A szakértő azzal biztat, hogy a küzdelmes folyamatban gazdagodhat személyiségünk. Újdonsült anyaként a figyelem középpontjában találod magad. Az érdeklődésben elvárások is rejlenek: a rokonok azt várják, hogy rózsaszín boldogságfelhőben ússzál, a kollégáid és a főnököd azt, hogy minél előbb visszatérj a munkába, a barátnőid kritikusan szemlélik az alakodat és kicsit unják a babázós témát, a férjed szeretné, ha vele is törődnél…
Te pedig azt várod el magadtól, hogy egyszerre megfeleljél az egymásnak ellentmondó elvárásoknak, emellett azonnal felismerd kisbabád jelzéseit és meg tudd nyugtatni őt, jól menjen a szoptatás…
Lehet, hogy eddig teljes erőbedobással azon dolgoztál, hogy megfelelj a társadalmi elvárásoknak, és sikeresen teljesítetted is azokat: büszke lehettél a végzettségedre, munkádra, keresetedre, külsődre, mindenre, amit elértél. Most pedig csöpögő mellekkel ülsz a síró kisbaba mellett, a lakás romokban, kialvatlan és kócos vagy, formátlannak és tehetetlennek érzed magad…
„Az anyává válással új élethelyzetbe kerülünk – magyarázza Szénási Kornélia pszichológus, szülő-csecsemő kooperatív tanácsadó -, és ez nemcsak új feladatokat jelent, hanem visszavonhatatlanul egész életre szóló szerepet, amibe meg kell érkezni.
Leginkább egy nagy lakásfelújításhoz hasonlítanám ezt a folyamatot, amikor falakat is áthelyezünk. Miközben az új feladatokkal küzdünk, új képességek alakulnak ki bennünk, eddig megbújó tulajdonságaink kerülnek előtérbe.
Ez a folyamat időbe telik, és nem mindegy, ki honnan indul el. Mindenkinél lezajlik bizonyos átalakulás több vagy kevesebb ambivalenciával.
Van, akinél szinte észrevétlenül történik meg, és csak akkor tudatosul benne, mennyi minden változott meg az életében, amikor ráirányítjuk a figyelmét. Másnál elmélyül és elbonyolódik ez az állapot, válság alakul ki, a feszültség ránehezedik a párkapcsolatra is. A társadalmi elvárások erősen megnehezítik az anyák életét, nehéz ezeknek eleget tenni anyaként, de az is kérdés, ki mennyire azonosul a külső elvárásokkal, mennyire teszi azokat magáévá.
Egy részük kéretlenül beépül, és ehhez jönnek még az önmagunkkal szemben támasztott elvárások. Anyaként át kell rostálni ezeket, és fel kell állítani egy prioritási sorrendet: mi a fontos számunkra, a ragyogó lakás vagy a nyugodt gyerek? Kimenjek vele sétálni vagy takarítsak? Nem lehet és nem is kell mindennek eleget tenni, döntéseket kell hozni, hogy mi kapjon helyet az életemben. Nem arról van szó, hogy a tökéletlenségemet, hiányosságaimat ismerem el, hanem annak a belátásáról, hogy az elvárások irreálisak. Bizonyos sarokpontokat kijelölve, de a teljesítménykényszer alól felszabadulva nemcsak az anyaság, hanem általában az életünk élvezhetőbb lesz.”
A sokat síró, hasfájós, nem alvó, nehezen megnyugtatható baba mellett ki ne kérdőjelezné meg saját anyai képességeit? Átvirrasztott éjszakák után felködlik az elveszett függetlenség utáni vágy, a csalódottság, bezártság a korábban nem is annyira kedvelt munkahelyet is oázissá szépíti.
„Az átalakulás folyamatát az is befolyásolja, kap-e pozitív megerősítő visszajelzést az anya, vagy kudarcélményként éli meg az anyaságot – folytatja Szénási Kornélia. – Ha inkább sikertelennek érzi magát a baba mellett, túl nagy kihívásnak érzi az állandó jelenlétet, lekötöttséget, nehéz helyzetnek éli meg az anyaszerepet, nem nyújt örömet számára, akkor feléled benne a vágy az után az idő után, amikor maga határozta meg az életét, több kompetenciaélménye volt. Tehát egy úgynevezett „nehéz” csecsemő hozzájárulhat a válság elmélyüléséhez, de az is, ha az anya nem állt még készen a gyerekvállalásra.
A váratlanul érkezett baba elfogadását nem belső vágy táplálja, és ilyenkor fájdalmasabb feladni az önrendelkezést, nagyobb veszteségként, a saját élete, a szabadsága feladásaként éli meg a nő az anyaságot. Hosszabb ideig tart, amíg elengedi az elmúlt életét, és megérkezik az újba. Várt baba mellett is előfordul, hogy intenzíven éli meg egy nő, hogy életének egy szakasza végérvényesen lezárult, soha többet nem lehet olyan gondtalan, független, mint korábban. Társadalmi szerepe is változik egy nőnek, miután gyereke született, sok helyen nem pozitív irányba, és ezek a tapasztalatok felvetnek identitással kapcsolatos kérdéseket: ki vagyok én ezután, mi lesz az én életemmel?
Kevésbé tudjuk megosztani ezeket a veszteségélményeket, amikor éppen boldognak „kellene” lennünk, de magunkban igenis számba vehetjük, milyen igényeink maradnak el, elsirathatjuk azt, ami elmúlt és már nem jön vissza. Az anyai szerep körüli vívódás során megtörténhet az az átrendeződés, ami komfortossá teszi új életszakaszunkat. Akár csendesen, akár erősebb érzelmekkel kísérve zajlik le, érettebb személyiséggel folytatjuk életünket, ha végül utat engedünk a változásnak, míg a korábbi önmagunkhoz való ragaszkodás felégeti az erőket.”
Szakértő: Szénási Kornélia pszichológus, szülő-csecsemő kooperatív tanácsadó
Kapcsolódó cikkek
