Baba

Megbántam, hogy ezt a nevet adtam a gyereknek! Mit lehet tenni?

Sokkal több szülő bánja meg utólag a névválasztást, mint ahányan bevallják. Persze az sem ritka, hogy maga a gyerek "lázad fel" a kapott keresztnév ellen.
2021. Július 13.
A gyerek nevének kiválasztását sosem lenne szabad elkapkodni! (Fotó: Getty Images)

Túl extra, nehezen érthető, hosszabb a kelleténél, nem tetszik a jelentése, negatív személyre emlékeztet – ilyen és ehhez hasonló indokok állnak általában annak hátterében, hogy egy szülő “kiábrándul” a gyerekének adott névből, ezért is érdemes alaposan átgondolni, mit választunk az utónévtárból!

Veled is megesett, hogy utólag rossz érzéssel gondoltál a gyerekednek adott keresztnév miatt? Akár bevallottad másnak, akár titokban tartottad ezt a kellemetlenséget, jó ha tudod, hogy egyáltalán nem vagy egyedül! Jóval többen gondolják úgy, hogy ha visszamehetnének az időben, jobban megfontolnák a választásukat és másik nevet választanának a gyereküknek, mint ami mellett végül megállapodtak. 

A gigacalculator.com által végzett felmérés igazán meglepő eredménnyel zárult: 5000 válaszadó 73%-a mondta azt, hogy szíve szerint lecserélné a gyerekének adott nevet – közülük minden harmadik úgy érezte, hogy a kelleténél kevesebb időt fordított a névválasztásra. De mégis, mivel indokolják leggyakrabban, hogy megbánták a névválasztást?

  1. A legtöbben arról számoltak be, hogy a gyereknek adott név nem passzol a viselője személyiségéhez, ezért jobb lett volna másikat választani. 
  2. Kevesen maradnak el tőlük azok, akik azért érzik magukat csalódottnak, mert túl könnyelműen álltak a névválasztás kérdéséhez és kompromisszumot kötöttek a párjukkal: igent mondtak az általa választott névre akkor is, ha az nem igazán tetszett. Abban bíztak, hogy idővel majd “megbarátkoznak” az adott névvel, ám ez az esetek nagy részében elmaradt.
  3. Sok családban még mindig hagyomány a nagymama vagy a nagypapa nevét adni a kicsinek, ez jóval több “névmegbánást” okoz világszerte, mint hinnénk. 
  4. A túl különleges névválasztás elsőre jó ötletnek tűnhet, később azonban sokan változtatnának rajta, ezért mindenképp érdemes óvatosan bánni az extra nevekkel!
  5. Előfordul olyan is, hogy évek múlva merül fel a névválasztással kapcsolatos aggály: amikor a gyerek óvodába vagy iskolába megy, akkor is csúfolódás, gúnyolódás tárgya lehet, ha szép keresztnevet kapott – a többi gyerek elképesztően kreatív, ha mások ugratásáról van szó, az utónevek pedig kiváló alapot szolgáltatnak erre.

Hogy lehet megváltoztatni a kiskorú gyerek nevét?

Budapest Főváros Kormányhivatalának tájékoztatása szerint magyar állampolgár születési családi és utónevének megváltoztatását -kérelmére – az anyakönyvi szerv engedélyezheti. Az eljárás díja 10.000 Ft. A születési név megváltoztatására irányuló eljárásban a kérelmező kizárólag a saját vagy kiskorú gyermeke születési nevének megváltoztatását kérelmezheti. A névváltoztatási kérelmet indokolni kell, azaz, a névváltoztatási szándékot megalapozó okokat és körülményeket a kérelemben fel kell tárni.

A névváltoztatási kérelmet az e célra rendszeresített nyomtatványon, személyesen kell benyújtani bármely polgármesteri hivatal anyakönyvvezetőjénél (külföldön élő magyar állampolgár esetén a kérelem bármely hivatásos konzuli tisztviselőnél is előterjeszthető). A nyomtatványt az anyakönyvvezető, illetve a hivatásos konzuli tisztviselő biztosítja.

Kiskorú gyermek családi és utónevének megváltoztatását törvényes képviselője kérheti. A gyermek névváltoztatásához mindkét szülő hozzájárulása szükséges, kivéve, ha a gyermek sorsát érintő lényeges kérdések közé tartozó névváltoztatás tekintetében a szülői felügyeleti jogot kizárólag a kérelmet benyújtó szülő gyakorolja. Ha a gyermek a 14. életévét betöltötte, a névváltoztatáshoz az ő hozzájárulására is szükség van. Ha a szülői felügyeletet gyakorló szülők között nincs egyetértés a névváltoztatás kérdésében (pl. az egyik szülő szeretné a névváltoztatást, a másik szülő azonban ellenzi) a vitás kérdésben a gyámhatóság dönt.