Kedves Barátnőm!
Emlékszel arra a délutánra, amit pár nappal a szülés előtt még együtt töltöttünk? Mindketten úgy csináltunk, mintha elhinnénk, hogy semmi sem fog megváltozni attól, hogy a pocakodban rugdalózó kisbaba kibújik, de a szíved mélyén azt hiszem, velem együtt te is tudtad, hogy ez csak nagyon-nagyon kevesekre igaz. Te akkor is sugárzóan szép és boldog voltál, én meg… Komolyan, sírni tudtam volna, ahogy közelgett a búcsú ideje, mert tudtam, hogy egy jó ideig nem fogunk kávézókban üldögélni, moziba járni és hajnalig tartón telefonálni. De nem mertem neked erről beszélni, sem akkor, sem később. Már csak azért sem, mert azt hittem, végtelenül gonosz vagyok, amiért így érzek. Amiért félek, hogy elveszíthetlek.
Nem te vagy az első, akinek a közelemben gyereke született, így jól ismerem a forgatókönyvet. A többieket könnyebb volt elengedni, te viszont sokkal fontosabb vagy nekem. Amikor megszületett a kisbabád, úgy éreztem, mintha egy másik országba költöztél volna: egy olyan helyre, ahol én még sosem jártam, és amit csak az onnan érkező képeslapokról ismerhetek. Az ott beszélt nyelvet sem ismerem, igaz, te a mai napig próbálsz nekem tolmácsolni, amikor teszek egy-egy rövidebb látogatást ezen a helyen. A valóságon azonban ez vajmi keveset változtat: már nem beszélünk egy nyelvet és néha olyan, mintha távkapcsolatban élnénk.
- Kapcsolódó cikk: Nyílt levél gyerekeimnek, akik folyton veszekszenek
Félre ne érts, végtelenül hálás vagyok azért, hogy nem szakadtunk el egymástól teljesen, de tudnod kell, hogy hiányzol. Nagyon! És fogalmam sincs, hogy ezzel te is így vagy-e. Amikor találkozunk – hogy mindig én megyek, nem is kérdés – egészen zavarba jövök. Amiért az ajtó előtt kell levennem a cipőmet, amiért lábujjhegyen kell járnom, amiért suttogva kell beszélnünk, és amiért szerinted nem kellene ilyen erős parfümöt fújnom magamra… Az eszemmel tudom, hogy ez így van rendjén, hogy abban a távoli országban, ahová költöztél, ezt így szokás. De a szívemmel nehéz elfogadni!
Bevallom neked őszintén, volt, hogy elgondolkodtam rajta, nem megyek többet abba az országba, ahová költöztél. Nem akartam többé idegennek, távolinak érezni magam egy olyan ember mellett, akivel pár éve még egymás gondolatát is kitaláltuk. Aztán belém hasított, hogy az, hogy ritkábban találkozunk, még mindig jobb a semminél. És az is, hogy az országban, ahová költöztél, rengeteg új dolgot kell tanulnod, így nem csoda, hogy fáradt vagy és türelmetlen.
Ha nem ismernélek és szeretnélek olyan nagyon, valószínűleg személyes sértésnek venném a történteket, de nem fogom. Úgy döntöttem, hogy ha te is azt szeretnéd, megvárom, míg belerázódsz és több alkalmad lesz arra, hogy ebből az új országból néha a régi lakhelyedre látogass. Amíg így teszek, néha azért kérdezd meg, hogy hogy vagyok, és hallgasd végig, hogy megy a sorom – ezzel is megerősítesz benne, hogy érdemes várnom.
Már csak azért is, mert ha egyszer én is oda költözöm, ahol most te vagy, a legjobb idegenvezetőt szeretném – téged!
Kapcsolódó cikkek
