Vizelet lead, akkor nem tűnt fel, hogy a nővérke a korábbiakkal ellentétben nem szól semmit. Gép a hasamra, viháncolunk mindenféle napi aktualitáson. Baba nem mocorog, de amúgy rendben, biztos alszik.
Vérnyomásmérés következik. Nagyon magas, a vizeletben is fehérje van, és úgy be vagyok hetek óta vizesedve, hogy a gyerek apja dínólábnak hív. Nem kellett az orvosig eljutnom, hogy leessen, ebből mi következik: toxémia, császár. Doki megerősíti a Google által és Facebook-csoportokon szerzett lexikális tudásomat: császár. Mikor? Még ma. Puff, az infótól megrottyantam, az unokahúgom (leendő keresztanya és akkor még csak leendő orvos) szintén.
A sztorihoz hozzátartozik, hogy sztk-ba jártam, nem fizettem semmit, mert vadul meg voltam győződve, hogy egyébként is fizetem a tb-t, meg a doki is jól keres, nem rajtam gazdagodik meg – gondolom – egyedül, tehát biztosan jól ellát. Később kiderült, hogy eléggé öngyilkos vállalkozás volt ez, mert egy kedves leendő védőnő ismerős megnézte a papírjaimat utólag, és kiderült, hogy ez az egész elkerülhető lett volna, ha jobban figyelnek és diétára fognak… Ha lesz kistesó, ezen biztos változtatok.
Ebből kifolyólag nem is fogadtam fel se őt, se mást orvosnak, mert rendíthetetlenül bíztam a magyar egészségügyben, tehát a doki közölte, hogy “pá, kis aranyom, itt a sürgősségi beutaló, sok sikert!” Azt hiszem itt kaptam sokkot, egy kissé sírtam es beszélni nem tudtam, elindultam a buszmegállóba, felhívtam az apukát, hogy mi van. A keresztanyát meg verte a víz, hogy biztos nem ülünk buszra, taxival megyünk, hiába ér hamarabb oda a busz, én nem fogok a bkv-n zötykölődni sürgősségi beutalóval.
A kép illusztráció
A kórházban amíg felvették az adataimat, addig volt egy halvány próbálkozásom arra, hogy megszülhetem-e természetes úton, majd a vérnyomásomat mérve egyértelmű volt, hogy nem, mert mind a ketten ott maradhatunk. Beültettek az egyik szülőszobába (voltam szülőszoba látogatáson, nem oda akartam eredetileg kerülni, hanem egy nagy francia ágyas tök menő szobába, de most úgyis mindegy volt), mert várni kellett, hogy sorra kerülhessek a programozott császárok között, unokahúgom ott is ott volt. Apuka közölte, hogy ebben nem vesz részt, ő ezt nem bírja és amúgy se készültünk apás szülésre. Várunk, vihogunk, mesélem a Grace klinika aktuális évadát. Jön a doktornő, bemutatkozik, fiatal csaj, harminc se, de kedves és határozott és csoki szagú a szája… Ez kiborított, mert már öt múlt és én csak reggeliztem, az infúziótól jól nem lakik az ember…
Fél óra múlva indulunk, hát ez tökre nem olyan, mint a sorozatokban. A műtő a legfelső szinten van, állati jó kilátás Dél Pestre, meg is jegyzem az altató orvosnak, hogy tök jó lehet így dolgozni. Egyébként egy fél asztalszerű valamire kellett ülnöm, el nem tudtam képzelni, hogy itt hogyan fognak megműteni, mikor el se férek rajta. Természetesen a keresztanya addig stand uppolt a dokiknak, hogy ő orvostanhallgató, hogy bejöhet-e nézni és bennem a lelket tartani.
Szuri bead, kicsit várunk, dokik jönnek. Mivel aki műt, még rezidens, kell a főorvosnő is, de ő is karakán nőci, nyugodtan dőlök hátra. Amikor rám rakták a leplet, a kórházi sorozatokon edzett fantáziámból előjöttek a képek, hogy mi fog történni, itt ugrania kellett az altató orvosnak, hogy helyre rakja a vérnyomásomat meg úgy mindenemet, mert majdnem oda is hánytam, pedig hozzám se értek még.
O.k., kezdhetjük!
A keresztanyán felülkerekedett a leendő orvos, és elkezdte mondani, mit csinálnak. Mondtam, hogy kussoljon már, most mozizni jött vagy bennem tartani a lelket? Mivel többet nem szólt, csak bámulta, hogy mit csinálnak, így magamat kellett szórakoztatni. Szerencsére az altató orvosok valami vicces kincsrablásos sztorit meséltek, arra figyeltem és észre vettem, hogy a műtős sapkájuk mintás, pont, mint a Grace klinikában, így nagyon menőnek gondoltam őket és magamat is.
A műtét 15 perc volt, nem kellemes, de nem is kibírhatatlan, inkább fura. Éreztem, hogy nem érzem magam odalent, csak hogy csinálnak valamit, néha kisebb nyomásokat éreztem, aztán hallottam, hogy megszületett Rozi. Nem adták oda rögtön, pár perc múlva hoztak egy ezüst izébe csomagolt hajkupacot, olyan volt, mint egy szőrös kis gyros, de nagyon tündér volt! Keresztanya el a gyerekhez (persze, hagyjál magamra, mindegy), egy külföldi ápoló pasas meg aki ott volt, közölte, hogy na majd átrak engem az ágyra, amin levisznek az őrzőbe (ez tök morbid név). Nem hittem el, hogy sikerül neki, mert kisebb volt nálam de pik-pak átdobott. Kifelé menet integettem a hozzátartozóknak (mint Katalin hercegnő, csak közben paráztam, hogy ki ne látszódjon semmim), mindenki mondta, hogy “hero” vagyok meg minden.
Pampers Megbízható védelem – Pályázat
Kapcsolódó cikkek
