Baba

Kanyaró: keresd a Koplik-foltot

A kanyarót - nagyon hasonló tünetei miatt - gyakran összekeverik a náthával és az influenzával. Most összegyűjtöttünk minden fontos tudnivalót róla.
2017. November 22.

Kanyaró: keresd a Koplik-foltot

Mi a kanyaró?

A kanyaró egy igen fertőző, vírusos eredetű betegség, mely különösen az első néhány napban nagyon hasonlít más felső légutakat érintő betegségekre, náthára, influenzára.

Mik a kanyaró tünetei?

A fertőzést követően kb. 9-11 nappal magas láz, nátha és hurutos köhögés jelentkezik. Ilyenkor szoktak megfázásra vagy influenzára gyanakodni a szülők. Az egyik tünet azonban, ami megkülönbözteti ezektől, az a száj belső felén, a hátsó-alsó őrlőfogakhoz közel megjelenő cseresznyepiros, grízszerű úgynevezett Koplik-foltok. Sajnos a diagnosztizálást megnehezíti, hogy ezek viszonylag gyorsan el is tűnnek.

A másik jellegzetes tünet a bőrön megjelenő lencsényi, vöröses, majd barnás árnyalatú, gyakran nagyobb felületen is összefüggő kiütések. Ezek először a fejen, a fül mögött, az arcon, halántékon jelennek meg, majd onnan terjednek tovább a mellkasra és a törzsre, később pedig a végtagokra, a kezekre és a lábakra is.

Hogy pontosan diagnosztizálni tudják a betegséget, vérvizsgálatra is szükség van, csak így lehet ugyanis kimutatni, hogy a szervezetben megtalálhatóak-e a kanyaróra utaló specifikus antitestek.

Hogyan terjed a kanyaró?

A vírus a fertőzött személy váladékaival ürül, és cseppfertőzéssel terjed.

Hogyan előzhető meg a kanyaró?

Kanyaró elleni védőoltással, mely Magyarországon a kötelező oltások közé tartozik. Ez a mumpsz és a rózsahimlő elleni oltóanyaggal kombinálva beadott úgynevezett MMR-vakcina. A 15. hónapot betöltött babák olthatók vele, az ismétlő oltást pedig általános iskolás korban (6. osztály) kapják meg a gyerekek.

Hogyan kezelhető a kanyaró?

Mivel vírusról van szó, nincs ellene hatékony gyógyszer. Sajnos igen hosszadalmas betegség, általában 3 hét a lefutása. A tünetei mérsékelhetők láz- és fájdalomcsillapítókkal, ágynyugalommal és sok folyadék fogyasztásával. Érdekesség, hogy az A-vitamin hiánya kutatások szerint súlyosbíthatja a kanyarót, ezért az orvos esetenként A-vitamin pótlást javasolhat. Baktérium okozta szövődmények esetén antibiotikumos kezelésre is szükség lehet.

További cikkek kanyaró témában: