cmx
Megmaradnak a törlésre ítélt utónevek, és tíz új is felkerül a listára – Megbukott Kósa Lajos reformja
A kormány semmissé teszi Kósa Lajos januári döntését, és visszavonja a névadással kapcsolatos változtatásokat. Ennek minden szülő örülhet, hiszen még több keresztnévből válogathatnak születendő babájuknak.
Születésnapján halt meg egy hatéves kisfiú
Egy csúszdára próbált felmászni az a kisfiú, aki nem élte túl a zuhanást.
Magyar Péter és Gyurkó Szilvia megrázó részleteket közöltek a gyermekvédelemről – 10 milliárdos gyermekvédelmi krízisprogramot jelentettek be
Elkészült a kormány gyermekvédelmi jelentése, amely súlyos problémákat tár fel az állami gondoskodásban. A dokumentum szerint 2025-ben 1341 gyermek várt megfelelő elhelyezésre, miközben 800 gyerek tartósan szökésben van.
Ha támadnak a lódarazsak: így védekezzünk ellenük
A nyár végén és az ősz elején nagyobb eséllyel találkozhatunk lódarázzsal, ráadásul ebben az időszakban a fészküket is aktívabban védik. Mutatjuk, mit érdemes tenni, ha egy ilyen rovar közel kerül hozzánk – és mire figyeljünk, ha a gyerek is velünk van.
A cipősdobozban lapuló kis tasak igazi kincs – a szilikagél megvédheti a ruháidat, irataidat, de még a telefonodat is
Cipővásárláskor szinte mindig találunk a dobozban egy apró, fehér tasakot, amit legtöbben gondolkodás nélkül kidobunk, pedig ezek az apró csomagok a háztartás számos pontján jól jöhetnek.
Fókuszban az SNI-s gyerekek – Több fontos változás is érinti őket az új tanévben
Az új tanév nem csak az iskolakezdés miatt hozhat változást az SNI-s gyerekek és családjaik életében. Több, régóta napirenden lévő kérdésben is elindultak olyan folyamatok, amelyek a sajátos nevelési igényű gyerekek támogatását és iskolai mindennapjait érinthetik.
Ebben az 5 országban a legjobb gyereknek lenni – van olyan közöttük, amelyik meglephet
Vajon hol a legjobb gyereknek lenni? Nem feltétlenül ott, ahol a legmagasabbak a fizetések vagy a legjobb az életszínvonal. Az UNICEF rangsora egészen más szempontokat is figyelembe vesz, és az eredmény tartogat néhány meglepetést.
Jön a poloskaszezon: így nem lepik el a házat
Ahogy beköszöntenek az első hűvösebb napok, a poloskák is egyre gyakrabban keresnek maguknak meleg, védett búvóhelyet. Ha nem szeretnénk, hogy a házunkban töltsék a telet, érdemes időben megnehezíteni a bejutásukat.
Járai Kíra: „Nem tudom magamra venni azt a felelősséget, hogy a gyerekemre tegyem a megoldatlan traumáimat”
Járai Máté felesége már kamaszkora óta tudja, hogy nem szeretne anya lenni. Bár férjével egy időben elgondolkodtak a gyerekvállaláson, végül úgy döntöttek, számukra a gyermektelenség a jó út.
Szokatlan ősz jöhet Európában: erre az időjárásra készülj szeptembertől
A rendkívüli nyári hőség és az elhúzódó száraz időszak után mindenkit az foglalkoztat, vajon mit tartogat számunkra az ősz. Az előrejelzésekből pedig úgy tűnik, lesz benne hideg is, meleg is.
Megdőlt a kenyérről szóló egyik legnagyobb tévhit
Sok kismama megvonja magától a kenyeret, akár a terhesség alatt, hogy ne hízzon el, akár a szülés után, hogy hamarabb visszanyerje alakját. Pedig önmagában egyetlen étel sem felelős a pluszkilókért. Sokkal inkább az számít, milyen kenyeret választunk és mennyit eszünk belőle.
Nem a tej, nem a tejszín: a krumplipüré egy olyan hozzávalótól lesz tökéletes, amit az osztrák háziasszonyok generációk óta használnak
Krumplipüré készítésekor szinte mindenki tejet ad az összetört burgonyához. Nem így az osztrákok, akik esküsznek saját trükkjükre, amitől igazán selymes lesz a köret.
„Életem, mindenem” – Ábel Anita megmutatta, lánya milyen gyönyörű nővé cseperedett
Ábel Anita kedves szavakkal köszöntötte nagykorúvá lett lányát, Lucát.
16 napos lesz az idei téli szünet, és rövidül a tanév
Egy kicsit rövidebb tanévvel számolhatnak a családok a hamarosan kezdődő tanévben.
Így érdemes tárolni a kenyeret a pék szerint – Erre figyelj, hogy tovább friss maradjon
Mibe tegyük a kenyeret és hol tároljuk? Mire érdemes figyelni, hogy tovább friss maradjon?