Baba

Örökbe fogadták a tűzoltóságon hagyott újszülöttet

A házaspár sok éven át küzdött meddőséggel.
2024. Január 22.
baba
Kép: Getty Images

Közel két évvel ezelőtt Chris és Brittany Tyler épp otthon voltak a Kentucky állambeli Louisville-ben, amikor az interneten olvasták a hírt: egy újszülöttet helyezett el valaki tűzoltóságon. Amerikában ugyanis tűzoltó állomáson is kijelölt, biztonságos helyet biztosítanak, ahol büntetés nélkül hagyhatják a 30 napnál fiatalabb csecsemőket. A múlt hónapban Tileyék örökbe fogadták a kisfiút, akit Samuelnek neveztek el.

„Az első naptól kezdve a családunk része” – mondta Chris Tyler a Good Morning America-nak a most már majdnem kétéves kisgyermekről. Chris Tyler elmondta, hogy ő és felesége közel hét évvel ezelőtt váltak nevelőszülővé, miután évekig küzdöttek meddőséggel.

Mivel már két örökbe fogadott gyermekük, akik 5 és 7 évesek, Tylerék azt mondták, hogy amikor olvasták a híreket a tűzoltóságon hagyott csecsemőről, “imádkoztak és remélték”, hogy felkérik őket a baba befogadására.

Bobby Cooper alezredes, a Louisville-i tűzoltóság főnökhelyettese szerint a tűzoltók két éve reggel 8 óra körül műszakváltás közepén voltak, amikor az állomás csengője megszólalt. A küszöbön a tűzoltók egy újszülött csecsemőt találtak egy dobozban, biztonságosan betakarva, a biológiai édesanyjától kapott üzenettel együtt.

Néhány nappal később, amikor a nagyobbik fiukkal sétálni mentek, Tylerék azt mondták, hogy kaptak egy telefonhívást, amelyben felkérték őket, hogy vegyék gondozásba a gyermeket. Másnap már egy helyi kórház újszülött intenzív osztályán voltak, kezükben Samuellel.

„Néhány hétig volt az intenzív osztályon, mielőtt hazajöhetett volna” – mondta Brittany Tyler. Hamarosan haza is tért velük Samuel. A két nagyobb testvér azonnal megszerette a kisbabát, most pedig, közel két évnyi procedúra után, hivatalosan is örökbe fogadta a házaspár a kis Samuelt. A tűzoltó állomást rendszeresen meglátogatják, Samuel ott ünnepelte első születésnapját is.

(GMA)