Szoptatásról – apáknak

Szoptatás: nem biztos, hogy a tejmennyiséggel van a gond

Ahány apa, annyiféleképpen képzeli el a maga helyét és szerepét a szoptatás sikerében.

1. A precíz, aki mér

Igyekszik konkrétumokból kiindulni, ezért megkérdezi: mennyit KELL ennie a gyereknek? Ezek után szopi előtt és után mér, feljegyzéseket készít, és ezek alapján következtet a teendőkre. Ha kell, már melegíti is a pótlást, ha a gyerek szerinte eleget szopott, nem hagyja, hogy újra mellre tegyék, és hosszasan vigasztalja a picit.

2. Akinek elege van a sírásból és a kupiból

Rosszul viseli, hogy a felesége sokat sírdogál, bizonytalankodik, és nincs a helyzet magaslatán, pedig a babán kívül semmivel sem foglalkozik. Nincs vasalt ing és meleg vacsora, ezért kiborul a bili: ha ilyen macerás dolog a szoptatás, adj inkább tápszert a gyereknek!

3. Aki nem hisz benne

Nem nagyon hiszi, hogy az anyatej tényleg pótolhatatlan volna. Azt viszont látja, hogy sokkal könnyebb lenne nélküle. Minden kezdeti nehézség okát egyes-egyedül a szoptatásban látja: Ez csinál idegroncsot a feleségemből!

4. Aki csak a szaktekintélyre hallgat

A végeredmény szempontjából talán mindegy is, mint mond a szakember. A lényeg az, hogy mellette sem az anya, sem a baba, sem az anyós nem rúg labdába. Érzékeli, hogy sokan sokfélét mondanak, ezért ő lecövekel a legtekintélyesebbik mellett.

5. Akit egyáltalán nem érdekel

Na ez az, amiből én biztosan kimaradok! – mondja, és úgy is tesz. Későn jár haza, többnapos vidéki útra megy, vagy egyszerűen bezárkózik a szobájába, hogy dolga van. És tényleg, bármi is történjék, ő mintha ott sem lenne. És most a hatodik típusú apa bemutatása következik valamivel részletesebben, abban a reményben, hogy esetleg mások is jó példának tekintik áldásos tevékenységét. Megérdemlik, hogy meséljek róluk, minden nagyrabecsülésem az övék!

6. A szóvivő apa

Számomra eredetileg természetes volt, hogy az hív fel, akinek szoptatási problémája van, vagyis az anya. Ezért kissé meglepetten fogadtam “őt”, aki határozottan és világosan előadta, mi a gond, majd határozottan és naponta többször megkért, nézzem meg a babát és a feleségét. (Személyes találkozásokra csak ritkán és súlyos esetben tudok időt szakítani, ha már végképp lehetetlen telefonon tisztázni a problémát.) Az apukának igaza volt, hogy ilyen kitartóan és rámenősen keresett segítséget!

A felesége igen rossz lelkiállapotban volt, azt gondolta, ő a hibás, mert a baba egyszerűen nem tudott szopni. Az apróság jó állapotban volt, tekintélyes súlyesése ellenére. A kórházban azt mondták, hogy az anyának nincs elég teje. Valójában azonban a kicsinek olyan fejlődési rendellenessége volt, ami akadályozta a szopásban. Ez rövidesen ki is derült, amikor közös erővel megpróbáltuk mellre tenni.

Ezután együtt találtunk olyan megoldást, ami csaknem egy évig lehetővé tette az anyatejes táplálást, a mennyiséggel ugyanis megfelelő fejési módszerek alkalmazása után semmi gond sem volt, noha szoptatni továbbra sem lehetett a kicsit. Az édesapa felbecsülhetetlen segítséget nyújtott azzal, hogy ebben a könnyűnek egyáltalán nem nevezhető helyzetben a felesége mellett állt, nem benne kereste a hibát, hanem szoptatási tanácsadót hívott. A kicsit azóta megoperálták, és most már tényleg minden rendben.

Konferenciabeszélgetés

A probléma természetesen csak ritkán olyan súlyos, mint az előbbi történetben. Néha csak arról van szó, hogy az anyukának egyszerűen elege van mindenből, nem tudja már, kire hallgasson, legszívesebben kiszállna az egészből – ha lehetne. Ilyenkor jön el az apa ideje! Végiggondolja a problémát, majd érdeklődik baráti körében, mások mit tettek hasonló helyzetben. Kap egy jónak tűnő tippet: hívjon fel egy szoptatási tanácsadót.

