Baba
Kanyarógyanús eset miatt rendeltek el látogatási tilalmat
A szombathelyi Markusovszky Kórház fertőzőosztályán kanyarógyanús megbetegedés miatt látogatási tilalmat rendeltek el.
Babapopsikrém teszt: ezek a legjobbak
A Tudatos Vásárlók Egyesülete 29 babapopsikrémet tesztelt. Azt vizsgálták, hogy tartalmaznak-e egészségügyi kockázatot jelentő összetevőket.
Megvan az első családbarát kórház
A Bács-Kiskun Megyei Kórház kapta az első Családbarát kórház díjat. A díjakat a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány és a Magyar Kórházszövetség alapította
Pelenka-gyorstalpaló kezdőknek és haladóknak
Gondoltad volna, hogy a kisbabád első életévében minimum ezer alkalommal cseréled majd ki a pelenkáját? Elsőre persze biztosan nehéz lesz ez a művelet, de hidd el, idővel belejössz! Mi is segítünk: lássuk a leggyakoribb kérdéseket!
Hatból egy magyar gyerek külföldön születik
2016 és 2018 között minden hatodik magyar gyerek külföldön született. Az adatok azt is megmutatják, hogy magasabb a gyerekvállalási kedve a magyaroknak külföldön.
Egészségügyi szükségállapot van New Yorkban kanyarójárvány miatt
Egészségügyi szükségállapot van kanyarójárvány miatt, Brooklynban kötelezővé tették a kanyaró elleni oltást.
Megbukott két autós gyerekülés a biztonsági teszten
Két autós gyerekülés komoly biztonsági kockázatot rejt - derült ki a nemzetközi fogyasztóvédő szervezetek legutóbbi biztonsági tesztjén. Az egyik gyártó visszahívja a terméket.
Az anyatejjel csökkenthető a csecsemőkori allergia esélye
Korunk népbetegsége az allergia, amely akár pár hónapos korban is jelentkezhet.
Figyelmetlenségből adagolták túl a D-vitamint a szülők
Szülői figyelmetlenség miatt veszélyes dózist, körülbelül 8000-16000 NE D-vitamint kaptak a kórházba került babák.
Súlygyarapodás a születés utáni napokban
Bár szerencsére már elmúltak azok az idők, amikor állandóan méricskélni kellett a kisbabát, nem árt, ha rendszeresen megnézzük, hogyan fejlődik, ez ugyanis jó képet adhat az egészségéről. Hogyan alakul a testsúly az újszülöttnél az első hónapban?
Epigenetika: tényleg átmennek a génekkel a félelmeink a gyerekeinkbe?
Kik vagyunk? Mi határozza meg, hogy miként reagálunk egy-egy helyzetben? Mekkora szerepet játszanak a viselkedésünkben a gének, és mekkorát a környezet?
A légszennyezettség 20 hónappal rövidíti meg az új generáció élettartamát
A levegőszennyezettség világszerte 20 hónappal rövidíti meg a most született gyerekek várható élettartamát, Ázsiában a legsúlyosabb a helyzet.
Minden önkormányzatnak így kellene támogatni a nem kötelező oltásokat
A hévízi önkormányzat támogatás ad az egy éven aluli gyermekek rotavírus, valamint gennyes agyhártyagyulladás elleni védőoltásához.
A téli időszámítással járnánk jobban
Megszűnik az óraátállítás az Európai Unióban, az alvásszakértők szerint a téli időszámítást kellene választanunk.
A sport ennyivel csökkenti a cukorbetegség kialakulásának kockázatát
A szakértők régóta tisztában vannak azzal, hogy a fizikai aktivitás csökkenti a cukorbetegség kockázatát, de vajon melyik lehet ebből a szempontból a leghatékonyabb mozgásforma?