Minden szülő egyetért abban, hogy alapvető nevelési feladat megtanítani a gyermeket arra, hogy mi a jó, mi a rossz, megérteni és elfogadtatni vele: vannak dolgok, amelyeket nem szabad megtenni, másokat viszont meg kell tenni, s vannak olyanok is, amelyeket megtehet, ha akar. A magatartási szabályok kiépítésének és elsajátításának egyik fontos eszköze az a nevelési módszer, amit fegyelmezésnek hívunk.
Fegyelmezési formák
Az utóbbi évtizedekben világszerte széles körben végzett tudományos kísérletek, tervszerű felmérések sora bizonyítja, hogy az a mód, ahogyan a szülők már a legkisebb kortól fegyelmezik gyermeküket, hosszú időre, talán egész életére meghatározza a gyerek karakterét, a közösségbe való beilleszkedését. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy bővítsük a különböző fegyelmezési formákra és azok várható hatásaira vonatkozó ismereteinket.
A felnőttek többségében a fegyelmezés fogalmához kellemetlen emlékek, érzések, élmények társulnak. Talán ezért is vállalják olyan sokan, hogy a fegyelmet csak félelemkeltéssel, erőszakkal, fenyegetésekkel lehet fenntartani, és kevesen hiszik, hogy dicsérettel, szép szóval, egyszerű példaadással is lehet fegyelmezni. Így aztán még napjainkban is igen elterjedt a hatalomra, megfélemlítésre épülő nevelési forma, a helyzeti, sokszor a testi fölény kihasználása. Az eredmény rendszerint igen szomorú, hiszen a gyerek, amint kikerül a közvetlen ellenőrzés alól, kitombolja magát. Ha módja nyílik rá, ő üt, ő parancsolgat, ő fenyegetőzik, ő zsarnokoskodik – ahogyan azt szüleitől látta, tapasztalta.
Kérdés, hogy a keményen, hatalmaskodóan és erőszakosan nevelő szülők valóban szeretik-e, eléggé szeretik-e gyermekeiket. A szülői szeretet ugyanis – ellentétben a hiedelemmel – nem ösztönös, magától értetődő egyetemes emberi sajátság, amit mindenki átél attól fogva, hogy gyermeke lesz. A szeretet olyan érzelmi viszony, amely elsősorban a viselkedésben, a cselekvésekben tükröződik, és ennek megfelelően vannak fokozatai.
A gyerekeknek mást jelent a “jóság”, mint a felnőtteknek
Szeretetigény
Eléggé szereti-e gyermekét az az anya, aki csupán a legszükségesebb testi gondozását biztosítja? Van, aki ellátja ugyan gyermekét, de csak olyan mértékben, hogy ne veszélyeztesse fizikai épségét. A lelki károsodás általában nem olyan szembetűnő, nem mérhető olyan könnyen, mint a testi elhanyagoltság, és hatása gyakran csak később jelentkezik. Az érzelmileg elhanyagolt, szeretetigényben kielégítetlen gyerek vagy elvadul, a környezetével szemben bizalmatlanná válik, fél minden szokatlan helyzetben, vagy pedig durvaságra hajlik, dacos, sokszor ellenséges a világgal szemben.
A szeretethiányban szenvedő gyerek vagy “levakarhatatlan” arról, aki gyengédséggel közelít hozzá – vagy ellenkezőleg, szinte “megszelídíthetetlen” lesz, menekül minden gyengédségtől, szóval nem képes kiegyensúlyozott kapcsolatok kiépítésére.
Elszalasztott lehetőségek
Van a szeretetlenségnek más, leplezett formája, változata is. A szülők saját elhatározásukból, saját vágyaikat követve hozzák világra gyermekeiket, ez többnyire természetes. Sokan azonban a szülői szerepet, mint valami kényszerű nyűgöt viselik-elviselik. Felpanaszolják a gyermeküknek, hogy miatta maradtak le az élet sok lehetőségéről, egész életük csupa lemondás, áldozat.
Ezek a szülők úgy vélik, külön érdem, ha a gyermeknek mindazt megadják, amit egyébként a józan ész szerint teljesen természetes, hogy megadnak. Hálát kívánnak a gondozásért, köszönetet várnak a szeretetért. A gyereknek, különösen a kisebbeknek azonban érthetetlen, hogy miért is kell hálásnak lenniük, s nem képesek felfogni, hogy anyjuk attól szenved, hogy őket szereti.
