Kötődő nevelés
Jean Liedloff nem volt afféle íróasztaltudós: kalandvágyból került a venezuelai jekána indiánok közé, és élményeiből írta meg 1975-ben egyetlen könyvét: Az elveszett boldogság nyomában (The Continuum Concept: In Search of Happiness Lost) 2007-ben jelent meg magyarul. Idézzük fel, mit kapott tőle a neveléstudomány.
Honnan ez a nyugalom?
Liedloffot meglepte, mennyivel nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb a jekánák élete, mint a nyugati emberé. Sokkal derűsebbek, mint mi: a kemény fizikai munka közepette sem szenvednek. A kisbabák nem sírnak, nem hasfájósak, nincs dackorszak, sem szobatisztaság-dresszúra, és a serdülőkor sem hoz agresszív lázadást. A gyökeres különbségek okát Liedloff a csecsemőkkel és kisgyerekekkel való bánásmódban találja meg. Egyben magyarázatot is talál a mi életünkben érzékelhető számos hiányra, szorongásra, konfliktusra.Jean Liedloff szerint az embernek születésétől kezdve szüksége van azokra a tapasztalatokra, melyeket az ősi időkben is megkapott. Ilyen például, hogy csecsemőkorában éjjel-nappal szülei testközelségében legyen. Azt is igényli, hogy komolyan vegyék jelzéseit, ítélkezés és rosszallás nélkül azonnal válaszoljanak. Ez persze az igény szerinti szoptatást is magában foglalja. Így élnek a jekánák.
Ki vigyáz a babára?
Az esőerdőben nem foglalkoznak olyan intenzíven a gyerekekkel, mint mi, nem szentelnek külön figyelmet a kicsiknek, nyugodtan végzik saját dolgukat a testükre kötött csecsemővel, sőt, nem is beszélnek hozzá. A gyerekek a felnőttek beszédét sajátítják el, az ő tevékenységeiket ellesve és utánozva válnak a közösség teljes jogú tagjaivá.Liedloff azt figyelte meg, hogy a jekána anyák nem óvják a gyerekeiket a zajtól, esőtől, dübörgő zenétől, együtt léteznek velük, a hordozott kicsit változatos ingereknek teszik ki, megmerítik “az élet áramában”. Nem is lassulnak le hozzájuk, a már nem hordozott gyerekeknek az anyjuk mögött gyalogolva kell tartaniuk a tempót. Nincs biztonságos babaszoba sem, a pici a dolgozó, táncoló, birkózó nagyobb gyerekek és felnőttek között él. Nem féltik, nem óvják, de a tapasztalatok szerint tud vigyázni magára.A legtöbb kritika a könyvnek ezt az elemét érte: a nyugati olvasók nemigen hitték, hogy ez lehetséges, vagy inkább azt, hogy a mi viszonyaink, az elektromos dugaljak és a négysávos autópályák világában is érvényes lenne.
Itt és most
Valóban nem vagyunk jekánák, egészen más körülmények között élünk. Mi az, amit itt és most mégis érdemes megfontolnunk? A kontinuumelv magyarosított változatát próbáltam ki a két kisebb gyerekemmel (és sokakat ismerek, akik hasonlóan nevelik a gyerekeiket). Bár gyakran ütközöm a környezet értetlenségébe, az élet egyszerűbb és boldogítóbb így.Adjuk meg neki a testközelséget és az együttlét élményét! Ha engedjük, hogy közel legyen, hordozzuk, együtt alszunk élete első néhány évében, már sokat tettünk azért, hogy veleszületett igényei teljesüljenek.Tegyük ki “az élet áramának”! Sok helyre el lehet vinni a babát, ahová nem szokás. Nem kell csöndet és nyugalmat teremteni köré, a kendőbe kötött babával mehetünk vásárolni, lakógyűlésre, diplomaosztóra. Mindez sokkal könnyebb, ha az apa és a nagyszülő is kiveszi a részét ezekből a teendőkből.Ne bíráljuk az igényeit! Szoptassuk, amikor csak jelez. Ha negyedszer szundít fél órát napközben, mert úgy alakul a napja, az éppúgy rendben van, mint ha egyszer aludna három órát. Amíg csecsemő, ne várjunk tőle semmit, ne szoktassuk semmire, ne legyenek a ritmusától és érettségétől idegen elvárásaink.Tegyük le az aggodalmakat! Bízzunk, amennyire csak tudunk. Ne tekintsük kis rendbontónak, és ne féltsük túlságosan a megfázástól és az apró kellemetlenségektől. Engedjük, hadd másszon, hadd fedezze fel a világot! Legyünk ott, de ne riogassuk: “megütöd magad!”Vonjuk be felnőtt teendőinkbe! Lehet, hogy a babás foglalkozások és a fejlesztő játékok helyett mindkettőnknek élvezetesebb, ha vele együtt éljük a felnőtt életünket, és nem őt szórakoztatjuk. Kertészkedjünk, főzzünk, találkozzunk felnőttekkel, ő pedig megfigyelheti, milyen az igazi élet.Kevesebb tárgyat, kevesebb ingert! A csecsemő is képes pohárból inni, elboldogul a reklámokban látott babaszobáknál sokkal egyszerűbb környezetben is. Helyezzük a hangsúlyt a tárgyak és a napirend helyett a közelségre és az együttlétre. Vigyük minél többet a természetbe, engedjük a fűben mászni, felfedezni. Hadd kövesse saját késztetéseit, ne ültessük mindig hintára, mászókára, remek móka lehet csak szemlélődni is. A baba mindent megvizsgál, mindenben örömét leli, és általában eredendően finom mozdulatokkal közelít a tárgyakhoz. Fontos ehhez, hogy természetes módon alacsony maradjon az ingerküszöbe, ne tompítsa el érzékeit a sok mesterséges inger, például a tévé.Élvezzük! Ne akarjunk görcsösen jó anyák lenni! Örüljünk, hogy egészséges és boldog, ne akarjunk szuperbabát faragni belőle.Kapcsolódó cikkek:
- Elkapatom, ha sokat van ölben? Vekerdy válaszol
- Kötődő nevelés – Mit kell tudni róla?
- Az önállóság valódi útja
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
