Zsombor 2008. január 22-én született, beindult rendesen a tej, ő azonban lustább baba lévén nem annyira akart szopizni, be is sárgult kissé, s így sokat aludt egyhuzamban, igaz, a kórházban sem kaptam megfelelő segítséget.
Az egyik nővér próbálta megmutatni a helyes mellretételt, úgy, hogy odanyomta a babám fejét. A védőnőm ugyan ellátott tanácsokkal, kipróbáltam teát, homeopátiás bogyókat, de mivel el kellett kezdenem tápszert is adni, így már nem volt visszaút, lassan elkezdett fogyni a tejem, és a harmadik hónap végén fel kellett adnom a szoptatást.
Ma már tudom, hogy nem így kellett volna történnie. Sokáig nagyon bántott a dolog, magamat hibáztattam, lelkiismeret-furdalásom volt, hiszen rájöttem a hibákra, olyan apró dolgokon múlt…
Aztán 2010 nyarán kiderült, hogy újból babát várok. Óriási örömmel töltött el, és felcsillant a remény, hogy most sikerülni fog, sikerülni kell! Gyűjtöttem a tanácsokat a témával kapcsolatban, átnéztem többévnyi Kismama magazint, és szó szerint jegyzeteltem magamnak a fontos információkat.
2011. április 8-án megszületett a kislányunk, Kincső, és csodák csodája, nem kellett igazgatni, a szülés után pár perccel már ügyesen szopizott, el sem akart engedni. Ahogy lehetett, mentem is érte az újszülöttosztályra, és onnantól kezdve elválaszthatatlanok voltunk.
Sok folyadékot ittam, rendesen ettem, pihentem, ha tudtam (bár ez egy hároméves tesó mellett nem mindig jött össze). A biztonság kedvéért azért készültem egy jó minőségű kézi mellszívóval is, ennek eredményeként jó pár adag tejet tudtam elrakni a fagyasztóba. Tudom, elvileg felesleges fejni, engem azonban megnyugtatott, hogy ha véletlenül bármi elintéznivalóm van, és el kell mennem otthonról, akkor is kap anyatejet. Bár a pótlást cumisüvegből kapta, ami okozott is egy kis zavart nála, de aztán végleg elhagytuk az üveget, sőt a cumit is kiköpte.
Túléltük a szopisztrájkot is, amikor is éjjel szopizott, nappal viszont csak a lefejt tejet fogadta el, illetve egyszer valószínűleg mellgyulladásom is volt, vacogtam, rázott a hideg, belázasodtam.
Aztán ahogy egyre több foga lett, néhányszor véletlenül megharapott, de egy-két hét alatt rendbejött a mellbimbóm. Azonban mindez eltörpül amellett, hogy sikerült féléves koráig kizárólag, igény szerint, éjjel-nappal szoptatnom, sőt még most is lelkes szopizó, másfél évesen, miközben már mindenfélét eszik, szinte önállóan.
A legmeghatóbb az volt, amikor négy hónapos kora körül minden egyes szoptatás alkalmával éberen figyelt, és olyan, de olyan gyönyörűen nézett, fürkészett a szemeivel, s közben hálásan simogatta a kezemet, de úgy, ahogy nem is gondoltam volna, hogy egy csecsemő egyáltalán képes.
Nincs is rá megfelelő jelző, milyen érzés, amikor hozzánk bújik a kisbabánk, és mi, anyák képesek vagyunk táplálni a saját testünkből, látjuk a gyarapodását, elégedett mosolyát, és ahogy álomba szenderül jóllakottan, majd egy csepp tej legördül a szája szegletéből…
Balogh Mónika, Budapest
Ezek is érdekelhetnek:
Kapcsolódó cikkek
