Baba

Könnycsatorna-elzáródásra is utalhat a szem váladékozása

Az újszülöttek mintegy hat százaléka elzáródott vagy nem megfelelően kifejlődött könnycsatornával születik.
2015. Június 30.

Az első hetekben szinte egyáltalán nem termelnek könnyet a szemhéjban elhelyezkedő könnymirigyek, így csak két-három hetes korban jelentkeznek az első tünetek: a baba szeme váladékozik, alvás után összeragadnak a szemhéjak, aztán kitisztul, majd újra váladékos, de nem piros a szem.

A tüneteket az okozza, hogy a folyamatosan termelődő és a szemet öblítő-tisztító könny szűkület vagy elzáródás miatt nem tud a maga vezetékében, a könnycsatornában haladni. A könnycsatorna-elzáródás (dakriosztenózis) fertőzés okozta hegesedés miatt is kialakulhat, érintheti mindkét szemet vagy csak az egyiket, az elzáródás lehet teljes vagy csak időnként gátolt – ez a tünetek alapján, vizsgálat nélkül diagnosztizálható.

A könnycsatorna a növekedéssel tágulhat is, masszírozása is segíthet szűkületnél. Az orvos utasítása alapján a belső szemzug felől az orrgyök irányába masszírozzuk naponta két-három alkalommal. Ha ez nem hoz eredményt, vékony szonda bevezetésével, átmosással teszik átjárhatóvá a könnycsatornát.

A beavatkozás – nem „felszúrás” – fájdalommentes és gyors, de a baba fejét teljesen mozdulatlanul kell tartani hozzá, tehát lefogják –, ezt nem szereti egy pici sem, ezért ordít torkaszakadtából. Amennyiben ez szükséges, nem érdemes halogatni, mert egyéves korban már altatással, sebészeti megoldással lehet csak orvosolni a bajt.