A krupp – gége és légcsőgyulladás – nagyon gyakori a 6 éven aluli gyermekek körében. A legtöbb esetben néhány jól bevált otthoni praktikával enyhíthető és átvészelhető a betegség.
Október volt, Ádi fiam alig múlt másfél éves. Éppen a bölcsis beszoktatás időszakában jártunk és a kicsi szinte folyamatosan beteg volt. Az orrfolyás, krákogás és köhécselés mindennapos volt nálunk. Nem tulajdonítottunk hát az ominózus napon sem a megszokottnál nagyobb jelentőséget a délutánra kissé rekedtessé, fátyolossá váló hangocskájának. Eleven és vidám volt aznap, azt gondoltuk, megint csak hazahozott valamit a közösségből, és elmúlik majd néhány nap otthon tartózkodás után.
Este aztán csináltam neki egy jó meleg fürdőt, hagytam is, hogy jól “begőzöljön” a fürdőszoba. Bárcsak tudtam volna, hogy a meleg gőzzel mekkora galibát okozok. Néhány perc múlva ugyanis láttam Ádámon, hogy egyre furcsábban kezd viselkedni. Meg-megállt játék közben, nyeldekelt, majd köhécselni kezdett, de egészen másképp, mint bármikor előtte; furcsa, rövidke, ugató hangokat hallatott. A köhögés sűrűsödött, és láttam rajta, hogy ettől nagyon megijedt. Sírni kezdett, én pedig gyorsan kikaptam a vízből, és ahogy magamhoz szorítottam, hallottam azt a rémes, szörcsögő, sípoló hangot, ahogy szegénykém próbált levegőhöz jutni. Kiabálni kezdtem a férjemnek, hogy hívja a gyerekorvost meg a mentőket, mert nagy baj van.
A gyerekorvos telefonon keresztül meghallgatta a gyerek köhögését és légzését, és már abból megállapította a kruppos rohamot. Azt tanácsolta, azonnal vigyük ki a kicsit a friss, hideg levegőre, és ha javul a helyzet pár percen belül, akkor utána irány az ügyelet, ha azonban még 2-3 perc múlva is ugyanez van, akkor hívjuk a mentőket.
Nagyon megijedtünk, kinyitottuk a lakás összes ablakát, – szerencsére már elég hűvös, őszi este volt, így gyorsan felfrissült a levegő,- a kicsire ráhúztunk egy pizsamát, kabátot adtunk rá, takaróba bugyoláltuk, majd kocsiba pattantunk és rohantunk az orvoshoz. Sajnos a városi ügyeletünk híres a szakszerűtlen ellátásról, s erre a nem túl pozitív hírnévre aznap sem cáfoltak rá. Az épp ügyelő orvos a diagnózis felállításához még csak fel sem emelkedett a székéből. Kávésbögréje takarásából, unottan odabökte: “megfázás, köhögés, adjanak köptetőt a gyereknek, és igyon sok folyadékot”. És viszontlátásra, már útnak is indított volna minket a “doktor úr”.
De a férjemmel mindketten éreztük, hogy ennél azért nagyobb a probléma. Miután hosszan erősködtünk, hogy valami tényleg nem stimmel a kicsivel, az úr nagy nehezen méltóztatott sztetoszkópot ragadni. Látszott rajta, hogy maga is meglepődik a hallottakon. Kollégájára nézett, megkérdezte tőle, melyik kórház gyermek sürgősségijéhez tartozunk, s már írta is a beutalót – indítottak minket a megfelelő intézménybe.
Az úton végig lehúzott ablakkal utaztunk, fejem a kicsi mellkasához hajtottam, hogy minél jobban halljam, vesz-e levegőt. Szegénykém nagyon küzdött, néha kicsit el-elszenderült, hisz jócskán alvásidő után jártunk már, de a köhögés folyton felébresztette. Látszott, hogy egyre fáradtabb és gyengébb. Végre megérkeztünk a kórházba, gyorsan átjutottunk a regisztráción és már szaladtunk is a gyermekosztályra. Nagyon sokan várakoztak már akkor, hiába jeleztük, hogy konkrétan fuldoklik a gyerek – amin a kórház durván befűtött száraz levegője csak rontott -, ki kellett várni a sorunkat. Akkor még nem is sejtettük, hogy milyen hosszú ez a “sor”.
