Hangokból szó, szavakból ritmus
A mese valóságtól eltávolító, feszültségoldó csodája már újszülött korban kezdődik, a ringatás ütemére való dúdolással, ahol a meghitten halk, monoton dünnyögés segíti a babát az elalvásban. Sok kismama, ifjú apa restelli, hogy nincs szép hangja, nem jó a hallása, nem tud énekelni, netán akadozik a hangja a számára szokatlan hangos olvasás közben, de biztos, hogy emiatt még egy kisbaba sem panaszkodott. Nem a művészi előadás, hanem a szülők megnyugtatóan ismerős hangja, az ölelés melege, a ráfigyelés, a kapcsolat elmélyülése a lényeg.
Az első időben persze inkább mondókák, ringatók kerülnek elő, nem a klasszikus értelemben vett mesék, de már ilyenkor is jó szolgálatot tesznek a hosszabb versikék, verses történetek is: például a sokstrófás “A part alatt” többnyire elég hosszú az elalváshoz. Eleinte a hang a fontos, a behunyt szemmel is élvezhető, megnyugtató hanglejtés, ami talán az anyaméhben hallott szívverés ritmusát idézi. Az érintés, az ölelés, a vállra tett kar, a simogató kéz is hozzájárul az élményhez.
Később a látványnak is szerepe lesz: a kicsi fölé hajló mosolygó arcnak (a testhelyzet hasonlít a szoptatáskor megszokotthoz), a szemkontaktusnak, a kézmozdulatoknak, és majd nagyobbacska gyermeknél a képeskönyvben mutatott illusztrációknak is. Természetesen jóval hosszabb idő telik el addig, amíg a gyerek meg is érti, amit hall, követni tudja a történetet, de ezt a kort nem kell, nem is szabad megvárni az esti mesélés szokásának bevezetésével.
Családi liturgiák
Minden jól működő család kialakítja a saját kis szertartásait, szokásrendjét, például hogy a napnak melyik órájában kerül sor a fürdetésre, hogyan zajlik az altatás, ki és hogyan mesél, ki ad jóéjt puszit, és így tovább. Ezek a visszatérő apró élmények fűzik egyre szorosabbra a család tagjai közötti kapcsolatot, megerősítik a kisgyermek biztonságérzetét, hogy szeretetteljes, kiszámítható, stabil környezetben él. Az esti énekelgetés, mondókázás, mesélés ennek a liturgiának egy sarkalatos eleme. Alkalom az együttlétre, a beszélgetésre, egymás megismerésére.
A szülő, figyelve a kisgyermek reakcióira, sok mindent megtudhat róla: olykor egy visszakérdezésből, de akár egy fintorból, egy összerezzenésből kiderülhetnek apró, de sok szenvedést okozó félreértések, elfojtott szorongások, félelmek. (Egy öt éves kisfiú például egy mese hallgatása közben a “tele zsák” szavakra reagált szokatlan módon: ez alkalommal derült ki, hogy egy idős, vidéki nőrokona korábban a zsákos emberrel ijesztgette.) Meg lehet beszélni ezeket a problémákat, feloldani, amíg görcsössé nem válnak.
A gyerek, figyelve apja, anyja hangjának a mese fordulatait követő árnyalataira, egyre többet tud meg jóról, rosszról, követhető viselkedési mintákról. Kialakulhatnak saját, családi mesék, egész mesefolyamok is, a család tagjainak, kedvenc alvóállatoknak a főszereplésével: ezek a házon belüli történések legjobb feldolgozási lehetőségei is.
“Nem mese ez, gyermek!”
Hogy miért fontos a mese? Hosszan lehetne sorolni. Az érzelmi, értelmi fogékonyságot egyformán növeli, a szocializáció része. A mese – a játékhoz hasonlóan – ablak a gyermek számára a felnőttek valóságára. Anélkül ismerheti meg és gyakorolhatja a felnőttek világában szükséges képességeket, hogy valódi tétje, igazi kockázata lenne mindennek.
A mesében a gyermek átélheti és újraértelmezheti azokat a konfliktusokat, melyeket megél a mindennapjai során. Problémáit a mese szereplői külsővé teszik, és meg is oldják, így vele azonosulva a gyermek is örömöt és megnyugvást talál vagy mintát kap arra, hogy ő hogyan cselekedjen hasonló esetben. A mese nemcsak az egyéni érzelmi fejlődést és a családi identitást alakítja, hanem a nemzedékek hosszú sora által kikristályosított szövegek a nemzethez, az egy kultúrkörhöz való odatartozást is segítik, de mindenek előtt szórakoztatják a gyermeket.
“A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni”- a mindezt frappánsan összefoglaló idézet Kósa Éva és Vajda Zsuzsanna Szemben a képernyővel című tanulmányából való.A mese egyik alapvető tulajdonsága a költött, a mindennapi valóságtól eltávolító volta. Erre utalnak az olyan mesével kapcsolatos szólások, mint a mesebeszéd, “Ez csak mese”, illetve Arany szállóigéje: “Nem mese ez, gyermek”. Másik fontos jellemzője, hogy tisztán és hibátlanul mutat be egyes jellegzetességeket, ezért mondjuk például, ha valami nagyon szép dolog, akkor az mesés, meseszép, mesébe illő.
