Baba

Még hetek lehetnek hátra az influenzajárványból

Rohamosan terjed az influenza, egyre több a szövődményes eset. Romániában és Horvátországban halálos kimenetelű megbetegedések is vannak.
2019. Január 30.
Még hetek lehetnek hátra az influenzajárványból

Hivatalosan is influenzajárvány van, a betegség tombol, a gyerekek fertőzödnek meg leginkább. Magas lázzal, száraz köhögéssel és levertséggel, rossz közérzettel jár a betegség.

Idén az A típus okozza a megbetegedéseket. Hámori Zsolt az ATV-nek azt mondta, hogy a kisebbeknek 3-4 nap kell, hogy kiheverjék a vírust, ez alatt az idő alatt ne menjenek közösségbe, maradjanak otthon.

Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint bár a gyerekek között pillanatok alatt elterjed a vírus, nem rájuk a legveszélyesebb, hanem a legyengült vagy krónikus betegeknél. Náluk ugyanis könnyebben alakulnak ki szövődmények. Az országos influenzajárvány miatt éppen az ő védelmükben, már 75 kórházban van látogatási tilalom.

A gyermekorvos szerint még mindig van esély a megelőzésre oltással, a védettséghez két hétre van szükség. A járvány még 8-10 hétig is eltarthat, ezért van még annak esélye, hogy aki most oltatja be magát előbb lesz védett, mint ahogy találkozna a vírussal.

Kapcsolódó cikkeink influenzajárvány témában:

Forrás: atv.hu