Ádi légzése egyre nehézkesebb, köhögése erőteljesebb és fullasztóbb lett. Kénytelenek voltunk kitárni egy ablakot a váróban és kabátba csavarva ott álldogálni vele hosszú-hosszú órákon keresztül. Hajnali kettőkor szólítottak végre minket. A vizsgálóba csak egy szülő kísérhette be a kicsit (ez a szabály), és mivel én akkor éppen az első trimeszterben jártam második gyermekünkkel a pocakomban – és veszélyeztetett terhesként nem emelhettem, nem tarthattam sokáig Ádikát,- így a férjem vitte be az orvosnőhöz. Nekem a váróban kellett várakoznom, soha még ilyen tehetetlennek nem éreztem magam. A kruppot gyógyszeres kúppal és inhalátorral kezelik, ám ettől a gépezettől Ádi annyira félt, hogy úgy sírt és kiáltozott, hogy a szívem szakadt bele. Nem is bírtam hallgatni a kiabálását, beszaladtam hozzá, nem érdekelt, hogy szabad-e vagy sem.
A kruppos roham esetén a sírás, a hiszti jelentősen súlyosbítja a tüneteket. A légcső még jobban beszűkül, s a gyermek így még kevésbé kap levegőt. Nagyon fontos, hogy megnyugtassuk a kicsit, és mi is igyekezzünk a lehető leghiggadtabbak maradni. Nekem végül az ölembe ültetve, babusgatva sikerült megvigasztalni valamennyire a fiatalembert, és elértük, hogy néhányszor még az inhalátorba is beleszippantson. Az orvosnő végül úgy látta jónak, ha bent tartja Ádit néhány napra megfigyelésre. Nagyon rossz bőrben volt, szörnyű volt őt így látni. Egy szintén kruppos kislánnyal került egy szobába, aki mellett ott aludt a széken édesanyja kabátba, pokrócba bugyolálva, ugyanis állapotukból kifolyólag a gyerekeknek muszáj volt nyitott ablaknál, felpolcolt ágyakban lenniük.
Mivel fertőző osztályra került a kisfiam, így a várandósság miatt én nem maradhattam bent vele. Sőt a nővérek azt sem engedték, hogy látogatóba bemenjek, mert épp ROTA fertőzés járt körbe az osztályon, ami kifejezetten veszélyes lehet kismamákra. A férjem maradt hát bent a kicsivel. Hajnali 3:30 volt, mire kocsiba ültem, és elindultam hazafelé. A felgyülemlett feszültség hatalmas könnycseppek formájában tört elő a hazaúton. Aludni sem tudtam már reggelig, rettenetesen aggódtam, mi lesz az én kis betegemmel. Mind a pindúrnak, mind a férjemnek összeraktam egy-egy kórházi táskát, hogy mire indul a látogatási idő, már megkaphassák a holmikat, hisz éjszaka semmit se volt időnk összekészíteni és bevinni magunkkal. A férjem közben folyamatosan informált az eseményekről, így valamennyire azért én is “ott lehettem”, videótelefonáltunk és így tartottuk egymásban a lelket.
Végül három napot töltöttek a fiúk a kórházban. Felváltva látogatták őket a családtagok, akiket munkaidejük mellett aktuálisan épp futárnak tudtam használni. Szerencsére Ádám állapota is gyorsan javult. Így utólag már azt mondom: az ijedtség nagyobb volt, mint maga a baj. Ha tisztában lettünk volna néhány alapvető módszerrel, lett volna egy “kruppkezelési útmutatónk”, akkor az egész nem fajult volna el idáig, és valószínű otthon is sikerrel ki tudtuk volna kúrálni a kicsit. Azóta kitanultuk a műfaj csínját-bínját, és mivel a kruppos hajlam még mindig rányomja bélyegét a betegséges időszakokra – sőt a gyermekorvosunk szerint 6 éves koráig még bármikor beüthet egy-egy roham- így folyton készenlétben kell lennünk.
Ádi szobájában kikapcsoltuk a radiátort, mert úgy vettük észre a fűtés jelentősen rontott az állapotán minden esetben. Beszereztünk egy ultrahangos párásítót, egy légtisztítót a gyerekszobába és egy profi inhalátort is vásároltunk. Így a levegő minőségét is jelentősen javítottuk, illetve ha helyzet van, akkor azonnal akcióba tudunk lépni és a lehető leghamarabb kezelni tudjuk az esetlegesen kialakuló légzésnehézséget is. Habár a köhögés ősztől-tavaszig szinte folyamatos nálunk, a 2017-es eset óta szerencsére nem alakult ki újabb kruppos roham.
Kapcsolódó cikkeink:
Kapcsolódó cikkek