Családi “illem”
Gyakori az is, hogy a szülők a helyes magatartás kialakítása érdekében a társadalmi-családi illendőség nevében mutatnak túlzott szigort. Sok családban igen merev hagyományai vannak az “illemnek”, a viselkedési szokásoknak, amelyekhez a gyereknek is előírásszerűen alkalmazkodnia kell. A gyerek azonban a szabályok sokasága között úgy érzi magát, mintha minduntalan akadályokba ütközne, hiszen valóban tilalmak “rácsai” veszik őt körül. “Ne beszélj, ha én beszélek”, “ne piszkold össze magad”, “ne rongáld a játékodat”, “ne tedd ezt, ne tedd azt”, mert “az nálunk nem szokás” – hallja unos-untalan.
Az érdeklődő, nyiladozó értelmű gyermek pedig fel akarja fedezni környezetét, meg akarja ismerni a tárgyakat, az embereket, birtokolni akarja a világ egy kis darabját, és vágyakozik, hogy a felnőttek székébe ülhessen, kipróbálja anyja vagy apja tárgyait, megfigyelje, mit és hogyan csinálnak mások. S akkor észreveszi, hogy ha elnyomja kíváncsiságát, vágyait, akkor mosolyra derülnek körülötte az arcok, s a jó gyermeknek kijáró kedvességgel veszik körül. Legfőbb óhaja tehát, hogy minél hosszabb időn keresztül biztosítsa ezt a nyugalmas, kellemes helyzetet: fogadják el és szeressék.
Szeszélyes szülők
Külön érdemes szólni a hangulatilag változó, szélsőséges nevelésről. A kisgyerek képtelen eligazodni a szülők kedélyhullámzásain: ha anya vagy apa jókedvű, pihent, akkor babusgatják, dédelgetik, majd máskor számára érthetetlen okból kiabálnak vele, megverik, megbüntetik, olyan dolgokért is, amelyekért korábban nem járt büntetés.
A szeszélyes szülők a kisgyerek szemében még tévedhetetlenek, hatalmasak és igazságosak. Úgy érzi, minden tettük helyes és jogos. Ha megbüntették, nyilván rászolgált: rossz volt. Mivel nem ismeri ki magát a szülők változó követelményei között, egy idő után jobbnak látja, ha semmit nem csinál – így kevesebb baj érheti. Így válik a szélsőséges bánásmód következtében teljesen elbizonytalanodottá, gátolttá, visszahúzódóvá.
Gyakran előfordul azonban, hogy átveszi a szülők tulajdonságát, maga is kiszámíthatatlanul viselkedik, szorongásai féktelenségbe csapnak át.
Egyenletesen, következetesen
A legmegfelelőbb viselkedési formák kialakítása nem igényel különös nevelői eszközöket. Az egyenletesen meleg, szeretetteljes légkörben felnövő gyerek azonosulni igyekszik a szeretett szülő személyével, magába építi kívánalmait, viselkedésével igyekszik elérni a szülő elégedettségét, elismerését, elkerülni helytelenítését, lelkiismerete közvetíti számára a szülő hangját, jó magatartása valóban önmagában hordja jutalmát. A gyermek életében központi helyet foglal el a szeretetvágy. Éreznie kell, hogy szabadon, önállóan mozoghat környezetében, de vigyáznak rá, irányítják, egyes helyzetekben megfeddik, helytelenítik viselkedését. Így fokozatosan megtanul különbséget tenni a helyes és a helytelen magatartás között.
Mikor jó?
A gyereknek mást jelent a “jóság”, mint a felnőtteknek. Sajnos, a szülők legtöbbször akkor nevezik jónak gyermeküket, amikor az éppen rosszul érzi magát: történetesen, ha az anyai intelem hatására órákig csendben ül a sarokban vagy “szép nyugodtan megvan egyedül” és nem zaklatja anyját, hogy az ölébe kívánkozik, sem apját, hogy játékába be akarja vonni, nem futkos, nem piszkítja össze magát, nem fogdos meg mindent, ami a keze ügyébe kerül.
Ám a gyerek mit sem szeretne jobban, mint rohangálni fel és alá, megtapogatni a tárgyakat, megnézni, mit rejt a belsejük, együtt játszani apjával, belekapaszkodni anyjába, szóval: minél bensőségesebben ismeri a szülő a gyereke képességeit, tulajdonságait, törekvéseit, annál könnyebb feladat számára megkülönböztetni a viselkedési formákat.
Azokat, amelyekért jogos a tiltás, a feddés, és azokat, amelyek bár olykor terhesek számára, a gyerek érdekében el kell tűrnie. Csak így nevelhet önálló, cselekvőképes, egészséges lelkű, társaival együttműködni tudó gyereket, aki lassan megtanulja megítélni: mit lehet és mit nem lehet, mit szabad és mit kell tennie.
Kapcsolódó cikkeink:
– Gyermekeink érzelmi nevelése
– Amit szabad a mamának, nem szabad a babának
– Az öt leggyakoribb félreértés a gyereknevelésben
Forrás: Anyák Lapja
Kapcsolódó cikkek
