A szüleim elváltak, amikor elsős vagy másodikos voltam. Hogy teljesen őszinte legyek, fogalmam sincs, pontosan hány éves voltam, amikor ez történt, de emlékszem a mélységes haragra és dühre, ami a házasságuk felbomlását övezte. Emlékszem a kiabálásra és az ajtócsapkodásra. Emlékszem a veszekedésekre, amelyeknek az lett a vége, hogy megpróbáltam mindkettőjüket megvigasztalni, miközben külön szobában sírtak. És miután elváltak, emlékszem, hogy még akkor is feszültség volt, amikor a heti felügyelet rövid cseréje alatt találkoztak, mert még ennyi ideig sem tudtak kijönni egymással.
Nem tudom, hogy a szüleimnek eszébe jutott-e valaha is, hogy miattam együttmaradjanak. Az biztos, hogy nem gondoltak arra, hogy a válásuk milyen hatással lesz az én életemre és a velük való kapcsolatomra – és hogy ez hogyan alakítja a kapcsolatunkat a mai napig.
Ez a nehéz abban, ha az ember a gyerekvállalás után dönt a válásról: sokkal több gondolkodást és önreflexiót igényel, mint a házasságkötéssel kapcsolatos döntések. A házassággal ellentétben itt a következmények nem egyértelműek azonnal. Igen, rengeteg kutatás állítja, hogy a válás káros lehet a gyermekekre. De arra is van bizonyíték, hogy a közös szülői szerepvállalás ellensúlyozhatja a gyerekek problémáit. Bizonyítékok vannak arra, hogy az együttmaradás a gyermek érdekében nem feltétlenül hasznos, ha a kapcsolat feszült, ingatag vagy erőszakos; és arra is van bizonyíték, hogy az együttmaradás jobb, mint a szétválás, még akkor is, ha a feszültségek fennmaradnak.
- Kapcsolódó: Válás – mi a szülő igazi felelőssége?
1999-ben Dr. E. Mavis Hetherington, a Virginiai Egyetem neves pszichológiaprofesszora, a válás legjelentősebb kutatója azt elemzi Coping With Divorce, Single Parenting, and Remarriage című könyvében, hogy miért olyan nehéz megjósolni a válás hatásait.
“A válásra adott választ befolyásolja a válás előtti házasságban fennálló családi kapcsolatok minősége, a házasság felbomlásának körülményei, valamint a válást követő tapasztalatok és változások. Ez magában foglalja a szülők és a gyermekek egyéni jellemzőit, a családi kapcsolatokat és a családon kívüli tényezők közötti kölcsönhatást, amelyek a családtagok jólétének támogatására vagy aláásására szolgálnak, miközben a válással járó változásokkal és kihívásokkal küzdenek.”
Kicsit tömörebben fogalmazva: a kimenet nagyon sok mindentől függ.
Szinte lehetetlen általánosításokat megfogalmazni, annyira egyéni a válás hatása és annyi apró darabból áll össze a nagykép. A legfontosabb, hogy a válás azon tulajdonságaira koncentráljunk, amelyek a leginkább károsak a gyerekekre nézve, és onnan induljunk ki.
Tudjuk, hogy a válás részben az önvád és az elveszett szeretettől való félelem miatt destabilizálja a gyerekeket. De az egyenlet másik része a gyermek ismert környezetének és rutinjának felbomlása.
A gyerekek akkor vannak jó, ha tudják, mire számíthatnak. Ha ugyanabban az iskolában, lakásban és közösségben maradnak, akkor megvan az a biztonságos hely, amire szükségük van. Ahelyett, hogy a mindennapi szükségleteik miatt aggódnának, a felnőtté válás dolgaira koncentrálhatnak. Tehát, ebből a szempontból nagyon is rendben van, ha csak a gyerek miatt maradtok együtt.
Ugyanakkor van itt egy “de”.
Az együtt maradás csak akkor működik, ha képesek vagytok egységben maradni. Mert látod, a kapcsolatok stabilitása ugyanolyan fontos, mint a strukturális stabilitás. Lehet, hogy megmented a gyerekedet a közös felügyelet szédítő zűrzavarától, de ha az együtt maradás azzal jár, hogy a gyerek végignézi, ahogy a szülei lassan darabokra tépik egymást, annak mindenképpen csúnya következményei lesznek.
A gyerekek tőlünk tanulják meg, hogyan néz ki egy egészséges kapcsolat. Ha nem tudunk egészséges kapcsolati modellt mutatni- jó kommunikációt és megfelelő konfliktusmegoldást -, akkor talán jobb, ha megfontoljuk a válást.
Visszatekintve a saját szüleim válására, biztosan állíthatom, hogy a válás utáni viselkedésük megviselt. Nem voltak érdekeltek semmiféle partnerség fenntartásában, engem pedig úgy húztak maguk közé, mint egy gumiszalagot, ami végül elszakadt. Ennek az lett a következménye, hogy apámtól lassan, folyamatosan eltávolodtam. És néhány kibékülési kísérlet ellenére ez a kapcsolat nem igazán jött helyre egészen a negyvenes éveim közepéig, amikor a dühöm tetőfokára hágott, és gyakorlatilag néhány órán keresztül ordítottam vele telefonon.
De százféleképpen lehet egy kapcsolatban élni. Gyerekek nőttek fel olyan szülőkkel, akik nyíltan nem voltak monogámok. Gyerekek felnőttek és boldogok lettek úgyis, hogy a szüleik elváltak. De szinte garantálhatom, hogy mindezen körülmények között a gyermek sikeres felnövekedése ezekben a kapcsolatokban annak köszönhető, hogy a szülők nyíltak és kommunikatívak voltak.
Azok a szülők, akik meg tudják csinálni és fontosnak tartják, hogy a válás után belátható időn belül jóban lesznek egymással, valószínűleg jól fognak járni. Ha a megállapodás éjszakai kiabálásokhoz vezet, akkor óvatosságra intek.
Idő kontra sebek
Attól, hogy egy gyermek idősebb lesz, még nem jelenti azt, hogy jobban fel lesz készülve a házasság felbomlásának kezelésére. Ez fájni fog neki, akár 5, akár 25 évesek. Ráadásul, ha a szülők elárulják a gyerekeknek, hogy a házasságuk szeretet nélküli volt, ez hatással lehet a bizalomra való képességükre is. A szülőknek nem szabad belemenniük a szeretet nélküli együttélésbe, azt gondolva, hogy megmentik a gyereket a válás fájdalmától. Nem így van.Végül, van egy lehetséges jó oldala is az együtt maradásnak. Ha a szülők így döntenek, akkor lehet, hogy elkezdenek energiákat fektetni a jobb kommunikációba és tisztességesen bánnak egymással.Néha elgondolkodom azon, hogy mi lett volna, ha a szüleim a válás helyett inkább párterápiát választanak. Azon tűnődöm, hogy vajon lett volna-e mód arra, hogy újra szeressék egymást. A lehetőség ott volt, ha nyitottak lettek volna rá.De végül is itt vagyok, olyan vagyok amilyen, épp az ő döntéseik miatt vagy annak ellenére. Boldog vagyok. És kész vagyok bármit megtenni azért, hogy a házasságom és a családom egyben maradjon.(Cikk forrása: fatherly.com)
Kapcsolódó cikkek
