házasság
4 ok, amiért a kisgyerekes szülők párkapcsolata zátonyra fut
A válás ma már nem ritka jelenség, és különösen érzékeny téma, ha kisgyerekes családokról van szó. Miért dönt úgy sok szülő, hogy külön utakon folytatja? Négy gyakori okot mutatunk be, amelyek mögött mélyebb társadalmi és pszichológiai tényezők húzódnak.
„A hasam úgy nézett ki, mint egy szita”- Czézy először mesélt a hat éven tartó küzdelemről
Csézy hosszú éveken keresztül küzdött azért, hogy édesanya lehessen. Elmondása szerint ez az időszak mind testileg, mind lelkileg rendkívül megterhelő volt, és a házasságát is komoly próbatétel elé állította.
Megnősült Vujity Tvrtko fia, fotón gyönyörű feleségével
Barnabás és kedvese a Facebookon osztotta meg az örömhírt, csak úgy özönlenek a gratulációk.
Ez már nem szerelem, csak rutin – 4 jel, hogy a párod csak a minimumot adja
Egy kiegyensúlyozott párkapcsolat alapja a megfelelő kommunikáció, a kölcsönös tisztelet és egymás támogatása, ezek azonban önmaguktól nem működnek. Ahogy mondani szokás, ezért mindkét félnek meg kell dolgoznia.
Ilyen gyönyörű volt Szandi lánya Las Vegas-i esküvőjén
Igaz a hír, Szandi lánya, Bogdán Blanka titokban összeházasodott brazil származású szerelmével. Szandiék ugyan nem voltak ott a nagy napon, de most az énekesnő fotókat osztott meg az esküvőről.
Oláh Gergőnél nem a gyerek az első
Az énekes szerint nagyon sok házaspár elrontja a fontossági sorrendet. Szerinte nem a gyereknek kell az elsőnek lenni, de még csak nem is a másodiknak.
„Terhesen alázott porig” – anyósok, akik mellett valóban pokol az élet
Párunkat igen, anyósunkat azonban nem magunk választjuk. Mégis életünk részévé válik. A következő történeteket az nlc osztotta meg; szereplői keservesen pórul jártak a mérgezővé vált kapcsolat miatt.
72 éve szerették egymást, 1 óra különbséggel haltak meg
„Két testben egy lélek” – így látták őket a gyerekeik, akik hisznek abban, hogy a felhők felett újra együtt lehetnek és nem éreznek fájdalmat a szüleik.
Ezt a 7 kérdést csak egy szilárd párkapcsolat bírja el
Egy stabil párkapcsolatban nem léteznek tabuk. Ha az alábbi kérdéseket bátran fel tudjátok tenni egymásnak, akkor sziklaszilárd a kapcsolatotok.
Ezért helyezem a kisbabámat a házasságom elé
Egy háromgyerekes anya megosztó véleménye arról, hogy kismamaként mit kell tennie a házasságáért.
A férj a kertben sátorozik, ez mentette meg a házasságukat
Eddig máshogy értelmeztük, ha egy házaspár nem alszik együtt. A feleség azt állítja, a szomszédok ugyan furcsán néznek rájuk, de a házasságuk megmenekült.
Konferenciát szervez a Szivárványcsaládokért Alapítvány az egyenlő házasságról
Magyarországon több, mint 4100 gyerek él jogilag kiszolgáltatott helyzetben amiatt, hogy a házasság intézménye nem mindenkinek elérhető. Ezért nemzetközi konferenciát szervez a Szivárványcsaládokért Alapítvány Budapesten november 14-én.
„A szemébe néztem, és láttam, hogy meg akar ölni” – 25 év bántalmazás után menekült el férjétől az ötgyermekes Ági
Ági és öt gyermekének története egy magyar kis faluban zajlott, ahol a család az exférj bántalmazását 25 évig viselte el. A bátor édesanya az nlc újságírójának mesélt erről az időszakról.
Ezt a vezetéknevet kapja a baba, ha a szülők nem házasok
Az újszülött anyakönyveztetése az egyik legfontosabb hivatalos teendő azután, hogy a kicsi világra jön.
Hodász András: A négy leggyakoribb válóok – és azok megelőzése
Van négy olyan pont, amire a házasság folyamán végig figyelni kell. Hodász András tanácsait mindenkinek érdemes megfogadni, aki hosszabb kapcsolatban gondolkozik.