Baba
Hiába faggatták a diákok, nem jött zavarba a tanár – TikTok videó
Nagyon felkapott lett a TikTok-on az a videó, amiben Nancy Bullard tökéletes és szakszerű választ ad a diákjai kérdésére arról, hogy honnan is jönnek a babák.
Egy ritka anyajeggyel is lehet egy gyerek gyönyörű! – hirdeti az anya
Ritka, feltűnő anyajeggyel született a kislány, az anya szerint így gyönyörű, ezért meg is osztotta kislánya fotóját.
Ők a világ legkisebb koraszülöttjei
Évente 15 millió koraszülött születik világszerte. A terhesség 22. és 24. hete között tartják a koraszülöttek legkorábbi túlélési korát, de ma már ez egyáltalán nem lehetetlen, főként a magas jövedelmű országokban.
6 dolog, amit csak az apukájuktól örökölhetnek a gyerekek
Mikor megszületik egy baba, a családtagok és a barátok szinte egymásra licitálnak, hogy kivel látnak benne hasonlóságot, bizonyos dolgok kapcsán azonban felesleges találgatni, mert nagy valószínűséggel az apától örökölhetők.
Ukrajnában rekedt örökbefogadott lányát próbálja kimenteni egy amerikai anya
Az asszony mindent megtesz, hogy örökbefogadott lányát kihozza a háborús övezetből.
Mi lehet az oka, ha a baba küzd az alvás ellen?
A baba órák óta ébren van, dörzsöli a szemét, nyűgös és ásít, de egyszerűen nem akar elaludni. Időnként bármelyik babával előfordulhat, hogy nem tud lenyugodni, és nem akarja lehunyni a szemét, pedig alvásra lenne szüksége. De mi ennek az oka?
Egyáltalán nem könnyű “csak” otthon lenni és gyereket nevelni
Sokan azt hiszik, hogy a világ legkönnyebb dolga "csak" otthon maradni és gyereket nevelni, főállásban anya lenni. Nagy tévedés. Egy anya elkeseredett vallomása ráébresztheti a kétkedőket a valóságra.
“A szívem szakadt meg… de hallgattam, mert tudtam, hogy rá vagyok utalva”
Olvasónk, Müller-Muskát Hilda osztotta meg velünk szülésének történetét, a szülés utáni negatív élményeit.
Gyönyörű fotók ikerbabákról
Az ikres szülők különleges helyzetben vannak, hiszen egyszerre több gyermekük születik. Ikres szülőnek lenni nagy kihívás és természetesen nagy öröm is.
Anyatejből készít ékszert, rengeteg pénzt keres vele
Safiyya Riyadh és férje anyatejből készít különleges ékszereket. Több száz millió forintnyi összeget keresnek vele.
A mama után a maszk volt a második szava egy a járvány alatt született kislánynak
A klinikai pszichológus Hannah Reidy első gyermeke a pandémia csúcsán született. Második szava a maszk volt, valószínűleg a szülők sokszor mondogatták egymásnak a home office alatt.
Miért szereti a kisbabád belefúrni az arcát a mellkasodba?
A babák szeretik valamibe belefúrni az arcukat, eltakarni azt, legyen szó a mellkasodról, a hónaljadról, vagy éppen a saját kezecskéikről.
Minden, amit a babák allergiavizsgálatáról tudni kell
Kiütések, hasi panaszok, rendellenes széklet... szülőként sok mindenre gondolunk ilyenkor. Ha a problémák rendszeresen visszatérnek, lehet, hogy allergia áll a háttérben. Így lehet kideríteni!
Egy busznyi plüssmackót szállított egy férfi ukrán menekült gyerekeknek
Az angol férfi barátaival rengeteg plüssmacit gyűjtött össze, hogy az Ukrán határhoz szállítsa a játékokat.
Ezek a leghosszabb női keresztnevek A betűvel
Rövid a babád vezetékneve? Itt az alkalom, hogy válogass a leges-leghosszabb keresztnevek közül - főleg, ha lányt vársz, és tetszenek az A betűs verziók.