Hogy mikor volt az első sikerélményem? A kislányom nagyjából 2 hetes korában. Emma az első hetekben kegyetlen hasfájós volt, minden egyes este órákon át csak üvöltött és üvöltött csinálhattunk bármit. Egyik délután anyósom átjött, hogy majd ő vigyáz a babára 2-3 órát, addig mi menjünk, kapcsolódjunk ki vagy valami. Nekünk több se kellett, összenéztünk a férjemmel és közösen elődöntöttük, hogy akkor mi most bizony lefekszünk aludni. Úgy is lett, baba kiválóan el volt a nagyival, nagyi boldog volt, hogy csak övé a gyerek, mi meg pihenhettünk; mindenki csak nyert.
Órákkal később, amikor felkeltem, halkan hallottam, ahogy sír a baba. Tiszta kómasan felültem az ágyon, a férjem nem volt sehol, ellenben rám volt zárva a szobaajtó. A világomat nem tudtam kb., de felkeltem és mentem a sírás irányába. Be volt zárva a gyerekszoba ajtaja is. Beléptem, és nézett rám anyós is, meg a férjem is tanácstalanul, hogy hát ők próbáltak hagyni pihenni – így is már lassan 1 órája üvöltött a gyerek mire felkeltem -, de megint fáj a hasa és már mindent próbáltak de hiába. Bólintottam, beszélni se tudtam olyan fáradt voltam, de odamentem a pelenkázóhoz, próbálkoztam még én is pár praktikával a hasfájás ellen, de mikor semmi se használt, felöltöztettem a gyereket, ölbe vettem és szorosan ölelve, ringatva sétáltam vele fel-alá a szobában miközben dúdoltam neki. Többiek közben kiosontak és bezárták az ajtót. Nem kellett sok, kb. 5-10 perc alatt Emma elkezdett halkulni. Szépen lassan megnyugodott és elaludt a vállamon.
A hirtelen jött csendre be is lestek férjemék az ajtón, hogy hát mégis mi történt, és csak nézték, ahogy én sétálok a gyerekkel, majd mosolyogva kimentek.
Én ekkor éreztem meg az első igazi sikerélményemet: nem volt hozzá szükség semmilyen eszközre, praktikára, varázslatra – csak a tiszta anyai érintésre és közelségre, hogy ott voltam vele és nem hagytam egyedül szenvedni.
Ekkor éreztem először igazán, hogy kötődünk egymáshoz Emmával, hogy mennyire rám van utalva, függ tőlem – mennyire nagyon szüksége van rám. Akkor döntöttem el, hogy történjék bármi, ezentúl én mindig válaszkészen és szenzitíven, az ő igényeinek megfelelően fogok bánni vele, “bezzeg az én időmben” jó tanácsok ide vagy oda. Csakis a saját megérzéseimre és ösztöneimre fogok hallgatni, és nem fogok megfogadni egyetlen olyan jótanácsot se, amit nem érzek helyesnek.
Nyitókép: Getty Images (a kép csak illusztráció)
Kapcsolódó cikkek
