Baba
Így fejlődik az egyensúlyérzéke
Az egyensúlyérzék már a magzati lét ötödik hónapjában fejlett, érett és működőképes.
Nyári babajátékok a szabadban
A kisbabának nem kell elutaznia ahhoz, hogy élvezni tudja a nyarat. Örvendeztessük meg érzékszerveit azokkal az ingerekkel, amelyeket csak ilyenkor, nyáron tapasztalhat meg.
Mennyit szopik?
Egyes számítások szerint a kisbabának testsúlykilogrammonként 150 gramm tápszert vagy anyatejet kellene magához vennie.
Rendkívüli helyzetek, amikor még fontosabb a szoptatás
Ha a baba beteg, éppen az anyatej az, ami segíti a gyógyulást, erősíti a szervezetet, az anya közelsége pedig olyan érzelmi támaszt biztosít, amely lehetővé teszi, hogy a kicsi test minden energiáját a felépülésre fordítsa.
Így neveld az ikreket, ha jót akarsz nekik!
"Mi ikrek vagyunk. De ki vagyok én?" - szól az ikres körökben elterjedt szállóige, mely jól érzékelteti, milyen nehéz meghúzni a határokat. Sokszor még szüleik sem két külön személyiségként, hanem egységként, párként kezelik őket.
Baglyok és pacsirták a kiságyban
Svájci alvásszakértők több mint ötszáz gyereket kísértek figyelemmel éveken keresztül. Kutatásaikból kiderült, hogy az első években igen eltérő a gyerekek alvásigénye.
Egyre kevesebbet alszik!
Általában egészen egyéves korig jellemző, hogy a kisgyerek naponta kétszer alszik, rendszerint délelőtt és kora délután. Ám lassan azt tapasztaljuk, hogy az éber időszakok nyúlnak, így az alvásidők is későbbre tolódnak.
Van kiút a szülés utáni depresszióból
A világ egyes tájain azt sem tudják, mi a szülés utáni depresszió. Nálunk családok tízezreinek keseríti meg az életét. A legtöbben úgy járják meg a pokol bugyrait, hogy nem kapnak segítséget. Pedig van kiút!
Hogyan tanul meg beszélni a kisbaba?
Az újszülött hangképző szervei még nem alkalmasak beszédhangok formálására. A gégének föl kell vennie a megfelelő helyzetet, az ajak- és nyelvizmok mozgásának finomodnia kell, a babának meg kell tanulnia, hogyan bánjon a levegővel.
Mi (ne) legyen a kiságyban?
A rácsos ágy "berendezésével" kapcsolatban inkább arról beszélhetnénk, mi nem kell bele! Párnára nincs szükség, mert fulladást okozhat, ha az újszülött nem tudja kiemelni belőle a fejét.
Mosható pelenkák
Környezetvédelmi okokból egyre többen használnak ismét hagyományos textilpelenkát, illetve mosható pelenkanadrágot. A hagyományos textilpelenkából húsz-harminc darabos készletet kell vásárolnunk.
Napirend a kisbabás családban
Reggel, délben, este... eleinte úgy tűnik, még a napszakok sincsenek a helyükön - azután alakulni kezd a rend, ahogy egyre jobban alkalmazkodunk egymáshoz.
Ne tömjük be cumival a kicsi száját!
Jobb, ha nem dugunk a baba szájába cumit, hanem kihasználjuk szopási ösztönét, és gyakran mellre tesszük.
Előke, térdvédő, tappancsos zokni
Nem árt (majdnem) mindenre gondolni: nyáltenger, mászás, csúszásveszély...
Testközelben helyesen
Ha kendőben, kenguruban vagy háti hordozóban helyezzük el a babát, figyeljünk, hogy valóban biztonságos és kényelmes legyen számára a ringatózás.