megnyugszanak a képernyő előtt, hiszen az általa okozott ingerözön a dopamin-jutalomrendszert stimulálja, ami azonnali dopaminfelszabadulással jár. Az agy aztán azonnal egy újabb adagra vágyik, a gyermek pedig egyre hosszabb időre szegeződik a képernyő elé. Az idegrendszer nagyon gyorsan hozzászokik ehhez a működéshez, és mivel az érzelemszabályozás még alakulóban van, a gyerekek sokkal kevésbé fogják tűrni a feszültséget.”
Hosszabb távon serdülőkorban is láthatóak lehetnek a káros hatások, amikor például azzal keresik meg a szakembert a kamasz szülei, hogy gyermekükön erős szorongásos tüneteket tapasztalnak, kortárskapcsolatai szegényesek, szabadidejében csak a számítógép előtt ül. „Nehezen viselnek el már kisebb szintű feszültséget is, mindennek és mindenkinek nyugodtnak kell lennie, elviselhetetlen feszültséggel járhat számukra akár már egy szülői vita is.”
Ugyanakkor a pszichológus azt is elismeri, hogy nehéz ma szülőnek lenni, teljesen más körülmények vannak, mint a mai kisgyermekes szülők gyerekkorában, és a családok jelentős része olyan élethelyzetben van, hogy nem is lehet őket hibáztatni, amikor a „digitális nyugtatót” választják. „Liberálisabban is nevelünk, úgy gondoljuk, hogy legyen egyenlőség a testvérek között, így a kicsik könnyen kikövetelik maguknak azt, amit a nagytesó megkap. Sajnos ez a legtöbbször nem segíti a kicsik egészséges fejlődését. Egy 2019-es amerikai kutatás például arra az eredményre jutott, hogy azoknak a kicsiknek az agyában, akik túl sokat használják az okostelefonokat, tableteket, szerkezeti változás jön létre. A 2-5 éves kor közötti gyermekek maximum napi egy órát ülhetnének ezen eszközök előtt (AAP ajánlás, American Academy of Pediatrics). Akinek pedig egyéb, figyelemzavarhoz kapcsolódó problémája van, annak a digitális eszközök fel is erősíthetik a tüneteit.”
Kapcsolódó cikkek
