Baba

Ezeket a neveket adták a legtöbben második utónévként tavaly

Mutatjuk, melyek voltak a legnépszerűbb második keresztnévnek választott nevek a tavaly születetteknél, és azt is, hogy melyek a leggyakrabban viselt második utónevek.
2023. Március 13.
kisbaba név karszalag
(Kép forrása: Getty Images)

Hány utónevet lehet adni a gyermeknek?

Magyarországon törvény szabályozza a névadást, amely alapján legfeljebb két, a gyermek születési nemének megfelelő utónevet lehet anyakönyvezni, a szülők által meghatározott sorrendben. Így tehát amikor nevet választotok a születendő kisbabátoknak, maximum kettő keresztnévben gondolkodhattok.

A legnépszerűbb második utónevek a tavaly születetteknél

A Belügyminisztérium minden évben közzéteszi a legfrissebb az első és második utónevek statisztikáját – mind az előző évben született, új névadásokra vonatkozóan, mind a lakosság körében leggyakrabban viselt keresztnevek százas listáját.

Ha a 2022-ben születetteknél nézzük a választott utóneveket, érdekesség, hogy a néhány éve slágernévnek számító nevek inkább a kislányoknál szerepelnek gyakori második utónévként, a fiúknál pedig inkább hagyományosabb neveket választottak azok a szülők, akik nem csak egy keresztnevet adtak a kisbabájuknak.

A lányoknál tavaly a leggyakrabban adott második utónevek között a legnépszerűbb ötből négy olyan név volt, ami első névként is a leggyakrabban adottak között szerepelt. A legnépszerűbb második utónév az Anna, a Zoé, a Hanna, a Róza és a Léna voltak – ezek közül a Róza mint első utónév 2022-ben a 46. leggyakrabban választott volt. A legnépszerűbb első utónév a lányoknál tavaly egyébként ismét a Hanna lett.

A fiúk esetében az első keresztnevek legnépszerűbb ötöséből egy név sem szerepelt tavaly a leggyakrabban választott második keresztnevek között: a Noel fért be ebbe a listába (a harmadik helyre), ami első utónévként a hatodik legtöbbször adott név volt. Az első öt helyen a következő nevek állnak a tavaly született fiúk második utónevének listáján: a László, az István, a Noel, a János és a Zoltán. A fiúknál a legnépszerűbb első utónév tavaly a Dominik lett, ami második utónévként a tizenegyedik leggyakoribb volt. Az első tíz név között pedig inkább hagyományosabb utóneveket találunk, nem az utóbbi években legdivatosabb fiú keresztneveket.

Alább mutatjuk a top tíz lány- és fiúnevet második keresztnévként, míg a további nevek listáját a Belügyminisztérium oldalán lehet megtalálni.

Második utónevek lányoknál (zárójelben, hogy hányan kapták az adott nevet második utónévként)

  1. Anna   (415)
  2. Zoé   (334)
  3. Hanna   (276)
  4. Róza   (274)
  5. Léna   (261)
  6. Bella   (211)
  7. Sára   (187)
  8. Emma   (171)
  9. Flóra   (143)
  10. Viktória   (129)

Második utónevek fiúknál (zárójelben, hogy hányan kapták az adott nevet második utónévként)

  1. László   (369)
  2. István   (352)
  3. Noel   (296)
  4. János   (287)
  5. Zoltán   (276)
  6. Attila   (270)
  7. József   (268)
  8. Márk   (251)
  9. Péter   (245)
  10. Zsolt   (244)

 

Az újonnan adott nevek mellett a legtöbbek által viselt utónevekről is van statisztika, ami nem csupán az adott évben születettek neveit tartalmazza, hanem az összes korosztályt. Így nem meglepő, hogy ezen a listán általában nem az elmúlt évek slágernevei szerepelnek az élen, hanem a hagyományosabb keresztneveink. Ez pedig nemcsak az első utónévre, hanem a másodikra is igaz.

Ha az összes korosztály által leggyakrabban viselt második keresztneveket nézzük, a női lista szinte teljesen más, mint a tavaly születetteknél – habár a nagyon régóta népszerű Anna név mindkettőnél az élmezőnyben van. A férfiak esetében már más a helyzet, hiszen a tavaly született kisfiúknál is a tradicionálisabb nevek voltak népszerűbbek, mint második utónév.

Alább mutatjuk a tíz leggyakrabban viselt második utónevet a nőknél és a férfiaknál is, a friss statisztika alapján – a teljes lista szintén elérhető a Belügyminisztérium oldalán.

Leggyakoribb női utónevek második névként (zárójelben, hogy hányan viselik az adott nevet második utónévként)

  1. Mária   (94 037)
  2. Erzsébet   (49 006)
  3. Katalin   (42 526)
  4. Anna   (41 357)
  5. Éva   (34 591)
  6. Ilona   (32 454)
  7. Magdolna   (29 120)
  8. Zsuzsanna   (25 867)
  9. Margit   (19 875)
  10. Ágnes    (16 657)

 

Leggyakoribb férfi utónevek második névként (zárójelben, hogy hányan viselik az adott nevet második utónévként)

  1. István   (58 912)
  2. László   (58 320)
  3. József   (53 538)
  4. János   (45 962)
  5. Zoltán   (38 987)
  6. Ferenc   (31 173)
  7. Attila   (30 376)
  8. Sándor   (29 123)
  9. Gábor   (28 581)
  10. Zsolt   (26 380)