Baba

Ezek a legkülönlegesebb dupla lánynevek

Több olyan is akad köztük, amit egyszer sem hallottunk korábban. Neked ismerősen csengenek?
2023. Március 27.
Kislány rózsaszín ruhában áll a tükör előtt

A dupla lánynevek hosszú ideje anyakönyvezhetők Magyarországon, az utóbbi években azonban különösen felkapottá váltak, aminek köszönhetően a kreatív szülők egyre több ilyen keresztnév bejegyzését kérték a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetétől.

2 in 1 lánynevek

Az ilyen különleges utónevek lényege, hogy egybeolvasztják a szülőknek tetsző két nevet, amit ennek köszönhetően egy keresztnévként adhatnak a születendő babájuknak. Külön-külön tehát mindenki jól ismeri és rengetegszer hallotta az adott neveket, összefonódva azonban már ritkaságnak számítanak.

A dupla lánynevek „alkotóelemei” között gyakran találkozhatsz az Anna, a Hanna, a Panna, a Liza, a Róza és a Dóra nevekkel, de a variációk száma már-már végtelen, a lényeg, hogy a választott név az MTA szűrőjén is átmenjen és gond nélkül adható legyen. 

Érdekes, hogy a fiúnevek között egyáltalán nem hódít ez a divat, a lányok körében viszont továbbra is töretlen a népszerűsége.

Ebben akár annak is szerepe lehet, hogy a hazai hírességek is szívesen választanak ilyen lányneveket a kisgyereküknek, Tóth Gabiék lánya például a szépen csengő Hannaróza nevet kapta és mellé még nagymamája tiszteletére a Máriát is kérték a szülei. Nekik köszönhetően a Hannaróza kombináció bekerült a köztudatba, de így is akad szép számmal olyan dupla lánynév, aminek hallattán egész biztosan felkapod a fejed. Nézd csak! 

Annakata
8 fotó megtekintése

 

 

Fotó: Getty Images