Baba

(S)ikersztori XXXV.

Egy kerti filagória (szaletli) alapozásához sok mindenre van szükségünk. Ami viszont biztosan nem tartozik a hozzávalókhoz, az egy kotnyeleskedő ikerpár.

– Csenge, szerintem csináljunk ma „anya-lánya” és „apa-fia” napot! Ti anyával süthetnétek pogácsát a konyhában, addig mi Zsomával lebetonozzuk itt kint a szaletli alapját! Rendben?

– Hát jó, apa!

(Huh! Fél siker.)

Az építőipari fundamentum kellékei: sóder, cement, víz és sör. Előbbi háromból lesz a beton, utóbbi a szakszerű kivitelezéshez elengedhetetlen. (A médiahatóság kedvéért: jelen írás nem tartalmaz konkrét termékmegjelenítést! Sör, úgy általában.)

Keverem, kavarom

Manapság biztos alapból, szilárdból, megingathatatlanból, stabilból annyit kapunk, amennyi csak kell. Kishitű módon mégis azt gondoltam, ezek többnyire nem bírnák el a filagóriánkat (se). (Csak fecsegek itt össze-vissza. Inkább figyeljük a cselekedeteimet!)

– Gyere, Zsomi! Először is elkészítjük a zsalut!

– A betonnak is van olyan zsajula, mint az ablaknak?

– Nem, ez másmilyen zsalu. Majd mindjárt meglátod!

Vinkli, vízmérték, szög, kalapács, fűrész, pozitív világkép, deszka. (Nem, manócskám, a fűnyíró nem kell!) Na látod, ilyen, amikor az embernek szálka megy a tenyerébe, és ilyen, amikor nem találja el a szög fejét. A fűrészelés árnyoldalait majd legközelebb szemléltetném.

– Először szárazon összekeverjük a sódert és a cementet. (Nem kézzel, helló! Lapáttal!) Utána szépen, folyamatos kevergetés közben hozzáadjuk a vizet. Elég a víz! Zsoma, mondom, elég! A cipőmbe pedig egyáltalán nem kell! Beszaladok zoknit cserélni, de az égre kérlek, addig már ne adj hozzá több vizet! (Jó, nem bánom, ezt az egy kis vödör homokot hozzáöntheted, de alapvetően a betonhoz nem kell. Vakondtúrás sem!)

– Zsoma! Szépen kértelek, már ne önts bele többet! Most várhatjuk, amíg meghúz egy kicsit.

– Meghúúúúz? Mit húz meg?

– Így szokták mondani a szakemberek. Tegyünk bele még egy kis cementet meg sódert! Keverés!

– Apa! Szejintem már fokhagymaszagú.

Beöntés

– Most szépen bepakoljuk a híg betont a zsalu közé. Ideadnád a kőműveskanalat?

(Igazad van, a kőműveskanálnak egyáltalán nincs kanál alakja.) – Macikám, légy szíves, ne pacsmagoljál bele a talicskába homokozólapáttal! Így, szépen elsimítjuk, és hagyjuk megkötni.– Megkötniiii?

– Megszilárdul, megkeményedik, megköt. (De nem, nem kell itt megvárnunk. Nem, az nem látszik, ahogy köt.) Időnként meglocsoljuk vízzel. Mondom, időnként! Mondom, vízzel!

– Nem volna kedved megnézni, hogy állnak anyáék a pogácsával? (Jó, igazad van, ne zavarjuk őket.)Na! Szerintem minden építőipari szabványnak megfelelünk. A négy sarok összesen 360 fokot ad ki, ami négy majdnemderékszögtől egész szép eredmény (tudom, én is tanultam geometriát!), a vízszintestől pedig pont annyira tértünk el, hogy az esővíz le tudjon folyni.

Csak a tárgyilagosság kedvéért: látva a pogácsák gazdag formavilágát és változatos színét, alighanem a konyhánk is kisebb kreatív hadszíntérré változhatott.