Sajnos a családi költségvetésben vannak fontosabb, nem kihagyható kiadási tételek. Mire ezeket egymás után felsoroljuk, s következhetne a játék, rendre látjuk, hogy bizony pótköltségvetésre lenne szükség, hogy még ez is beleférjen.
Az olcsó mindig drágább
Ilyenkor két választásunk van: vagy beletörődve belátjuk, hogy ez nem megy, és kihúzzuk a listánkról (talán majd legközelebb! felkiáltással), vagy kitalálunk valamit. Ha ez utóbbi mellett voksolunk, megint két választásunk lehet: vagy valami olcsó – s ebből következően jó eséllyel “ideiglenes” játékszert keresünk -, vagy mást találunk ki a probléma megoldására. Az előbbi választást kevésbé üdvözölném az önök helyében, először is azért, mert az olcsó mindig drágább, s mert a kevesebb a több. Hogy miért? Először azért, mert ha olcsó játékot keresünk, akkor többnyire ez a szempont az elsődleges, de inkább egyedüli.
Így aztán háttérbe szorulnak olyan megfontolások, hogy vajon “illik-e” a gyerekem életkorához, érdeklődési köréhez, ízlésvilágához. Ha mellétrafálunk, akkor kidobott pénz lesz a bármilyen kicsinek is tűnő összeg. A következő ok kézenfekvő: az alacsonyabb ár mögött gyengébb minőség rejlik, így aztán a tetszetős, de talmi holmi rövid élettartamú lesz, hogy a biztonságossági, veszélyességi szempontokat már ne is említsük.
Életre szóló élmény
Mi az, amit tehetünk? Például megpróbálhatjuk sugallni a nagymamának, nagybácsinak, aki éppen kapható, hogy jeles alkalmakkor gyarapítsa a család játékkészletét. Ez egyrészt kockázatos, másrészt többnyire hiábavaló vállalkozás. Megpróbálhatunk vásárokra, kiárusításokra vadászni, de ebből meg kevés akad. Csereberélhetünk ismerős kismamákkal – már ha vannak a közelünkben.
Kölcsönözhetünk a játéktárból – lásd az előző pontot. Nekiállhatunk játékszereket barkácsolni, házilagos társast, babát, bábokat, malmot, egyebeket készíteni, titokban vagy közösen a gyerekkel. Ha van elég ötletünk és hozzávalónk – matériánk is, meg ráérő óránk is -, akkor ez a megoldás már nem is hangzik olyan rosszul. Segédkönyvek nélkül – amelyek legalább olyan drágák, mint a játékszerek – alkotó fantáziánkra hagyatkozhatunk.
A közös játékkészítés pedig életre szóló élmény lehet a gyereknek, kivált, ha még használható is az alkotás! Kísérletezzünk bátran! De utoljára hagytam azt a megoldást, hogy – szintén kreatívan elrugaszkodva a valóságtól – tudatosítsuk magunkban, hogy játszani lehet játékszerek nélkül is. Ennek is kétféle módja van. Az egyik, hogy tényleg nem használunk semmit, csak saját magunkat és játszótársunkat: szellemi-fizikai lehetőségeinket, képzeletünket, kommunikációs repertoárunkat. Ahogy a kisbabák is el tudnak játszani akár órák hosszat a saját testük nézegetésével, felfedezésével.
A másik lehetőség az, hogy a játék eszközei nem játékszerek lesznek, azaz nem a felnőttek által játékszernek készített tárgyak, hanem a játszásra felhasználhatunk olyan dolgokat, amelyek például háztartási eszközök, különféle anyagok, használati cikkek, dísztárgyak stb.
Vízben, tanulva
Kisgyerekkorban, azaz egy– és hároméves kor között már elég tágak a lehetőségeink. Vegyük csak például a vizet, a “vizes” játékokat. Minden kisbaba imád fürdeni, játékot csinál a tisztálkodásból, élvezettel tartózkodik a szükségesnél is tovább a vízben, közben játszik, mókázik, kacag, figyeli a hullámzást, ismerkedik az elemekkel.
