
(Kép forrása: Getty Images)
Mi okozhatja a melegkiütést?
A melegkiütés (miliaria) gyakori bőrprobléma gyerekeknél, különösen babáknál, de időnként előfordulhat felnőtteknél is. Legvalószínűbb oka a verejtékmirigyek kivezető csöveinek szűkössége, illetve elzáródása lehet, ami miatt a verejték nem tud távozni és a bőr rétegei közé kerülve gyulladást okozhat. Azért is gyakoribb a babáknál ez a tünet, mert az ő verejtékmirigyeik még kevésbé fejlettek, mint az idősebb gyerekeknek vagy felnőtteknek.
Gyakran alakul ki a melegkiütés a babáknál az arcon, de a hajlatokban, összeérő bőrfelületeknél is, mint a hónalj, a lágyék, de lehet a tarkón, a háton, a mellkason, de a pelenkával fedett bőrterületen is. A kialakulása nyáron a leggyakoribb, és fokozhatja a kockázatát a túl meleg, nem jól szellőző ruházat is.
Milyen tünetei lehetnek a melegkiütésnek a babánál?
A melegkiütés apró, vörös dudorok, kiütések csoportjaként jelenhet meg, melyek hólyagokhoz, pattanáshoz hasonlíthatnak és járhatnak viszketéssel is. A melegkiütés általában nem igényel különösebb kezelést, néhány napon belül magától elmúlik, de lehet segíteni a bőr nyugtatását és a viszketés csökkentését. Langyos vizes lemosással hűtsd le az érintett bőrterületet és mosd le az izzadtságot, majd óvatosan töröld teljesen szárazra a bőrt. Az érintett területet, ha lehet, hagyd szabadon, ha pedig felöltözteted, akkor jól szellőző, vékony, lengébb pamutruhát válassz – de ez ne legyen annyira bő, hogy a babára tudjon tekeredni, gabalyodni! A kiütésekre nem javasolt hintőport, rázókeveréket, zsíros kenőcsöt kenni, mert ezek jobban elzárhatják a verejtékmirigyeket.
A kiütést ajánlott orvosnak is megmutatni, ha néhány napon belül nem múlik el magától, ha a baba nagyon vakaródzik, ha a vakarás miatt a bőr felülfertőződik, gennyes, gyulladt lesz, a kiütések rosszabbodnak.
Hogyan lehet megelőzni a melegkiütést?
A melegkiütés megelőzése hasonló, mint a kezelése. Mosdasd meg a babát napjában többször, hogy lemosd róla az izzadtságot és hűtsd a bőrét. Öltöztesd jól szellőző pamutruhába, amikor meleg van, de ne öltöztesd túl, és hűtsd le a szobát, ahol tartózkodik. Ellenőrizd gyakran, hogy nincs-e túl melege, és kínáld gyakran folyadékkal, ami szintén segít lehűlni.
(Felhasznált források: gyerekszoba.hu, healthychildren.org, whattoexpect.com)