A klasszikus mesékben, a népmesékben sok olyan van, ami a valós világban lehetetlen: beszélő állatok, tárgyak, mindenkit legyőző kard, halál utáni csodás feltámadás, sárkányok, boszorkányok, óriások és óriáserejű törpék stb. Ugyanakkor sok olyan is keveredik bele, ami a mindennapi élet része: a felnőttek napi munkája, küzdelme a megélhetésért, előbbre jutásért, természeti jelenségek, tájak.
Nagyon fontosak a bennük szereplő úgynevezett archetípusok, a tipikus emberi élethelyzetek, egyéniségek bemutatása. Jó, rossz, gonosz, törekvő, harcos, szelíd, megadó, hősies, dolgos, hűséges, lusta jellemek szerepelnek a mesékben, akár ember, akár állat vagy valami csodalény alakját öltik is fel, és egyben példát mutatnak arra is, hogy a külvilág hogyan reagál meghatározó tulajdonságukra. A gyermekek számára a felidézett mesevilág mintegy az élet próbaüzeme lehet, ahonnan később közvetve viselkedési mintákat, konfliktusmegoldási lehetőségeket vehet át, amelyeket saját élethelyzeteiben alkalmazhat.
Belső mozi helyett konzervképek
“Na, mesét azt kap eleget a gyerek, ömlik az a tévéből, de videón, magnóval, számítógéppel is láthat-hallhat belőle” – mondhatná esetleg egy szülő. Sokan élnek is a lehetőséggel: leültetik a gyereket a tévé elé, hadd nézze a rajzfilmeket kedvére, legalább ugye, addig is foglalkozhatnak az elfoglalt szülők mással. A fentiek után már talán nem is kell külön hangsúlyozni, mennyire nem ugyanaz a két dolog, mennyire nem pótolhatja a gép a szülői meseolvasást.
Nemcsak azért, mert a személyesség, a meghittség léleképítő hangulata hiányzik ilyenkor, sőt, nemcsak azért, mert elmarad a visszajelzés, a feldolgozás lehetősége, hanem mert ezeken kívül nagy a különbség a kétféle “agymunka” között. Amikor a gyerek mesét hallgat, a fantáziája, képzelőereje dolgozik, az agya belső képeket vetít, amelyek megjelenítik a mese alakjait, történéseit.
Amikor ugyanazt a mesét tévében, filmen látja, készen kapja a képeket a rajzoló, a rendező elképzelései szerint, vagyis az ő agya sokkal kevésbé dolgozik ezenközben, üresjáratba kapcsol, semmiképpen nem fejlődik úgy, mintha magának kellene előállítani a képsort.
Oldani a szorongást
Ráadásul a tévénéző gyermek sokkal nehezebben tud különbséget tenni a valóság és a fikció között, mint a meseolvasás alkalmával, így sokkal gyakrabban kelt szorongást benne a mese, de a feloldás, a feldolgozás elmarad. Így a tévé elé ültetett gyerek nem nyugszik meg, nem alszik el olyan könnyen, mint a meseolvasás alkalmával, sőt, nemegyszer nyugtalansággal, alvászavarokkal reagál a fel nem dolgozott szorongásokra, a benne maradt feszültségre.
A fentebb idézett tanulmány kitér arra is, hogy különböző országokban végzett orvosi kutatások tanulsága szerint pontosan regisztrálhatók a televízió gyermeknézőkre gyakorolt hatásai. Német kutatók 6-12 éves gyerekeket vizsgálva megállapították, hogy olyan jelenetek hatására, ahol gyermekek kerülnek veszélybe, szörnyalakok tűnnek fel, vagy gyász, szerencsétlenség történik a képernyőn, a pulzusszámuk feltűnően felgyorsul. Az állandósult megemelkedett izgalmi szint pedig tartós, látszólagos szervi panaszokhoz vezethet, illetve csökken a koncentrációképesség.
Mi ajánlható? Ha semmiképpen nincs ideje egyik szülőnek sem arra, hogy az ágy szélére leüljön mesélni, még mindig megnyugtatóbb és a gyerek fejlődése szempontjából is hasznosabb a tévénél, ha magnót kapcsolnak be neki, és a művészek által felolvasott meséket, vagy hangjátékot hallgatva a saját képzelőereje dolgozhat. Ha pedig – mivel maguk is szeretik – a tévéhez, videóhoz, vagy a számítógépes animációhoz mégis ragaszkodnak a szülők, akkor alaposan válogassák meg, mit nézzen, és lehetőség szerint a kisgyermek ne maradjon egyedül a képernyő előtt, legyen ott felnőtt, akihez fordulhat, akitől kérdezhet, akivel megbeszélheti a látottakat.
Lektorálta: Tauzin Tibor Miklós
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: HáziPatika.com
Kapcsolódó cikkek