Hosszasan beszélgetünk az apukával, töviről hegyire tisztázunk mindent, de aztán olyan kérdések következnek, amelyekre ő már nem tud válaszolni: mit érez a felesége, amikor szopni kezd a baba. Ekkor jön a mentő ötlet: konferenciabeszélgetést kezdeményez! Így hárman vagyunk vonalban. Hallom a felesége megtört hangját, a férj tárgyilagos kérdéseit (beszélgetésünk közben feljegyzéseket készít). A vége felé úgy érzem, sikerült egy picit továbblépnünk. Amíg tart a válságos időszak, minden este felhívnak, jön a konferenciabeszélgetés, melyet továbbra is a férj irányít, de a felesége hangja napról napra határozottabban és bizakodóbban cseng. Szépen apránként rendeződik a helyzet.

A baba gyarapodik, tej van elég, teljes a béke. Hónapok múlva jelentkezik legközelebb az apuka, amikor óránként akar szopni a gyerkőc, vagy tejcsatorna-elzáródás lépett fel. Továbbra is sajátjának érzi a problémát, teljes mellszélességgel a felesége mellett áll, “konferenciabeszélgetünk”.

Négykezes feladat

A kislány arctartásban helyezkedett el édesanyja méhében. Ez úgy néz ki, mintha teljesen hátracsapná a fejét, és felszegné az állát. Mivel elég hosszú időt töltött ebben a testhelyzetben, idekint is érzékelhető még a furcsa fejtartás, ami aztán a hetek múlásával szépen helyrejön magától. A gond csak az, hogy szopás közben is állandóan hátraszegi a fejét, folyton kicsúszik a szájából a bimbó. Hogy mégiscsak odabent tartsa valahogy, rászorít ínyével, és így húzza hátrafelé. A következmény persze a meglehetősen súlyos mellbimbó-sebesedés lett, és mivel a tej sem tudott így megfelelően ürülni, a mellgyulladás is bármelyik pillanatban felléphetett.

Az apuka annyit látott az egészből, hogy a gyerek rendben, tej van, de a seb annyira fájdalmas, hogy az biztosan nem lehet a szoptatás természetes velejárója. Nyilvánvaló volt számára, hogy ilyenkor nem bimbóvédőt kell vásárolni, hanem érdemes szoptatási tanácsadóhoz fordulni. Eljött értem, majd együtt próbáltuk mellre tenni a babát. Miután megbeszéltük, hogy a sajátos fejtartás okozza az átmeneti gondokat, már csak a megfelelő szoptatási pózok megtalálása volt hátra. Ez kezdetben négykezes feladat volt. Az apuka otthon maradt, tartotta a lelket a feleségében, mert a fájdalom azért, ha enyhült is, nem múlt el egyik napról a másikra.

Gyengéd elsősegély

Nemegyszer tapasztaltam, hogy a papák milyen ötletesen és hatásosan megoldanak egyes problémákat minden biztatás és szoptatási tanácsadó nélkül. Eszembe jut például “A”, akinek befelé forduló mellbimbója volt. A kórházban ráadásul rögtön bimbóvédőt kapott, így még nehezebb lett a kisbaba dolga, amikor csupasz mellből akarta szoptatni a mamája. Ekkor jött a papa mentő ötlete: szoptatás előtt ő maga fordította kifelé felesége mellbimbóját azzal, hogy gyengéden, de határozottan szívni kezdte.

Hasonló módszerrel segített feleségének “P”, aki a túltelítődés miatt fenyegető tejcsatorna-elzáródást mozdította el a holtpontról az éjszaka közepén, amikor a gyerek olyan mélyen aludt, hogy nem lehetett mellre tenni.

A dicséret jutalma

“Z” mesélte, hogy eredetileg nagyon érzékeny volt a mellbimbója, nem esett jól, ha bárki vagy bármi hozzáért. Aztán jött a szoptatás, és volt minden: sebesedés, mellgyulladás, fájdalom. Egy percig sem gondolt arra, hogy feladja, de néha nagyon keserves napjai voltak. A férje mindenben mellette állt. Tanácsolni ugyan semmit sem tudott, de ha “Z” meleg borogatást vagy innivalót kért, akkor vitte, akár az éjszaka közepén is.

Amikor a kisbaba éjszaka szopott, ő is virrasztott. Amikor nagy volt a kétségbeesés, mindig átölelte a feleségét, simogatta, masszírozta a hátát, a fejét, és amikor csak tehette, megdicsérte, milyen szép nagy és vonzó lett a melle. “Z” végül is évekig szoptatott, és lassan átalakult a saját melléhez fűződő viszonya. Megtanulta szeretni és értékelni a testét, és ezzel együtt azt is észrevette, élvezni tudja már az érintéseket. Ebben nyilván része volt annak, hogy a sok év alatt megedződött a mellbimbója, de a legfontosabb ajándék és segítség mégiscsak a férje szeretete volt.

Ha elakadtatok, itt a segítség: La Leche Liga Magyarország

Szoptatási szaktanácsadók (IBCLC)

Kapcsolódó cikkeink szoptatás témában:

Forrás: Kismama magazin