Ma már sok játékcég árul kifejezetten vízi játékokat a babáknak és kisgyerekeknek, általában műanyagból, s meglehetősen borsos áron. Egyáltalán nem kell bánkódni, ha ezekkel nem tudtuk gazdagítani a honi játékgyűjteményt, hiszen itt a lényeg a vízzel való kísérletezés, így aztán bármi olyan eszköz, ami erre jó, megteszi. Példának okáért egészen egyszerűen egy pohár és egy kis tálka.
Nem is nagyon kell magyarázni a picinek, mit is kell vagy lehet csinálni ezekkel a tárgyakkal – bízzuk rá, meglátjuk, hányféle variációt talál ki velük, ami nekünk álmunkban sem jutottak volna eszünkbe!
Ha hagytuk egyedül próbálkozni, utána kapcsolódjunk be mi is a játékba, s hogy beszédkészségét, szókincsét, figyelmét is fejlesszük a játék közben, mondjuk el neki, hogy most éppen mit csinálunk, s ő milyen történéseknek a tanúja. Például merítsük bele a vízbe a poharat, s mondjuk, tele a pohár. Azután öntsük ki, mondjuk neki: kiöntöm a vizet, nézd, most üres a pohár. Aztán töltsük meg újból, de ne egészen. Mutassuk neki, kérdezzük meg, tele a pohár, fér-e bele még több? Ennyi elég, nem fér már több bele, kommentáljuk a babának, ha teljesen megtelt a pohár. Kérjük meg, hogy ő is öntse ki a kádba a vizet, boldogan fogja teljesíteni kérésünket újra és újra.
Rácsodálkozik a változásokra, megfigyeléseket végez, ismerkedik a tele és az üres új fogalmaival. Ha kellően könnyű műanyag tálkánk van, akkor kinevezhetjük Noé bárkájának, és megmenthetünk, úsztathatunk rajta meglehetősen sok mindent, amit otthon találunk, s méretben és súlyban passzol a tálkához. Kipróbálhatjuk a fennmaradás és a vízbe süllyedés fizikai törvényszerűségeit, ismét szavakkal kommentálva, magyarázva a kicsinek a háttérben rejlő okokat.
Mi van a vödrömben?
Nézzünk egy szárazföldi játékszer nélküli játékot is. Nyugodtan maradhatunk az előbb megismert pohárnál vagy tálkánál, de lehet, hogy egy közepes nagyságú, tiszta (például jégkrémes) doboz vagy vödör is megteszi. Játszhatunk aztán “mi van a vödrömben” játékot. Ennek a lényege, hogy összekeresgélünk otthonról mindenféle formában, anyagban, nagyságban változó tárgyat, és belerakjuk azokat a vödörbe.
Ilyenek lehetnek például kiürült filmes dobozok, műanyag flakonok, kanalak, üres gyógyszeres dobozok, egyebek. Figyeljünk itt is a biztonságra, túl kicsi, lenyelhető tárgyakat, éles, hegyes sarkú holmikat ne válasszunk ki! Hagyjuk a kicsit, hadd rakosgassa a tárgyakat ki-be a vödörbe. Kérjük el tőle és adjuk neki vissza az érdekes holmikat. Dugjuk el egy-egy pillanatra, s kérdezzük meg, hová is tűnt. Tegyük bele a vödörbe, s kérjük meg a babát, hogy keresse meg, nagyon büszke lesz majd magára, ha ez sikerül neki. Közben beszéljünk folyamatosan, ha megtalálta, nyugtázzuk örömmel, s magyarázzuk el, mit is talált meg, s milyen jó, hogy megvan.
Az eltűnés és felbukkanás dinamikájával ismerkedve a kisgyerek a tárgyak állandóságát is megtanulja. Sokáig örömteli, érdekes és izgalmas neki valaminek az eltűnése, majd felbukkanása, a bújócska, a kukucs, az eldugós játékok. A tanulás így varázslatosan meleg, szeretetteljes közegben, odafigyeléssel és közös élményekkel zajlik.
IX.évf./3.sz.
Forrás: HáziPatika.com
Kapcsolódó cikkek
