érettségi
Történelemérettségi: Mátyás király, reformkor és a Horthy-korszak
Idén történelemből 68 802-en vizsgáznak közép-, 7679-en pedig emelt szinten. A diákoknak középszinten először rövid feladatokra kell választ adni, a második részben pedig esszé vár rájuk.
Nyártól sokan elesnek a családi pótléktól
Az érettségi időszak végével sok családnak nem jár majd a családi pótlék.
A matematika írásbelivel folytatódik az érettségi – ilyen feladatok is vannak a vizsgán
Reggel 9-kor kezdődtek a matek írásbelik közép- és emelt szinten is.
Megkezdődött a magyar érettségi: kódexekről és az Antigonéról is kaptak kérdéseket a diákok
Elindult az idei érettségi szezon a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgákkal. Ez az első olyan vizsga, amin már a 2020-as Nemzeti Alaptanterv szerint kérik számon a tanulókat, és aminek a feladatlapjai emiatt máshogy is épülnek fel, mint a korábbi években.
Elkezdődött az érettségi, ezzel a tantárggyal kezdenek ma a diákok
Az Oktatási Hivatal korábbi közleménye szerint a következő hetekben várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
Ekkor kezdődik a tavaszi érettségi időszak
Mikor milyen tantárgyból vizsgáznak majd a diákok?
Felkészülés az érettségire: amiről a kamaszodnak mindenképp tudnia kell
Az érettségi hatalmas és fontos megmérettetés a kamaszok életében. Segíts a gyerekednek, hogy ne kövesse el a leggyakoribb hibákat felkészülés közben.
Így változik idén a matek és a magyar érettségi
Nagyjából egy hónap múlva indul az érettségi szezon, A 2020-as Nemzeti alaptanterv és az ehhez kapcsolódó új kerettantervek bevezetésével idén már az új követelmények szerint érettségiznek a diákok.
A héten még tartanak az őszi írásbeli érettségik
A szóbeli vizsgák novemberben lesznek emelt és középszinten is.
A héten kezdődtek az őszi írásbeli érettségik – itt lehet megnézni a hétfői vizsga megoldásait
Hétfőn magyar nyelv és irodalom, a magyar mint idegen nyelv és földrajz írásbelikkel kezdődtek az őszi érettségik.
Jövő héten kezdődik az őszi érettségi időszak
A nemzetiségi nyelv és irodalom írásbeli vizsgával kezdődik majd az őszi érettségi időszak.
Új online feladattár segíti a felkészülést az írásbeli érettségire
Az új adatbázis az elmúlt két évtized vizsgafeladatait gyűjtötte össze.
Újra kell érettségiznie egy komplett gimis osztálynak
Te is álmodtál már arról, hogy újra kellett érettségizned? Ez most egy osztálynyi diák számára valóra vált!
Dani lehet az első SMA1-beteg, aki le tudott érettségizni
Az SMA-ban szenvedő Dani idén elballag a gimnáziumból.
Eddig lehet jelentkezni az őszi érettségi vizsgákra
Elkezdődött a jelentkezés az őszi érettségikre.