Gyerek

Ezt kell tudni, ha sün költözött a kertünkbe

Örülhetünk, ha egy sün felbukkan a házunk körül, hiszen hasznos kis segítőtárs lehet. Van azonban néhány hétköznapi dolog a kertben, amely akár komoly veszélyt is jelenthet számára.
2026. Szeptember 25.

Ha esténként neszezést hallunk a kertben, vagy egyszer csak egy tüskéshátú kis látogatóval találkozunk, örüljünk neki. A sünök ugyanis hasznos segítőtársaink lehetnek a kertben, ám néhány veszélyforrás komoly gondot okozhat nekik.

Így segítsd, a sünök életét

Magyarországon a keleti sün őshonos, főként szürkület után indul táplálékot keresni. Rovarokat, lárvákat, férgeket és más gerincteleneket fogyaszt, és szívesen megtelepszik olyan kertekben, ahol sűrű növényzetet, avart vagy más búvóhelyet talál.

Ezekre figyelj, ha sünit találsz a kertben

Ezekre figyelj, ha sünit találsz a kertben (Forrás: Getty Images)

A gondosan rendezett kert számunkra szép lehet, a sün számára viszont éppen egy kissé rendezetlenebb, nyugodt zug jelenthet biztonságos menedéket. Egy levél- vagy gallykupac, farakás, illetve egy bokor alatti rész nappali búvóhelynek, hidegebb időben pedig akár telelőhelynek is alkalmas lehet. Éppen ezért komposzt, farakás vagy régi avarkupac átforgatása előtt mindig nézzük át alaposan, nincs-e alatta sün. Különösen fontos ez akkor, ha gyerekek is játszanak a kertben, hiszen egy kíváncsi kisgyerek könnyen felfedezheti az állat búvóhelyét.

A növényi hulladék elégetésével pedig legyünk különösen óvatosak. Egy avar- vagy gallykupacot soha ne gyújtsunk meg anélkül, hogy előtte teljesen át ne néztük volna. A sün veszély esetén összegömbölyödik, így nem biztos, hogy időben elmenekül a tűz elől.

Vigyázzunk a robotfűnyíróval!

A mély gödrök, aknák, nyitott víztárolók, hálók és egyéb kerti eszközök szintén csapdát jelenthetnek számára. Jó, ha a kertben vannak olyan útvonalak, amelyeken a sün akadály nélkül közlekedhet, és ha valahová beleesik, ki is tud mászni.

A kutya is veszélyforrás lehet. A sötétben mozgó sün könnyen felkeltheti a figyelmét, és bár az állat tüskéi sokszor elriasztják, egy kitartó kutya komoly sérüléseket is okozhat neki. Ha tudjuk, hogy sün jár a kertünkbe, éjszaka különösen figyeljünk a házi kedvencre, és ha lehet, hagyjunk a sünnek nyugodt, zavartalan területet.

A kerti gépek használatának időpontja sem mindegy. Mivel a sün éjszakai állat, a robotfűnyírót lehetőleg nappal használjuk, és előte mindig nézzük át a területet.

Egy eldobott műanyag pohár, konzervdoboz is gondot okozhat. Előbbibe bemászik, de nem tud kijönni, utóbbi meg is vághatja. A sün a szaglása alapján keresi a táplálékot, így az ételmaradékot tartalmazó szemét könnyen odacsalogathatja. A hulladékot ezért mindig dobjuk megfelelő helyre.

Meleg, száraz időszakban egy tál friss vízzel kedveskedjünk neki. 

Ha beteg, vigyük orvoshoz

Egy éjszaka aktívan táplálékot kereső, sérülés nélkül mozgó sün általában nincs bajban. Akkor sem kell automatikusan hazavinni, ha nappal találkozunk vele, ahogy egy egyedül bóklászó fiatal sün látványa sem jelenti feltétlenül azt, hogy árva.

Más a helyzet, ha vérzik, sérült, mozgásképtelen, feltűnően gyenge. Ilyenkor ne próbáljuk otthon ellátni, forduljunk állatorvoshoz, vadállatmentő szervezethez vagy sünök ellátásában jártas mentőhelyhez. 

A sün vadon élő állat, ezért ha meg kell fognunk, használjunk kesztyűt, majd mossunk alaposan kezet. Gyerekeknek pedig egyáltalán nem ajánlott közvetlenül megérinteniük a kertben talált állatot.

A természetesebb kert a sünnek is jobb

Ha szeretnénk, hogy a sün hosszú időn át visszajárjon hozzánk, nincs szükség arra, hogy külön etetőhelyet alakítsunk ki neki vagy rendszeresen tápláljuk. Sokkal többet segítünk, ha meghagyunk egy nyugodt, természetesebb szegletet számára, megszüntetjük a veszélyes csapdákat, és óvatosan bánunk az avarral, a farakásokkal és a kerti gépekkel.

Így a sün a maga kedvére végezheti a dolgát – miközben nekünk is segít kordában tartani a kertben élő kisebb kártevőket.

Hogy miért ne adjunk nekik tejet, azt pedig elolvashatod a Sokszínű vidék cikkében.

Kapcsolódó cikk
recept
Süni süti

Ajánlott videó